Ahol minden témába vág !

Ahol minden témába vág !

2012.10.17. 20:27

Tisztelt Fórumozók ezennel megnyitottam a nem témába vágó fórumot. Ha valaki úgy érzi, hogy nem témába vágó amit mondani akar akkor azt tegye meg a témábavágóba. Garantálom, hogy itt minden témábavágó lesz.

Aki itt mond egy nem témába vágót az vendégem egy sörre azonnal. Várom tisztelettel a témábavágó hozzászólásokat."

 

A címen némileg változtattam, de a szöveg eredeti!

2020.05.29. 12:12

Na, akkor akna rendezve... (A távolban egy fehér vitorlát én is olvastam, igaz, jó régen).

Azonban, a fiatalokról alkotott véleményed egy nagy butaság. Te kikről beszélsz? Én egy sereg fiatalt ismerek, de egy se holokauszt tagadó, se egyéb. Olyat is ismerek persze, aki nem fiatal és mégis holokauszt tagadó. Mindig ezek az általánosítások. Nem méltó hozzád, sem azokhoz akiket megnevezel. "Fiatalok" - sokféle van, ahogy öregből is, meg középkorúból is. 

2020.05.29. 0:25

Köszi a kijavítást, az ember nem tudhat mindent!
Van egy ifjúsági könyvem is, ami ilyen témával foglalkozik, naná, hogy szovjet, nagy kedvencem volt:
Liksztanov: Egy kis tengerész kalandjai 1953-as kiadás. Továbbá: Katajev: Távolban egy fehér vitorla 
De filmen is láttam, rettenetesen izgult az egész nézőtér, mikor elkezdett felfelé jönni a robbanószerkezet!:(((
Ilyesmi volt a víz felszínén úszkáló gyilkoló akna:
A Kurszk atomtengeralattjáró rejtélyes tragédiája
A könyv főszereplő kisfiújának az apukája is aknaszedő volt, így is halt meg, és a kisfiú árva lett... Így karolták fel a tengerészek és faragtak belőle kis hajóstanulót. Volt neki a hajón egy fekete cicája is, Mitrofánnak hívták. A kisfiú tudott két zászlóval morse szerint jeleket küldeni egy másik hajónak, asszem, rádió még ilyen értelemben nem volt, mint ma.
A Kapcsolatra írtam a múltkor Toméknak, hogy 20 000 000 szovjet katona és civil halt hősi halált a II. világháborúban egy ŐRÜLT miatt!:((( Ezzel szemben a németek vesztesége CSAK 5,5 millió ember volt... Bár igazad van, egy is sok!
Mégis milyen jogon nyírtak ki a világuralomra törekvő hitleristák annyi embert?!:(((
Az összáldozat asszem, 40 millát kóstált! Mit képzeltek ezek a nácik?! És most újból éledeznek, főleg a fiatalság körében vannak neonácik!???!>(
Pedig a tények makacs dolgok, és a számok nem hazudnak!

Hogy lehet a holokausztot is tagadni?!
Na, EZÉRT (is) haragszom a fiatalságra! Simán elhitetik velük, hogy az egész csak kommunista hazugság volt, és nem is volt igaz az emberirtás!:(((
Azért, mert ők már békességben nőttek fel, az idősebbek emlékezhetnek egyre, s másra a háborúból!...
Nézze meg az ember!!!

2020.05.28. 11:46

Elhiszem, sőt olyan tényleg volt, csak az nem torpedó, hanem akna. A többi stimmel. Tengerfenékre telepített aknákat is használtak, amiket a hajók által keltett rezgések indítottak be és valóban felfelé mentek és a hajóval ütközve robbantak. De ez akna, míg a torpedó igazából tenger alatti rakéta, csak persze sűrített levegős motor hajtotta.

2020.05.28. 0:24

Köszi a regény rövid leírását, nem hinném, hogy elolvasnám... Ugyan hol lehetne megkapni, könyvtárba nem járok.

Viszont a tenger fenekére telepített torpedókról:
Gyerekkoromban sok háborús filmet láttam, többek között ilyeneket is. Bizonyára volt bennük valami szerkentyű, ami beindította őket, és jöttek ám fölfelé, mint az istennyila, és felrobbantották az arra jövő hajókat! Most is magam előtt látom a jelenetet. Szovjet filmek voltak, és gondolom, akkor Te nem is hiszed, hogy igaz. Pedig LÁTTAM, NA!!!
Nem álmodtam, az biztos, de a címekre nem emlékszem, mert sok hasonló volt.
Az aknamentesítő katonákra is a háború utánról emlékszem; az egyik mikor ki akarta szerelni egy úszva libegő aknából a gyutacsot, vagy mit, egy rátelepedett kis kagyló megcsípte az ujját... Honnan szedtem volna ezt a jelenetet, ha nem láttam volna?! ... Sokan sajnos fel is robbantak az aknával együtt.

2020.05.27. 12:43

Csak röviden. Gonosz ember egy rejtélyes zigeten. Hős (aki francia) a fogságába esik több társával (nő is van, természetesen). Gonosz ember zsarolja a világot és hajókat pusztít el. Hősnek valahogy sikerül értesítenia a francia hatóságokat, azok egy flottát küldenek, iszobyú csata, amiben a jó embereken kívül mindenki elhalálozik. (A francia hajók nem). 

Légi torpedó nem vagyon, az mindig víz alatt megy, akár a levegőből indítják, akár a felszínhez közel, akár mélyebbről. 

Megvallom őszintén, én a tenger fenekén lapuló torpedókról, amik várják az ellenséges hajókat, nem tudok. Tengeri aknákról igen. De azok nem torpedók.

jadzia

2020.05.26. 19:32

Dmolnár a nápolyi történet 4 kötetét ajánlom ez szeritnema elgjobb

2020.05.26. 15:41

Hát mit ne mondjak?!
Te is rá tudsz érezni, mi az, amit nem olvastam? Pl. ezt a "Három színű lobogót" nem volt szerencsém olvasni!:(((
Így aztán nem tudom, miről beszélsz, bár azt tudom, mi az a nyomkövető rakéta... Csak a mostaniak mintha szivar alakúak lennének:
Irányított rakéta – Wikipédia

Főleg a víz alattiak... Már a II. világháborúban is voltak irányított torpedó-rakéták, amelyeket az arra úszó hajók ellen vetettek be. A tenger fenéken vártak az áldozataikra, de voltak a víz felszínén úszkálók is...
Valóban határtalan az emberi kreativitás, ha mások likvidálásáról van szó!:(((

Nem veszélytelen ma sem az aknamentesítő katonák munkája!
Elég rémes, hogy még mindig találni főleg II. világháborús aknákat, sőt, még talán első világháborúsakat is!:(((

2020.05.26. 11:45

Annyit írsz Ferrante-ről, hogy még a végén el fogok tőle olvasni valamit... :0)

2020.05.26. 11:44

Á, dehogy... A mai írók nem maradnak a "titokzatos energia" megjelölésnél, hanem izibe el is nevezik őket. Olvashatsz ott atommeghajtástól, fúziós meghajtáson keresztül, a térgörbítésig mindent, és kész. A különbség, hogy a mai szerzők el is nevezik őket. Verne nem volt ennyire nagyképű. Még a "Három színű lobogó" című művében is titokzatos fegyverről beszél, ami nagyjából a mai cirkáló rakétákra hajazna, csak éppen korong alakú, de célkövető. 

2020.05.25. 19:29

Kedves Dmolnár!

Hát EZT nem gondoltam volna! 
Ugyanis éppen azt akartam írni, hogy nekünk az első ilyen kategóriájú MAGYAR irodalom egy Teknős Pétertől való könyv volt.
De nem gondoltam volna, hogy rátalálok, mert már a címére se emlékeztem... Azonban ahogy beírtam a szerző nevét, mit látnak szemeim? Hát azt az úttörőnyakkendős fiúcskát a "fekete gyémánttal" (szén!) a kezében, ami azon a könyvön is volt, amelyet egyik karácsonykor kaptunk kislány koromban:

Teknős Péter: Ezerszinű kincs (Ifjúsági Könyvkiadó) - antikvarium.hu
Teknős Péter: EZERSZÍNŰ KINCS - Ifjúsági Könyvkiadó

Már sajnos nem emlékszem, miket olvastam belőle, asszem, novellás kötet volt.
Szép nagy könyv volt, íme a tartalomjegyzéke a linkben:
https://www.antikvarium.hu/konyv/teknos-peter-ezerszinu-kincs-314642
A szerencsétől a bányakombájnig és a napfényfolyosóig 

Sajnos több könyvet nem olvastam Teknős Pétertől, pedig itt látom, mennyi sci-finek számító műve volt...
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tekn%C5%91s_P%C3%A9ter
De hát apánk hivatalnoki fizetéséből nem sok mindenre tellett, elég volt a szüleimnek minket hármunkat kitaníttatni felsőfokú iskolákban, hogy diplomát adhassanak a kezünkbe...

Vernétől az Utazás a Holdba c. könyvét én sok egyéb, modernebb írású sci-fi-k után olvastam csak, és bizony, sokat nevettem a primitív elképzeléseken, s mondhatom, nem igazán tetszett, a többi Verne könyvhöz képest meg különösen nem.
A képzelete valóban rendkívüli volt, szerintem mégis az etalon tőle számomra a Nautilus, mely a mai eszemmel egy atom tengeralattjáró lehetett, csak Vernének még kifejező szava sem volt rá.

jadzia

2020.05.25. 17:15

2020.05.25. 12:39

Nekem az első könyv Vernétől, az "Utazás a Holdba" volt. Nagyon tetszett. Utána jött a többi. Ma már, felnőtt fejjel nem igazán értékelem, mert kicsit (nagyon) maradi társadalmi, szociális felfogása volt, de a képzelete valóban nem mindennapi...

2020.05.22. 23:18

Drága Jadziám!
Ez az ELENA FERRANTE anyag olyan hatalmas, és nem is egy könnyű olvasmány, amit hoztál róla, ezért kis türelmet kérek, hogy jól áttanulmányozhassam, és úgy tudjak reagálni rá. Ugyanis legnagyobb sajnálatomra még sosem hallottam róla.

2020.05.22. 23:04
2020.05.22. 12:18

"Marad a rejtély... Ez is kell, mert különben unalmas lenne az élet..."

Hát igen kedves Dmolnár, így van, rejtélyes esetek nélkül az élet valóban unalmas lenne...
Tudta ezt nagyon jól pl. Verne Gyula (én már csak maradok a magyaros írásnál) is, azért írt olyan sok nagyszerű regényt, amit annó mi, fiatalok csak úgy faltunk, s milyen sok nagyszerű filmet készítettek belőlük!:)
Akkor még, amikor nem volt tv, vagy csak keveseknek, bizony, a Verne filmeket minden nap megnéztük a moziban, mert nálunk úgy volt, hogy hetente két filmet adtak, a váltás pénteken volt. Hétfőn szünnap, aztán kedd-szerda-csütörtök egyik film, majd péntek-szombat-vasárnap másik film.
Ennek egy hátulütője volt csak, hogy be kellett jelentenünk az iskolában az osztályfőnönek, hogy az esti filmet szüleinkkel megnézhessük. Vasárnap viszont a délutáni adásra mentünk, a szüleink meg az estire.
A 16 éven felüli filmeket meg nem nézhettük meg egyáltalán!:(((

Ha jól emlékszem, nekünk Vernétől ez a a gyönyörű rézkarcos Bokros Ferenc által illusztrált kiadású könyv volt meg:
Jules Verne: NEMO KAPITÁNY - 1955 - Ifjuság könyvkiadó
Nemo kapitány - Jules Verne - Régikönyvek
Sajnos kölcsön adtam, és nyoma veszett!:(((
Jó könyv sorsa:
Kölcsönkérés, nyoma veszés!:(((
Tanulság:
Autót, asszonyt, könyvet NE ADJ KÖLCSN! ;O)


jadzia

2020.05.22. 19:21

Mi az, amit tudunk Elena Ferrantéről?

(Azon túl persze, hogy regényeket ír, izgalmas, és lebilincselő prózát, kimagasló színvonalon.)

Nos, nagyjából annyi ismeretes, hogy Nápolyban született, és évtizedekkel ezelőtt eldöntötte, hogy álnevet használ, nem él a modern kor kínálta lehetőségekkel, nem szelfizik, nem facebookozik, nem tweetel, nem süt rántottát reggeli műsorokban, nem ad interjúkat, nem tart kapcsolatot a rajongókkal, nem vesz részt semmilyen módon a könyvei népszerűsítésében, a díjátadókra sem megy el – akkor sem, ha mindezek miatt anyagi megfontolásból nem adják ki a műveit.

„Hiszem, hogy a könyveknek, miután elkészültek, nincs szükségük a szerzőre.

Ha van mondanivalójuk, előbb-utóbb megtalálják az olvasóikat, ha nincs, nem. Rengeteg példa van erre. Nagyon szeretem azokat a roppant titokzatos régi és újabb könyveket, melyeknek nincs meghatározott szerzőjük, de volt és van önálló, sodró életük. Egyfajta éjjeli csodának tekintem őket, mint amikor gyerekként vártam a Befana ajándékait, rettentő izgatottan feküdtem le aludni, és amikor reggel felébredtem, ott voltak az ajándékok, de a Befanát senki sem látta. Az igazi csodák azok, melyek mögött sosem tudjuk meg, ki áll, legyenek azok a ház titkos szellemeinek aprócska csodái, vagy az igazi nagy csodák, melyektől tátva marad a szánk. Megmaradt bennem ez a gyermeki vágy az apró és a hatalmas csodákra, még mindig hiszek bennük.” 

Ezt írta Ferrante 1991-ben az olasz kiadójának (egyben szerkesztőjének), Sandra Ozzolának.

Mi lehet az oka annak, hogy ennyire elzárkózik egy szerző?

A magánéletét, a családját védi? Sok az önéletrajzi elem a könyveiben? Vagy igaz lehet a pletyka, hogy voltaképpen ketten írják a regényeket, egy házaspár?

Tönkő Vera véleménye az, hogy azért választotta Ferrante a láthatatlanságot, mert úgy érezte, elegendő, ha a művek képviselik önmagukat.

„Nagyon hamar felismerte, hogy az alkotásra milyen negatív hatással van az, ha valaki folyamatosan a nyilvánosság előtt áll. Gondoljunk bele, az írás a legmagányosabb tevékenységek egyike, az írók általában introvertált személyiségek, állandóan megfigyelik önmagukat és a környezetüket, inkább reagálnak, mint kezdeményeznek, sokan kifejezetten szoronganak a nyilvános szerepléstől. Számomra inkább azt furcsa elképzelni, hogy valaki az anyakönyvezett, polgári nevén folytat művészi tevékenységet. Hiszen mi köze a civil énnek a műhöz?

Nem tudom elképzelni, hogy a könyvet kettesben írták volna. Sokkal nehezebb úgy írni, mint egyedül. Főleg egy ilyen intenzitású és nagyon különleges nézőpontú életművet létrehozni. Természetesen bármi megtörténhet, de nagyon csodálkoznék azon is, ha kiderülne, hogy ezeket a könyveket egy férfi írta, és azon is, ha kiderülne, hogy többen írták.”

Miközben Ferrante azt szeretné, ha a könyvei lennének a fókuszban…

…Nem pedig ő, esetében, fura módon, épp a titokzatossága vált a legfontosabb kiadói marketingfogássá, tehát, amit el akart kerülni, az írói imázsépítés, ragyogóan megvalósult mégis. Felmerül a kérdés: nem épp ez volt a cél? Nem a különcség, mint PR-trükk miatt került épp ennyire fókuszba?   

Tönkő Vera azt mondja, hogy tény, a titok mindig vonzó.

„Van abban valami nagyon izgalmas, hogy odalapozunk a könyv végére, és nem találunk ott senkit. Nem szerepel a hátsó fülön vagy a hátsó borítón a szerző fotója. Nem tudjuk, férfi vagy nő, szőke vagy barna, szép vagy csúnya, fiatal vagy öreg.

A hiány munkára fogja a fantáziát, és az egyébként láthatatlan szerzőt elkezdjük a művekben keresni, például a Nápolyi regények Elena nevű narrátorával azonosítani, és innentől kezdve a mű a mostanában olyan divatos autofikciós regényként olvastatja magát.”

Nemrégen különben „leleplező” cikk jelent meg az írónőről az olasz sajtóban

Érdekes módon szinte egyöntetűen a cikk írója ellen fordult a közvélemény. Claudio Gatti oknyomozó újságíró állítására (miszerint Ferrante azonos Anita Raja műfordítóval) a szerző és a kiadó nem reagált. – Az egyhangú elutasításnak az is lehet az oka, hogy Elena Ferrante azt nyilatkozta, ha „leleplezik”, ha tovább turkálnak a magánéletében, nem publikál többet. Azt hiszem, ezt nem szeretnék kockáztatni a rajongói – magyarázza Tönkő Vera.

A rajongói, akik mind többen vannak világszerte.

Mitől válhatott ennyire népszerűvé, mi a titkuk a Ferrante-regényeknek, ha már az írónő titkát nem fedhetjük fel?   

A szerkesztő azt mondja, az Amikor elhagytak című regényt szokta ajánlani „Ferrante-kezdőknek”, az az egyik privát kedvence. „Szeretem a mélységeit, az igényességét, Olga senkit nem kímélő vágyát, hogy megismerje önmagát és a környezetét, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire, hogy ne hazudjon önmagának, és észrevegye, ha mások hazudnak neki.

Szeretem az elbeszélés intenzitását, és sajátos női nézőpontját. Szeretem, hogy a Ferrante-hősnők nem félnek a változástól, nem ijednek meg a megoldhatatlan élethelyzetektől és a megválaszolhatatlan kérdésektől.

Szeretem ezeket a bátor, kemény, kíváncsi nőket, akik együtt tudnak élni a döntéseik következményeivel, legyenek azok akár jók, akár rosszak.

Ferrantét olvasni nem mindig kényelmes. Olyan kérdéseket teszünk fel önmagunknak a művei olvasása közben, amelyektől esetleg megijedünk, amelyekkel nem nagyon akarunk foglalkozni. Hol vagyok? Mit akarok? Miért? Egyszerű kérdéseknek tűnnek – de próbáljunk csak meg őszintén válaszolni rájuk! Ferrantéval folyamatosan komfortzónán kívül vagyunk. Éppen ettől olyan izgalmasak a könyvei.”

Kurucz Adrieenn

jadzia

2020.05.22. 19:20

„Az Elena név használata abban segít, hogy a történetem még húsbavágóbban igaz legyen. Az íróknak is szükségük van arra, hogy a való élet egy szeletét lássák saját könyvükben, ne művi konstrukciót, és saját hitetlenségüket fel tudják függeszteni – ebben egyetértek Coleridge-al. Az életrajzi adatok fikciós kezelése – ami számomra lényegbevágó – számtalan csapdát rejt. „Elena” segített elkerülni ezeket a csapdákat.”  The Guardian

„Most is szívesen kiállok az önreklámozás ellen, amelyet a média megszállottan gerjeszt. Az önreklámozás igénye a művet kisebbíti, műfajtól függetlenül, és szinte mindent áthat. A média képtelen az irodalmi műveket anélkül értelmezni, hogy piedesztálra ne emelné az író-hőst. Pedig az irodalmi alkotások gyökere minden esetben a kollektív intelligencia, a hagyomány, és a sokféle alkotói attitűd. Amikor mereven ragaszkodunk a művek mögött rejtőző főhős alakjához, semmibe vesszük ezt a kollektív intelligenciát – szerintem tévesen. A személyes énre persze szükség van, de én nem a személyes énről beszélek, hanem az íróról fabrikált képről.”  Paris Review

„Húsz évvel ezelőtt egyszer és mindenkorra úgy döntöttem, nem kérek a hírnévvel járó szorongásból, nem éreztem kényszert arra, hogy a sikeres emberek közé tartozzam, akik azt hiszik, nyernek ezt-azt. Számomra ez fontos döntés volt. Ennek köszönhetem a szabadságomat, a mozgásteremet, amelyben aktívan jelen lehetek. Nagyon fájna, ha erről a szabadságról le kellene mondanom.”  Vanity Fair

„Azt hiszem, némi büszkeséggel mondhatom, hogy Olaszországban a regényeim címeit többen ismerik, mint a nevemet. Szerintem ez szép eredmény.”  The New York Times

„Tizenöt éves kamaszlányként nagy hatást tett rám, hogy Jane Austen rövid élete során névtelenül publikálta a regényeit.”  The Guardian

Hosszú időn át nem akartam kiadatni, másoknak megmutatni az írásaimat. Ezért nem is cenzúráztam magam. A szerző távol tartása a végeredménytől – a média értelmezése szerint legalább is – olyan szabadságot biztosított számomra, ami korábban nem létezett. Az Amikor elhagytak volt az első a sorban, és én úgy éreztem, hogy a hiányom által generált űrt a regény töltötte ki.” – Paris Review

„Ha fizikailag nem vagy jelen a nyilvános térben, az írás kerül a középpontba. Ilyenkor az író jelenléte a szövegben – legyen az regény vagy éppen ez az interjú–, illetve a mű szerkezetében manifesztálódik. A többi pusztán érdektelen magánélet.”  Sydney Morning Herald

„Több mint húsz évvel ezelőtt úgy éreztem, teher lenne, ha a nyilvánosság elé lépnék. El akartam távolítani magam a befejezett történettől. Azt akartam, hogy a könyveim magukban is megállják a helyüket, támogató jelenlétem nélkül is. A döntésem némi polémiát generált a sajtóban, a médiát ugyanis a főhős érdekli, a művek színvonala kevésbé; semmi meglepő nincs tehát abban, hogy ismert szerzők középszerű vagy éppen rémes művei több figyelmet kapnak, mint egy „senki” által írt nagyszerű könyv. Jelenleg számomra a kreatív mozgástér fenntartása a legfontosabb, amely rengeteg lehetőséget rejt – az írói technikákat is ideértve. Az író strukturális hiánya mindenképpen hat a műre, és én szeretnék ezzel az eszközzel tovább kísérletezni.” – The New York Times

„Elena Ferrante hét regény szerzője. Semmi rejtélyes nincs benne, hiszen jelenléte áthatja – talán túlzottan is – a szövegeit, mondanivalóját a maga teljességében, csorbítatlanul adja át. Úgy vélem, a szerző egy önkifejezési stratégia összegződése, amely a fikciós világot formálja, egy nagyon is kézzelfogható világot, amelyet emberek népesítenek be, és események színesítenek. A többi nem más, mint közönséges magánélet.”  The Guardian

„Én úgy tudom, az olvasóim nincsenek kétségbeesve. Sőt, levelekkel támogatják az én kis harcomat, amelyet azért vívok, hogy a műveim kerüljenek a középpontba. Úgy látszik, az irodalomrajongók megelégszenek a könyvekkel.”  Vanity Fair  

„Az olvasók, amikor úgy hiszik, hogy a szerzővel találkoznak, egy nőt vagy férfit látnak, aki lehet szívélyes vagy épp mogorva, ám semmiképpen sem a szerző szerepét játssza. A szerző – illetve tehetsége, amellyel saját nyelvi eszköztárának minőségét csiszolja – kizárólag a műben jelenik meg.” – Sydney Morning Herald

„Ha a szerző nem létezik a szövegen túl, akkor a szövegben tárulkozik ki, tudatosan adja hozzá önmagát a történethez; ily módon valódibbá válik, mint a hétvégi mellékletben megjelenő fotón, egy könyvbemutatón, egy irodalmi fesztiválon, egy televízió műsorban vagy egy irodalmi díj átadásán. A szenvedélyes olvasó előtt egy-egy nyelvtani hiba, mondattani gubanc után felsejlik az író arcvonása, ugyanúgy, ahogy megjelenik előtte egy-egy szereplő, egy bizonyos tájkép, ahogy elönti egy érzés, ahogy átérzi egy tett súlyát. Így válik az írás és az olvasás meghitt viszonnyá az író és a befogadó számára egyaránt.”  Paris Review  

 Az írás iránti szenvedély nálam nem társult az íróvá válás vágyával. Ez a szenvedély természeténél fogva magának való.”  Vogue

 

 

 

 

az írónő kiléte ma is rejtleem de eza 4 kötet olvasmányaimközött kiemelkedő helyen volt pár napja fejeztem be ajánlani  tudom mindenkinek

jadzia

2020.05.22. 19:18

Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek történeteAz Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését.
Elena és Nino története a szenvedélyek története, és Elena hamarosan már a szerint választja meg élete helyszíneit, hogy hol lehet együtt a szeretőjével. Egyik nápolyi útja során megtudja, hogy Lila mindenáron találkozni akar vele.
A két nő hat évtizedes történetét és vele Nápoly és egész Olaszország történetét felölelő saga Az elvesztett gyerek történetével véget ér. Elena Ferrante, a 19. századi nagy írók méltó utódaként, a korábbiaknál is teljesebb, gazdagabb, pezsgőbb, feledhetetlen világot tár elénk.

Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg. La Frantumaglia (Szilánkok) című műhelynaplójában levelezését, jegyzeteit, valamint kiadatlan írásait gyűjtötte össze. 2007-ben La spiaggia di notte (Éjjeli strand) címen egy gyerekkönyve, 2019-ben pedig L’invenzione occasionale (Véletlen találatok) címen egy esszékötete is megjelent. Az elvesztett gyerek története a Nápolyi regények (2011–2014) tetralógia negyedik, befejező kötete

jadzia

2020.05.22. 19:17

Elena Ferrante: Aki megszökik és aki maradElena és Lila, akiket az előző részekből (Briliáns barátnőm és Az új név története) már jól ismerünk, nővé érett, méghozzá nagyon korán. Lila tizenhat évesen férjhez ment, kisfia született, aztán elhagyta a férjét és a jólétet, és egy gyárban dolgozik, embertelen körülmények között. Elena elkerült a telepről, a Pisai Egyetemen tanult, írt egy regényt, melynek sikere kitárta előtte egy jómódú, művelt világ kapuit. Más-más módon, de mindketten megpróbálták ledönteni a falakat, hogy végre kitörhessenek a nyomorból, a tudatlanságból és a kilátástalanságból.
A két lányt ezúttal a hetvenes évek Olaszországában látjuk viszont a tőlük megszokott fékezhetetlen lendülettel, korábban elképzelhetetlen remények, kétségek, feszültségek, kihívások között. Továbbra is összeköti őket az elszakíthatatlan, ambivalens, néha lappangó, majd heves kitörésekben vagy találkozásokban újra felszínre kerülő, váratlan nézőpontokat rejtő örök kötelék.

A nemzetközi sikert a Nápolyi regények című négykötetes mű hozta meg a szerző számára. A tetralógiát számos nyelvre lefordították, Londonban színpadra állították, valamint az HBO és a RAI (olasz állami televízió) közösen 8 részes sorozatot forgatott az első kötetből (Briliáns barátnőm), amelynek premierje 2018. november 19-én lesz az HBO-n és az HBO GO-n. A forgalmazók az előzetes kritikák alapján sikerre számítanak, így a hosszú távú terv az, hogy a további köteteket is filmre viszik.

Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg. La Frantumaglia (Szilánkok) című műhelynaplójában levelezését, jegyzeteit, valamint kiadatlan írásait gyűjtötte össze. 2007-ben La spiaggia di notte (Éjjeli strand) címen egy gyerekkönyve is megjelent. Az Aki megszökik és aki marad a Nápolyi regények (2011–14) tetralógia harmadik kötete

jadzia

2020.05.22. 19:16

Elena Ferrante: Az új név történeteLila és Elena tizenhat évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Lila immár férjes asszony, de férje vezetéknevének viselését önmaga elvesztéseként éli meg. Beleveti magát választott családja vállalkozásainak vezetésébe, de nem nagyon élvezi új szerepét. Elena gimnáziumba jár, mintadiák, de miközben a tanulmányaival és önmagával viaskodik, éppen Lila esküvőjén eszmél rá, hogy nem találja a helyét sem a telepen, sem azon kívül.

Innen folytatódik a Nápolyi regények második kötete.

Az új név története a két barátnő ifjúkorának elbeszélése. Szerelem, féltékenység, szabadságvágy és lemondás a kísérőik egymástól egyre inkább távolodó útjaikon. Lila számára a házasság börtön, Elena pedig nehezen viseli azt a szenvedélyes makacsságot, mellyel barátnője menekülni szeretne kötelezettségei elől. De az egymás iránt érzett gyűlöllek és szeretlek érzelemhálóból, az önmegerősítés vágyából fakadó, függőséget okozó köteléktől nem tudnak szabadulni. Ahogy Lila és Elena követik egymást, eltávolodnak egymástól, majd újra egymásra találnak, magával ragadja, elsodorja az olvasót

jadzia

2020.05.22. 19:15

Briliáns barátnőm · Elena Ferrante · Könyv · MolyLila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lila fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született. Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni, kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a lehető legnagyobb függetlenséget kivívni.

A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat.

Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg.