Elsőfokú riasztás esőzések miatt
Bulvár
2013. nov. 11.

<p style="text-align: justify;">Több járásra első-, illetve másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat viharos szél és esőzés miatt. E szerint több megyében, így Komárom-Esztergom megyében is óránkénti 70 kilométert meghaladó szél várható a nap folyamán.</p>

A meteorológiai szolgálat hétfőn éjfélig szóló veszélyjelzése szerint az erős szél miatt Vas és Zala megyében másod-, míg Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

 

Emellett a 24 órán belül várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Somogy, Veszprém és Zala megyére másodfokú, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna és Vas megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

 

Közölték, hogy a Dunántúli-középhegységben és a Dél-Dunántúlon kora délutánig, illetve átmenetileg a déli órákban a középső országrészben is még intenzívebb eső várható, ezt követően fokozatosan szűnik meg a csapadék. A Dunántúl nyugati felén egész nap, északkeleten a délelőtti óráktól lesz viharos szél, amely késő estétől fokozatosan veszít az erejéből.

  

/MTI/

(forrás)