Ahol minden témába vág !

Ahol minden témába vág !

2012. 10. 17.

Tisztelt Fórumozók ezennel megnyitottam a nem témába vágó fórumot. Ha valaki úgy érzi, hogy nem témába vágó amit mondani akar akkor azt tegye meg a témábavágóba. Garantálom, hogy itt minden témábavágó lesz.

Aki itt mond egy nem témába vágót az vendégem egy sörre azonnal. Várom tisztelettel a témábavágó hozzászólásokat."

 

A címen némileg változtattam, de a szöveg eredeti!

2020. 07. 16.

Riasztgatás nem, de figyelmeztetés igen... Az emberiséget nem fenyegeti a kipusztulás veszélye ettől a vírustól sem. Még azokban az országokban sem, ahol úgy tesznek, mintha nem is lenne vírus. Pedig van és meg is betegednek az emberek, csak persze kevesen halnak meg. Főleg azok, akiknek gyenge az immunrendszerük. Mint a "rendes" influenza esetén. Csak valamivel nagyobb a halálozási arány. Vakcina meg lesz, valószínűleg jövőre. A kormány tesz sokmindent (néha jobb lenne, ha nem tenné), de közben sütögeti a saját pecsenyéjét is.

2020. 07. 15.

Hát én csak azt látom, hogy megy a riasztgatás ezerrel, és a koránynak esze ágában sincs semmit tenni, hogy könnyebb legyen az életünk. Pedig úgy érzékeljük, hogy vannak országok, ahol jobbban mennek a dolgok...
Mást valóban mi ITT LENT nem tehetünk, mint reménykedjünk abban, hogy előbb utóbb tényleg lesz védőoltás, különben a jelenlegi helyzet szerint az emberiségnek fuccs lessz!:(((
 

2020. 07. 14.

Hát a vírus alakul, alakulgat, azaz mutálódik és felvesz olyan hatásokat, amit addig nem. Persze az is lehet, hogy eddig is fájt a hasa a betegnek, csak nem tudta, hogy ez a vírustól van, hanem arra gondolt, hogy beevett valamit és pár napig azért volt baja a gyomrával... Akinek meg légzési problémái voltak az egy kis hasfájásra már rá se bagótik.

Az meg, hogy levegőben is terjedhet, elég gyanús volt eddig is (nekem) mert nem hinném, hogy mindenkit arcon trüsszentettek, aki megbetegedett. Ez van, jó tudni, de ennyi... Előbb utóbb csak lesz vagy védőoltás, vagy ellenszer...

jadzia

2020. 07. 13.

Holdfény egyre többet lehet tudnia korona vírusról:

"

Hasi fájdalomra panaszkodtak a fertőzöttek

Most úgy tűnik, újabb, a fertőzésre utaló szimptómára figyeltek fel, amely ráadásul sok esetben az egyetlen is, ami kínozza az érintettet. Dr. Michael Hirsh, az amerikai Worcester Division of Public Health igazgatója elmondta, hogy a város kórházaiban egyre több olyan COVID-19-fertőzött jelentkezik, aki csak és kizárólag abdominális, azaz hasi fájdalomról számolt be. A jelenség magyarázata, hogy ha a tüdőlebenyek nagyon be vannak gyulladva, a rekeszizom irritációja hasi fájdalmat idézhet elő.

"Minél jobban megismerjük a betegséget, annál jobban látszik, hogy nem mindig száraz köhögés éslázjelzi a fertőzést. A jövőben valószínűleg még több újdonsággal fogunk találkozni" - mondja Hirsh, aki hozzátette: a hasi fájdalomra panaszkodó betegek nagy részének nincsenek légzőszervi tünetei. És bár még nem áll kellő mennyiségű adat a rendelkezésükre, úgy gondolja, a hasi panaszok inkább a fiatalokra, míg a légzőszervi gondok az idősebbekre jellemzőek.Házipatika

 

A betegség leggyakoribb tünetei

  • A leggyakoribb tünetek: a láz, a fáradtság és a száraz köhögés.

  • Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj.

  • Ezek a tünetek általában enyhék és fokozatosan jelentkeznek.

  • Vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.

Mit tegyen, ha Ön potenciálisan fertőzöttnek érzi magát?Coronavírus Gov.hu

 

 

és a legőjabba dr Portálról:

Több száz tudós szerint a levegőben is terjedhet a koronavírus

2020. 07. 13.

Hát ja. Mert ugye a maszk bizonyos fokig gátolja a szabad levegő áramlást, azaz gyakrabban kell levegőt venni ugyanahhoz a mennyiséghez. Csak hát muszáj, főleg hetven fölött, meg ha valakinek nem igazán erős az immunrendszere (neked meg mintha az nem lenne a legerősebb). Szóval hordani kell. Boltban, tömegközlekedésen, és az utcán is, ha nagy a forgalom, mert ha sűrűn vannak az emberek, akkor bizony már olyan, mintha zárt térben lennének. A nejem volt vásárolni a lányommal (mikor nem mennek vásárolni?) Budapesten az Árkádban és elégedetten állapították meg, hogy majd mindenki álarcot viselt és nemcsak a boltokba belépve, hanem a folyosókon is. Mert amíg kockázat van, addig kell (nem mintha mondjuk túl nagy lenne ez a kockázat itt és most, de azért van)

Bolygók: Hát nem, illetve nem mindet. Sőt. A legtöbbjét egyszerűen látcsővel fedezték fel a naprendszeren belül. Még a holdakat is. Volt, amit valóban számítással "fedeztek" fel, a Neptunusz. No de nem a Mars, vagy a Jupiter mozgására gyakorolt hatást, hanem az Uránuszéra... Az meg egy kicsit messze van ám ide. A bolygók nem bocsátanak ki sugarakat, legalábbis nem hatásosakat, a napok (csillagok) azonban igen, csak hát azoknak az intenzitása a saját napunkéval összemérve, gyakorlatilag nulla. Gondold el, a Proxima Centauri 4,24 fényévnyire van és a sugárzás a távolsággal gömbfelszínen második hatvánnyal csökken. Még az óriásbolygók tömegvonzása sem ér el ide mérhető, vagy észlelhető mértékben, hisz az is csökken a távolsággal. Felőlem hihetsz benne, mert ha úgy véled, miért ne... :0)

2020. 07. 12.

Drága Jadzia!

Tudom, hogy kötelező, a boltokban, hordom is, mindig a táskámban van, de az utcán le kell vennem, mert légszomjam alakul ki, ha rajtam van. 
Legalább az orromról lehúzom, ha csak rövid ideig vagyok az utcán, aztán felrakom.
Ma a tv sport tv közvetítette a Forma1-et, és az autóversenyzők állandóan küszkörögtek azzal - az általam szupernek vélt! - szájmaszkokkal, mindig lecsúszott az orrukról. Ez az odakapkodás is fertőz, szerintem!

Félek, hogy nekem majd ÍGY fog oxigénhiányom lenni...

Nem kívánom senkinek, milyen rossz az, a szüléskor megtapasztaltam, de szerencsére nem lett baj, ott volt az oxigénpalack, hála a főorvosnak, megmentett engem és a bébimet!:)))

Jut eszembe! Az este az atv- civil fórumán a Fiala műsorában senkin nem volt maszk!:(((
Jó példát mutattak az orvosok is (Pusztai Erzsébet), mondhatom!

Egyébként ő azt mondta, az első előjelzése - tünete - a fertőzésnek nem a nátha, hanem a HAS! Gondolom, hasmenésre gondolt. Te mit tudsz erről?

jadzia

2020. 07. 12.

A maszk zárt térben boltokban orvosi várókban ,multikban vendéglátó egységekben postán egyéb hivatalokban patikákban  kötelező.

Magam is maszkban  rendelek pedig homályosodik a szemüvegem tőle de biztonságot  ad és a betegnek is maszkban kell bejönni-Vizsgálatot gumikesztyűben végzem és gyakran fertőtlenítjük a kilincsket is

 

a maszk fontosságára legjobb példa maszk nélkül orvos nem műthetne!

2020. 07. 10.

Én úgy észleltem magamon, hogy nekem bizony oxigénhiányt okoz a szabadon nem vehető levegővétel!
Én ezt annak tudom be, hogy voltam gyerekkoromban TBC-s, és a tüdőm kapacitása gyengébb az átlagnál. EZT bizony a szülőágyon tapasztaltam meg igazán! Még szerencse, hogy ott volt a szülésemnél a főorvos, és a magzat szívhangját meghallgatva azonnak oxigénpalackot hozatott, mondván, a gyereknek nem jut elég oxigén!:(((
Így aztán a kislányomat oxigénmaszkban hoztam a világra. De nem voltam megrémülve, mikor megszületett, és egy kukkja sem volt, ugyanis emlékeztem, hogy annó én se sírtam fel, mire a doktorbácsi (otthon szültünk akkoriban!) felemelt a lábfejeimnél fogva, és rácsapott a popsimra, na, erre aztán elbőgtem magam... Szükség volt erre, mert a légjáratom csak a sírásra lett szabaddá.
A kislányomat meg felváltva tették hideg-meleg fürdőbe, így jött meg a hangja, a melegvíz utáni hidegvíztől.
Namármost!
Kaptam a napokban egy volt tanítványomtól email-t, amiben arról írt, hogy az egyik volt iskolatársának oxigénhiányt okozott a maszk...
Hát akkor most ERRE varrjál gombot!:(((
Nem vagyunk egyformák, kedves Dmolnár! Ez is hathat különféleképpen az egyénekre...

Természetesen a boltokban felteszem, de amint kilépek, már húzom is le az orrom alá, és akkor kapkodok levegő után...
Kórházi maszkot hordok, amit a szülészek használnak, úgy kaptam egy volt nővértől.

Miért nem véd a szájmaszk a koronavírus ellen?

Rám a HOLD nagyon hat, meg az időjárás frontok is. Különösen megérzem a balesetes csuklóm és vállam  csontjában. Azt nehéz elhinnem, hogy a többi bolygó nincs hatással már senkire, hiszem eleve ÚGY fedezték fel őket, hogy befolyásolták a szomszéd bolygó pályáját, nem?!
Akkor miért ne hathatnának ránk, ÉLŐ szervezetekre is, ha egy golyóbisként befolyásolják egymás pályáját?!
Nem értem...
Hisz tapasztalhattuk, hogy minden bocsát ki magából sugarakat! Vagy nem így van?


2020. 07. 08.

Nono... A maszk (is) egyelőre szükséges. Nincs még vége a járványnak. Hol itt, hol ott üti fel a fejét. Látod itthon is, éppen egy iskolában tegnap (vagy tegnapelőtt?) pedig csak értekezlet volt. Nyugi van. Védeni pedig még a legegyszerűbb maszk is véd. Azt kell tudni hozzá (ami valószínűleg megnyugtat majd), hogy minél jobban véd, annál nehezebb levegőt venni benne. Különben nem attól véd elsősorban, hogy ne szívd be a vírust, hanem azzal véd, hogy korlátozza a fertőzött egyénből a vírus kikerülését. Úgyhogy viseld csak türelemmel te is, meg a párod is. Kényelmetlen, főleg így nyáron, no meg szemüvegben, de ennyi...

 Az égitestek hatását a kutya nem vitatja. A Nap, a Hold erőteljesen hat az arra érzékenyekre, de mondjuk a Szaturnusz valószínűleg teljesen hatástalan már, vagy a Mars. Nem is erről van szó, hanem arról, hogy a csillagjegyek befolyásolják az ember személyiségét és sorsát. No ez az, ami tökéletes sületlenség. No pláne, ha az asztrológiával akarjuk megfejteni a jövőnket. Nem ismerek olyan embert, aki ha komolyan elgondolkodik rajta, akkor tényleg szeretné megismerni a sorsát. Nem, nem, a jövő maradjon csak rejtve. A személyiség befolyásolása ugyanaz. Véletlenszerű mintavétellel lehet vizsgálni az ilyesmit (megtették) és persze az égvilágon semmi köze nincs a csillagjegyeknek a személyiséghez... De ettől, ha úgy véled, higgy benne.. Károd nem lesz belőle (legalábbis egy határig)

2020. 07. 07.

Hát tudod, én váltig állítom, hogy ITT NÁLUNK (Dorog) a nyuggerek között NINCS bázisa a fityisz szavazóknak!
Lépten-nyomon itt a kis-Tescoban szoktam beszélgetni ismerős, de akár ismeretlen korosztályombeliekkel is, de senki se szavazott rájuk, s én hiszek nekik, mert látni azt a megnyilvánulásiakban, hogy őszinték a megnyilatkozásaik.
Most pl. a párommal azon lamentálunk, hogy "EZEK OTT FÖNN NEM FOGJÁK VISSZAVONNI" a szájbefogó maszkot, mert ezzel is csak rajtunk uralkodhatnak!

Szerintem nem ér ez a kis rongydarab semmit, illetve ér: 150 000 ft-ot a HIÁNYA!
Ma is a Tescoban rászólt az őr egy maszknélküli etnikumra, hogy tegyen föl valamit, mert 150 000 e ft a büntetés!
"- Hát azs naggyon sok!" - mondta, és mása nem lévén, felhúzta az orrára a pólója nyakát. 

Hát igen... Értenek ezek ott fönn ahhoz, hogyan fogják be a pofánkat!
Mert hogy az a kis rongydarab nem használ semmit, amit bohóckodásból ránk erőltetnek, abban biztos vagyok!
Vasárnap viszont láttam profi maszkokat Ausztriában a Forma 1 versenyzőkön. Az igen! Az jó formatervezett volt, biztos jobban is véd, mint amiket mi itt kapunk, az anyagáról nem is beszélve!
Forma-1, Osztrák Nagydíj 2020: Bottas nyert, de Norris volt a ...
Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas (Mercedes), II. díj: Charles Leclerc (Ferrari), III. díj: Lando Norris brit (McLaren)  

Komcsizók: Hát igen...
A nyugdíjasok között is akadnak olyanok, akikben jól megfér a Horthy ellenesség a komcsi ellenességgel.
Akár csak bennem a materializmus-ateizmus, és az asztrológia-számmisztika...
Imádom az Univerzumot, de nem fér a fejembe, miért ne hathatnának az égitestek, vagy a számok az élő (emberi) szervezetekre?!... Különösen a Nap és a Hold??? (ez utóbbi ciklusai pl., lásd: menzesz!!!)

2020. 07. 07.

Én édes istenkém... Miért érted félre a beírásaimat, no pláne miért veszed magadra? 

Én azt írtam, hogy a most tapsolók nagy többsége akkor se fogja a kormányt hibáztatni, ha a saját bőrén tapasztalja a gondokat. Azokat fogja szidni, akikkel találkozik. A tudóst, az orvost,a művést, a pedagógust, stb.) Ez van, mert ez sajnos így működik. 

Sajnos igen, a nyugdíjasok táborában nagy a bázisa, mert "visszaadta a vizitpénzt", meg "megvédte a nyugdíjakat", meg soroljam még? A környékünkön hat-hét olyan nyugdíjas korú ismerősöm van, aki halálra elszánt fidesz hívő. Meg gyűlöli a "komcsikat"ámbár, ha rákérdez az ember, akkor sejtése nincs róla, hogy valaha bántotta e őket valaki.  

2020. 07. 06.

Ha azt szűrted le a beírásomból, hogy ÉN IS a tanárokat, orvosokat, nővéreket hibáztatom, s nem a KORMÁNYT, akkor valamit nagyon rosszul írtam!
Mert akkor SAJÁT MAGAMAT  is (mint tanárt, ráadásul művészetoktató tanárt!) hibáztatnám.!!!

Nem, én azt írtam, hogy a kormánynak tapsoló nyugdíjasok ezen részei CSAK AKKOR döbbennek rá a  kormány HIBÁS cselekedeteire, ha SZEMBESÜLNEK VELE, azaz a SAJÁT bőrükön tapasztalják meg, hogy ez sincs, az sincs, ez is rossz, meg az is rossz! Talán ekkor már rájönnek, hogy rosszul döntöttek, és hogy  mekkorát tévedtek, mikor hittek SZÉP SZAVUKNAK!:(((

Én egyébként valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy a nyugdíjasok  a fő szavazói a fidesznek, mert MIRE FÖL?!:(((
Ennyi sok BUTA, félrevezethető idős ember szerintem egyszerűen NEM létezhet, ez képtelenség!:'(

2020. 07. 06.

Lengyel László egy hülye, az is volt, az is maradt. Nem véletlenül hallod ritkán a politológusokat mostanság. Mind a fidesznek drukkolt 2010-ben és most ég a pofájuk...

Ami az időseket illeti, erős b ázisa a fidesznek ez a korcsoport. Bárki bármit is mond, a nyugdíjasok (no meg a legrosszabb körülmények között élők) a leghűségesebb fidesz szavazók. Bizony, bizony, így van ez.

Ha meg gond van, akkor nem a kormányt hibáztatják, hanem mint te, a nővéreket, az orvost, a tanárt stb. 

2020. 07. 06.

Hát a mostani kormányzatot igen nem érdeklik azok, akik rászorulók... Mindenki annyit ér, amennyije van...

2020. 07. 05.

Kedves Jadzia!

Okés, adjunk igazat mi, 65 felettiek a Dmolnárnak: mármint abban, hogy a Zemberek nem tudják, mire költi az állam az adóforintjaikat. Nem tudja, de csak addig, míg nem fogja tapasztalni a SAJÁT bőrén!!!:(((

Azonban én úgy vélem, hogy aki egy kicsit is érdeklődőbb, az nagyon hamar rájön, hogy OTT, ahol a SZÜKSÉG mutatkozik, pl. ha orvoshoz menne, mit lát? Tömeg, tömeg, nemtörődöm nővérkék, ideges aszisztensek az adminisztrációk körül, velük találja szembe magát, s a patikákba meg felháborodva tapasztalja a sok-sok hiánycikket a gyógyszerek terén, főleg a MEGSZOKOTT, szervezetének szükséges kúraszerű gyógyszerek terén, EGYSZERŰEN NEM JUT HOZZÁ!!!:(((
Mert pl. ott van ugye a külföldről hozandó alapanyaghiány, meg a KIS gyártó magyar vállalkozások, de még a jó franc tudja, milyen okokból fogunk mi ITT LENN megdögleni!
A "korona vírusra" fogott halálesetek megszaporodását sincs ám mindenkinek gyomra bevenni!
Szegény öreg akut betegnél, bizony, hogy a fent megemlített okból is csak "rájátszik" a korona fertőzés, hogy néhány nappal korábban fog elhunyni az a veszélyeztetett korú, vagy az egyébként is már rég beteg páciens...
Mit törődik ezzel a kormányzat?! Legalább kevesebb ideig kell neki folyósítania a nyugdíjat!:(((
Tiszta haszon!:P

Itt a környezetemben sokan így gondondolják, hogy esze ágában sincs javítani a kormányzatnak az idősek helyzetén, mert akkor nem különféle idióta kampánycélt szolgáló, népszerű emberekkel teledugott drága színes kiadványokkal bombáznák a nyugdíjasokat, hanem a JOGOS mértékben megemelték volna januárban a nyugdíjukat, de ez még csak eszükbe sem jut! Illetve ha eszükbe jutott, de mégsem tették meg, annál etikátlanabb, és még egy újabb ROSSZ PONT ODA!!!!:(((

És akkor még hol vagyunk az oktatással (minden családnak VAN számítógépe, internetje?!)???...
A kultúra!? A béka s.... alatt van, s marad is még nagggyon, de nagggyon sokáig, erre a fejemet merem rátenni!!!:(((

De hát mit is várhattunk?
Lengyel László politológus megmondta már az Antall kormány alatt egy többnapos továbbképzésen a Kecskeméti Kodály Intézetben:
"MAGUKRA, ZENETANÁROKRA MANAPSÁG MÁR NINCS SZÜKSÉG, MERT MÁR CSAK A GAZDASÁG HELYZETE FONTOS, NEM A KULTÚRA, FŐLEG NEM A ZENE!!!"

Hát úgy tűnik, igaza lett!
Hol van már az ókori görög embereszmény?!
Mármint hogy: Épp testben épp lélek!

/Dr. Czeizel Endre volt a következő előadónk, s ő nem győzött vígasztalni bennünket..../

 

jadzia

2020. 07. 04.

Igaza van Dmolnárnak sajnos az emberek nem tudják, hogy az ő adóforintjaikat mire költi az állam Így vándorolhatnak ezek a pénzek ,kormány közeli vállalkozók zsebébe akár de egy tény:Az egészségügy és oktatás kultúra nem kiemelt területek  oda minimális pénz csurran cseppen...Ez meglátszott a járvány alatt is ez a szerencsétlen mostoha egészségügy majd beleroppant...... az itthon maradtak elhivatottságán múlt miden és alétzsám csökketn mivle a 65 évenfelüleiekt /nagyon helyesan/ kivonták a munkából

2020. 07. 03.

A maiak is tesznek még esküt az állam szolgálatára? Én úgy hallottam, hogy a gengszterváltás óta nincs eskütétel a pedagógusoknak, csak az orvosoknak, az a bizonyos Hüpokratészi...
Hát ha van, hát van...

Na, igen, de ettől még nyugodtan lefalcolnak ám a frissen végzettek Nyugatra a VILÁG BOLDOGABBIK felébe, ugyebár?
Én a lányomnak is mondtam 92-ben, mikor férjhez ment németbe, hogy én bizony visszafizettetném vele a magyar államnak a felsőfokú tanulmányainak a költségét!
Viszont MA MÁR NEM MONDANÁM!
Mert ami mostanság itt van (gazdag rokonság szabadrablása!), nem csodálkozom egyáltalán, hogy külföldre (pl. Anglia) megy a nyelveket tudó ifjúság!
Akik pedig itt maradnak, azaz a középkorúságot jóval meghaladók, no meg a vén csókák és rozzant egészségi állapotban lévő mámikák, hát azokkal (azaz VELÜNK) meg hadd kínlódjon az ÁLLAM bácsi, illetve a "hatalmon lévő" fityiszes párt ne csak a szimpatizánsaiknak osztogassanak, hanem a RÁSZORULÓKNAK is!... Elvégre azok is olyan jól tudnak éljenezni, meg tapsolni nekik, nem igaz?...

2020. 07. 02.

Nehogy azt hidd, hogy ott van 100 centis tévé. Valami van, ha igaz, de nem ilyen drága holmi. Vagy talán még az se, bár tévé tán mindenütt van. És pont az, amire ők gondolnak, hogy hát ott az állam, gondolkozzék az, és segítsen rajtuk. Csakhogy ugye ez nem működött és nem működik most sem, mert mint tudjuk, az állam az uralkodó osztály elnyomó szervezete...  Amikor "gondoskodik" , akkor a saját szája íze szerint osztogat és ezért elvárja a "hűséget". Bezony.  

Esküt meg a mai végzősöknek is kell tenniük, tán akkor is mikor megkezdik a közszolgálati (vagy közalkalmazotti) tevékenységüket. 

2020. 07. 01.

Nononono!
Csak csínnyán azzal a berosálással, mer' Néköd köll majd feltakarítni, oszt az nem fog tetsződni, EBBEN biztos vagyok!

Hát ugyi lehet, hogy a Józsi bácsi nem tuggya, hát aztán!
Attól még a János bácsi tudhassa, naaaa!
Hisz vettek neki az onokák 100 centis tv-t, oszt onnan okosodik!
Hogy bizony a "gondoskodó állam" csak ÁLOM!

A TB-t meg a dolgozó nyugdíjas hol fizette, hol nem (tapasztalatból mondom!), de akárhogy is volt, a kórházban az orvos is meg az ápolónő is megkapta a betegektől a maga jussát, nehogy kinézzék őt a faluból, hogy ilyen csóró, még jattot se tud adni! Inkább nem váltja ki a gyógyszerét (úgyse használ semmit, nem igaz?).

A pedagógyis meg ne szolgáltasson, hanem TANÍTSON, az ántiját neki!:(((

Azért nem jár jatt, hééééé!
Hisz esküt kellett tennünk, hogy a nebulókból SZOCIALISTA EMBERT faragunk... Vagy már az se kell 90 óta?...
Igazis, ugyan mivel faragnánk? Drága a svájci bicska, Te mondtad.

2020. 07. 01.

Hát én mindjárt berosálok... :0) 

Honnan a máriás hincutból tudná Józsi bácsi és Mari néni, hogy az ő adóforintjából van mindez? Hát nem ingyen van? Hiszen azért ment köpködni valamikor nemrég, mert kiderült, hogy az egészségért fizetni kéne. De ha nem kell (csak a TB járulékot) akkor az már más, mert úgyse ő fizeti (csak aki alkalmazza), neki "ingyen" van. Bizony, bizony, ezeket a dolgokat még alapszinten se érti. Mit érti? Nem is hallott róluk. Nem mondta a plébános úr soha... Ő úgy tudja, hogy minden ingyen van, és az állam gondoskodik róla. No jó, persze a kórházban adni kell valamennyit valakiknek, a postásnak is, a villanyszámlásnak is, meg bárkinek, aki szolgáltat (kivéve a pedagógust).