Árvízkárosult gyermekeket táboroztat a Magyar Vöröskereszt
Kultúra
2013. júl. 2.

<p>Ötven rászoruló, árvízkárosult településen élő gyermeket táboroztat a Magyar Vöröskereszt Balatongyörökön július 3. és 6. között a Zalai Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány támogatásával.</p>

A gyerekek Szigetszentmiklós, Tököl, Komárom, Süttő, Nyergesújfalu és Esztergom településekről érkeznek a táborba, ahol megtekintik majd a környék nevezetességeit, így a balatonedericsi Afrika Múzeumot és a tapolcai Tavasbarlangot is, de bepillantást nyerhetnek az elsősegélynyújtás alapjaiba is - közölte a humanitárius szervezet kedden az MTI-vel.
A Zalai Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány térítésmentesen ajánlotta fel a szállást és vállalja a táborlakók étkeztetését is. A tábor célja elfeledtetni a gyerekekkel az árvíz okozta rossz emlékeket, és hasznos ismeretekkel gazdagítani tudásukat.
A Magyar Vöröskereszt nyolc megyében, 52 településen közel 50 ezer embernek segített a júniusi dunai árvízzel összefüggésben. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet 600 munkatársa és 3700 önkéntese az árvízi védekezésben, a védekezésben résztvevők ellátásában, a kialakított befogadó helyek üzemeltetésében, a kitelepített lakosság élelmezésével és pszichoszociális segítségnyújtásban vett részt, valamint egyes pontokon elsősegélynyújtó ügyeletet is ellátott.

MTI

(forrás)