PM: meg kell változtatni az Esztergom-törvényt
Közélet
2013. szept. 17.

<p>A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint Esztergomot "újra sújtja az állami büntetés", a Fidesz "teljesen ellehetetleníti, megfojtja" a várost - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi László. A független képviselő kijelentette: a kialakult helyzetben azonnal meg kellene változtatni település önkormányzatának egyes intézményeinek állami átvételéről szóló úgynevezett Esztergom-törvényt.</p>

A politikus úgy fogalmazott: egy "bűnös városról van szó", mert a helyiek egy olyan polgármestert választottak, aki a Fidesz-KDNP-n kívül minden párt és civil szervezet támogatását élvezi.
Hangsúlyozta, hogy az úgynevezett Esztergom-törvénnyel több mint négymilliárd forint értékű ingatlant vettek el a várostól, majd ezt követően ezek fenntartási költségeit több tételben visszaterhelték a településre. A kincstár legutóbb múlt héten vetett ki 616 millió forintos inkasszót Esztergomra, amivel gyakorlatilag ellehetetlenítették a várost, ugyanis ott számos közintézmény és közszolgáltatás is veszélybe került - jelentette ki. Hozzátette: az inkasszót a város vis major számlájára is ráterhelték, a legújabb hírek szerint ennek során a városnak árvízi védekezésre adott pénzeket is elvették.
A PM szerint azonnal meg kell változtatni az Esztergom-törvényt, aminek érdekében a szervezet várhatóan törvényjavaslatot nyújt be - mondta.

MTI

(forrás)