Átadták az EBI-t
Gazdaság
2013. szept. 20.

<p>Magyarország első közösségi kerékpáros rendszerét adta át pénteken Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és Neuzer András, a rendszert kifejlesztő esztergomi kerékpárgyár tulajdonosa a városnak.</p>

Völner Pál kiemelte, hogy a rendszert a Neuzer Kft. saját erejéből fejlesztette ki, és a külföldi példák tanulmányozása után a legjobb megoldásokat egyesítette a kerékpár-kölcsönző kialakítása során. Tétényi Éva polgármester pedig a felajánlásért emléklapot adott át a társaság tulajdonosának.

Esztergomiaknak és itt dolgozóknak október 30-ig a fél óránál rövidebb kölcsönzés ingyenes


Neuzer András ismertette, az EBI (Esztergom Bicikli) nevet viselő közbringa rendszer öt állomással és 50 kerékpárral indul,  2014 tavaszára már tíz állomáson 160 dokkolóval fog működni és a kölcsönözhető járművek száma eléri a száz darabot.
A rendszert 50 millió forint ráfordításával hozták létre, az önkormányzat a dokkoló-szigetekhez szükséges helyet biztosította. A társaság a fejlesztéshez korábban 25 millió forintos támogatást nyert.


A kerékpárok feltölthető kártyával bérelhetők, ez regisztrációval és 600 forintos egyszeri költséggel jár. A kölcsönzés díja a bevezetés időszakában 30 percenként 200 forint. Esztergomi lakosok és dolgozók naponta kétszer, alkalmanként 30 percnél rövidebb utazásra térítésmentesen használhatják a járműveket. Turisták az október 30-ig tartó tesztidőszak után bérelhetnek bringát, PIN kódos, bankkártyás azonosítással.

Az átadás az európai autómentes napon történt. Szintén ma az adóhivatal lefoglalta az önkormányzat gépjárműveit.


A kölcsönzőhöz egyedi tervezésű kerékpárok tartoznak, vázuk nagy igénybevételre tervezett. A kerékpár alkatrészei nem szabványosak, ezért értéktelenek a piacon, valamint könnyen felismerhetők a szokásos kiegészítők között.
A biztonságos esti közlekedéshez az első kerékbe dinamót építettek, amely folyamatosan biztosítja a világítást, és a kerékpárok gumiabroncsai fényvisszaverős csíkkal rendelkeznek. Az első és hátsó sárvédő nagy felületét reklámhordozóként
értékesítik, ez fedezi az esztergomi lakosok ingyenes használatának díját.

Tétényi Éva emléklapot ad át Neuzer Andrásnak (MTI Fotó: Máthé Zoltán)


Az ünnepségen elhangzott: a Neuzer Kft. által kifejlesztett közbringa rendszer alkalmas arra, hogy a bármely városban bevezessék. Ha az ország több településén is működne a Neuzer-rendszer, akkor megoldható lenne, hogy bármelyik magyar városból érkezik valaki, ugyanazzal a kártyával tudna kölcsönözni.


Az 1996-ban alapított Neuzer Kft. Magyarország legnagyobb kerékpárgyára, termékeinek felét Hollandiába, Németországba, Szlovákiába és Szlovéniába exportálja. A vállalat 2012 márciusában adta át új üzemépületét az Esztergomi Ipari Parkban, és 2013 januárjában 110 millió forintból további korszerűsítéseket végzett az üzemben. A társaság teljes kapacitáson működve 130 embernek ad munkát, és évente 140 ezer kerékpár legyártására képes.
A cégcsoport Magyarországon több mint 170 munkavállalót foglalkoztat, forgalma 2012-ben elérte a 4 milliárd forintot. Kizárólag saját fejlesztésű és tervezésű kerékpárokat készítenek, termékeiket saját hálózatukban értékesítik. A cégcsoport tagja a Marosvásárhelyen működő Neuzer Románia, ahol összeszerelő-üzem és nagykereskedelmi raktár működik.

Rákóczi téren Galériában mi is kiváltottuk az éves kártyát, de idővel minden állomás mellett lesz erre lehetőség.

MTI

Videó: Körzeti Televízió

(forrás)