Lakossági tájékozatás, június 4.
Környezetünk
2013. jún. 4.

<p>Ma délben Esztergom – Tát térségében elrendelték a rendkívüli készültséget és a veszély helyzetet. A katasztrófavédelmi irányítást átvették az integrált katasztrófavédelem kijelölt munkatársai. A polgári védelem parancsnoka minden településen a polgármester, aki ebben a helyzetben a képviselő-testület döntési körét is gyakorolhatja.</p>

A várható tetőzési árvízszint a Vízügy tájékoztatása szerint 8.00 - 8.10 méter lesz. Esztergomban a Prímás-szigeten a mai nap folyamán a kitelepítés megkezdődött, és aki igényelte, azt a Kőrössy kollégiumban helyeztük el. A szigeti intézmények vezetőit értesítettük, 6.50 méteres vízszint felett megszűnik a közműellátás a területen.

 

A lezárt területre kizárólag csak engedéllyel lehet belépni és behajtani.

Holnap reggel 6 órától lezárásra kerül a Kis-Duna sétány teljes hosszában, mivel a Vízügy munkatársai megkezdik a gátak magasítását és megerősítését. A rendkívüli készültség kihirdetésétől annak végéig a város teljes területére ingyenes parkolás rendelek el annak érdekében, hogy a védekezésben résztvevő járművek és a lakók autói ne gátolják a munkálatokat. A forgalom elől elzárt a területeken tilos mától a parkolás, amit a rendőrség büntethet. Kérem a gépjárművel rendelkezőket, hogy a sikeres védekezés érdekében ezt tartsák szem előtt.

 

A térségbe a honvédségtől 100 katona érkezik, a tűzoltóság állománya 24 órás szolgálatot tart, a polgármesteri hivatalban szintén 24 órás telefonos és személyes ügyelet működik a mai naptól. Emellett egy vonalas ügyeleti szám is él mától a hivatalban: 33/542-092

 

A polgári védelem beosztott vezetői ma délután eligazítást kaptak, és a védelmi munkálatok a Molnár soron és a Csenkei hídnál megkezdődtek. Az önkéntesek szerdán 8 órától, -lehetőleg lapáttal,- munkára jelentkezhetnek a homokdeponálási helyeken: Árok utca, Pór Antal tér, József Attila tér, Mindszenty tér, Molnár sor.

 

A ivóvíz ellátás biztosított lesz, melynek minőségét a szakhatóság folyamatosan ellenőrzi.

A 11-es út Tát- Esztergom szakasza, és a pilismaróti szakasz lezárásra kerül. A Volán buszok útvonaláról tájékoztatás a honlapjukon található.

 

 

Kérem segítő együttműködésüket!

 

 

 

Esztergom, 2013. június 4.

 

 

Tétényi Éva

Polgármester

Polgári Védelmi parancsnok

 

(forrás)