Simon-Júda vásár kezdődik Párkányban
Kultúra
2012. okt. 10.

<p><span id="ctl05_lbLead">Csütörtök délután kezdődik a Simon-Júda vásár, a legnagyobb és több mint négyszáz éves tradíciójával a legrégebbi kirakodóvásár Párkányban és környékén; a nemzetközi jelentőségű rendezvényen árusok, kézművesek, vásári mutatványosok várják a látogatókat vasárnapig.</span></p>

A helyi hagyomány 1546-tól, a török hódoltság kezdetétől tartja számon a Simon-Júda vásárokat, így idén immár 466. évfordulóját ünnepli a rendezvény, amely jóval Szlovákia határain túl is ismert.
Csehországból, Lengyelországból, Magyarországról, Romániából, sőt Ukrajnából is érkeznek árusok és kézművesek, összesen több mint 430 kereskedőt várunk, akik kétezer négyzetméteren rakják ki a portékáikat - közölte Sipos István szervező az MTI-vel. Hozzátette, hogy a nagyvásárnak töretlen a népszerűsége, hiszen "ha jó idő van, csak úgy hemzseg a tömeg a város utcáin".
Párkány városa már évek óta támogatja a vásárra érkező kézműveseket: azoktól a mesteremberektől, akik a helyszínen is bemutatják mesterségüket, nem kér helypénzt.
A Duna-parton fekvő Esztergom és Párkány területén a kereskedelemnek több ezer éves történelme van - ezen a területen már a kelták idejében több jelentős kereskedelmi út vezetett. Párkány – kiváló fekvése folytán – már a Római Birodalom idején fontos pont volt.
A város a középkorban is megőrizte jelentőségét, a 18. században évi négy vásár megtartására volt joga. Országos hírnévre azonban csak a legtovább tartó Simon-Júda napi vásár tett szert, amely külföldön is ismertté vált.
Akkoriban a vásárt október második felében tartották (Simon–Júda napja október 28.). Maga a vásár általában 8-10 napig tartott, de nem egy esetben két hétig is elhúzódott. Mivel a párkányi búcsú november 5-re, Imre herceg napjára esik, a vásár vége rendszerint beletorkollott a búcsúba.
A 20. században a háborúk okozta gazdasági nehézségek miatt a rendezvény 3-4 naposra rövidült, de hírnevét továbbra is megőrizte.


MTI

(forrás)