Valóban kifelé áll Knapp rúdja
Gazdaság
2013. szept. 9.

<p>Megpróbáltunk utánajárni a hétvégén szárnyra kapott pletykának, mely szerint gyökeres változások várhatók a városi holding háza táján. Mivel minden, a városi cég életét meghatározó döntéshez a Fidesz-KDNP frakció szavazatai kellenek, megkérdeztük a helyi Fidesz elnökét, György Róbertet a Strigonium ügyről.</p>

- Mi az igazság, valóban lesznek változások a Strigonium cég életében?

- Meg kell erősítsem, a hír igaz. Hetek óta napirenden van a frakció és az elnökség körében is, hogy mélyreható változtatásokat kell tenni a Strigonium Zrt. működésében.

- Milyen változások várhatók?

- Az elnökség szükségesnek látja, hogy az eddigi vezetést közgazdasági szemléletű vezető váltsa a cég élén. Fontosnak tartjuk, hogy végre egy közgazdász irányítsa a város legnagyobb cégét. Ez a döntés valóban érinti a jelenlegi vezérigazgató, Knapp János Pál személyét is.

- Miért van erre szükség?

- Úgy véljük, hogy racionálisabban is fel lehetne használni a céghez, cégcsoporthoz befolyó bevételeket. Szükségesnek tartjuk, hogy végre történjen egy teljes körű és mélyreható gazdasági átvilágítás a zrt-nél.

- Mikor várható a változás?

- Mivel már hetek óta napirenden van téma, szeretnénk mihamarabb meghozni a szükséges döntéseket. Reményeim szerint még szeptemberben, az elkövetkezendő testületi ülések egyikén.

(forrás)