Lapszemle - szeptember 28.
Közélet
2013. szept. 28.

<p>A mai Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet is foglalkozik Meggyes esetleges távozásával. A híreket átolvasva egyre világosabb: egyedül Meggyes Tamás fejében nem áll össze a kép, hogy mennie kell. </p>

A Magyar Hírlap ma újabb riportot közölt György Róberttel.

– Ön utólag úgy nyilatkozott, hogy nem hivatalos háttérbeszélgetésekből vonta le a következtetést Meggyesék szándékaival kapcsolatban. Most visszatekintve is úgy látja, hogy megalapozott volt a kijelentése?

– Igen. Maga Meggyes Tamás kért tőlem több alkalommal személyes találkozót, ezeken politikai ügyekről beszélgettünk, s többször is szó volt arról, hogy a közéletből való kivonulást tervezi. A frakciótagok jelentős részével szintén sokat beszéltem erről.

– A hivatalos bejelentést mindenesetre zokon vették, s elhangzottak olyan vélemények is, hogy ha három év munkáját a Fidesz ennyire nem becsüli meg, akkor nincs értelme végigküzdeni a hátralévő egy esztendőt. Erről mit gondol?

– Voltak közöttük, akik még csupán fontolgatták a döntést. Azzal, hogy kimondtam, valósággá vált, és sértette az önérzetüket. Teljesen téves azonban úgy beállítani a dolgot, mintha szerintem a frakció rosszul működne, ilyet én sosem mondtam.

A Magyar Nemzet sem tudott elmenni szó nélkül az esztergomi események mellett. 

A lapban nyilatkozó Völner Pál választókerületi elnök kiemeli, hogy "nyilvánvaló, hogy Esztergomban szükség van az átalakulásra" és "inkább Meggyes Tamás nyilatkozatai ellentmondásosak, mert korábban maga is jelezte, hogy inkább gyerekeket akar nevelni" valamint, hogy "a választókban megvan a változtatások iránti igény, a Fidesz pedig nyitott a változásokra".

Szintén a cikkben megszólaló György Róbert szerint Meggyes részéről a helyes reakció az lett volna, ha azt nyilatkozza, hogy "tisztességgel kitölti a mandátumát, de utána nem indul és kivonul a közéletből, ha a helyi pártszervezetnek mások a tervei". 

Ezzel szemben Meggyes Tamás tömören annyit nyilatkozott, hogy "szerencsétlen és hibás" a Magyar Hírlapban megjelent információ melyben "tévedések és valótlanságok vannak", majd hozzáteszi: "a renomém jelenlegi állása mellett megfutamodás lenne, ha kiszállnék a közéletből".

 

 

 

(forrás)