Kálmán Sándor csapdába rántotta a Fidesz frakciót!
Közélet
2012. márc. 27.

<p><span style="font-family: Arial, sans-serif;">Nyílt levél Kálmán Sándornak és a Fidesz frakciónak.</span></p>

Kálmán Sándor Fidesz frakciótag a népszavazás előtti utolsó testületi ülésen tett megnyilatkozásával, – a szokásos módon, ész nélküli indulattól vezérelve – önként beleugrott a csapdába és egyben magával rántotta a társait is.

Mi is történt? Kálmán képviselő a testületi ülésen büszkén a kamerába, azon keresztül 24.000 esztergomi választó szemébe mondta, hogy ő bizony nem megy el szavazni, mert nem ért egyet a népszavazási kérdésekkel. Ezzel egyértelműen kinyilvánította, hogy a 11 gazdasági témában az álláspontja pontosan ellentétes az ott megfogalmazottakkal. Frakciótársai ugyan személy szerint nem tettek hasonló karakteres nyilatkozatot, de ők is azonos véleményen vannak, hiszen nem határolódtak el Kálmán antidemokratikus, kategorikus kijelentésétől.

Tisztelt Kálmán Sándor, tisztelt Frakciótagok!

Eddig sohasem kaptunk egyértelmű választ Önöktől az alábbi kérdésekre:

Milyen álláspontot és kinek az érdekeit képviselik valójában? Mi a véleményük azokról a várost és a lakosait érintő anyagi jellegű problémákról, melyek már régóta várnak megoldásra? Miért kell a város számára előnytelen szerződéseket kötni? Miért kell indokolatlan kiadásokat, költségeket vállalni az önkormányzat nevében? Miért nem kell a jogyszabályoknak megfelelő helyi rendeleteket alkotni? Miért kell a kötelező feladatok ellátásával olyan cégeket megbízni, akik lenyelik a nyereséget és a város nem lát belőle semmit, sőt egyesek még veszteségesek is? Miért jó az, ha a városi cégek nem átláthatóak, ha a döntésekbe nem szólhat bele a testület? Kinek az érdeke, haszna, ha a városi ingatlanok eladásából az önkormányzat nem részesedik? Miért kell az elővásárlási jogokkal és egyéb bosszantásokkal a lakosságnak keresztbe tenni? Miért kell a városnak támogatni a magánvádlókat? Kinek áll érdekében, hogy ne derüljön ki, hová lett a gyerekek 700 milliója? Miért nem kell képviselni a közakaratot?

Most mindezekre megkaptuk a választ, Kálmán Sándortól. Ő egyértelműen az esztergomiak tudomására hozta, hogy mi az ő és a fidesz frakció álláspontja:

1. A szemétrendelet maradjon jogszabályellenes annak ellenére, hogy az Alkotmány-

bíróság és a Kormányhivatal is kötelezete már a testületet a módosításra. Az pedig jó,

hogy Esztergomban 60 %-kal magasabb a szemétdíj, mint Dorogon.

2. A piacot pályáztatás nélkül, a Strigonium cége üzemeltesse, a kb. 20 millió Ft nyereség

ne kerüljön az önkormányzathoz, hogy azt ne tudja közcélokra fordítani. A piac

maradjon így mocsokban, ne legyenek kulturáltabb körülmények.

3. A temetőket továbbra is pályáztatás nélkül, a Strigonium cége üzemeltetesse. Ne

csökkenjenek a temetkezési költségek, a temetői szolgáltatások színvonala ne javuljon.

4. A parkolókat pályáztatás nélkül, a Strigonium cége üzemeltesse, ne legyen kedvezőbb

parkolási rendszer, a parkolásból származó kb. 80 millió Ft nyereséget ne az

önkormányzat kapja, azt ne fordíthassa közcélokra.

5. A városi tulajdonú ingatlanokat pályáztatás nélkül, a Strigonium cége üzemeltesse,

hasznosítása és értékesítése, az ebből származó nyereséget ne kapja meg az

önkormányzat, hogy ne fordíthassa közcélokra.

6. Több ezer esztergomi ingatlanonról az önkormányzat ne vegye le az elővásárlási jogot,

hogy ezzel a tulajdonosok szabad rendelkezését önkényesen, jogszabály ellenesen

akadályozni lehessen.

7. Az óriásplakátokat pályáztatás nélkül, továbbra is a Strigonium cége üzemeltesse, az

ebből származó kb. 30 millió Ft nyereségből adja ki a Hídlapot, hogy ne az

önkormányzat kapja meg közcélokra.

8. A magánvádas perek költségeit továbbra is az önkormányzat fizesse a

magánszemélyek helyett, hogy 20 millió Ft-tal kevesebb pénz maradjon közcélokra.

9. A közétkeztetést továbbra is Hungast Kft. végezze, az nem baj ha drága és gyenge a

minőség.

10. A városi Aquasziget élményfürdőt, továbbra is az Investor 2005 Kft. üzemeltesse, úgy

hogy az önkormányzatnak ne legyen ebből nyeresége, sőt évente még 80 millió Ft-ot

fizessen állagmegóvásra, amely összeget közcélokra fordíthatná.

11. A testület ne állítson fel szakértői bizottságot azért, hogy ne derülhessen ki, hogyan tűnt

el a gyerekek 700 millió Ft-ja a Szent Miklós Alapból, kitől követelhetik a jogos

tulajdonukat.

Tehát Önök így vélekednek a városi problémákról! Nyíltan felvállalják ezt, a normális ember számára felvállalhatatlan álláspontot és teszik mindezt a 24.000 esztergomi választó képviseletében! Önök csapdába estek. A nagy népszavazás ellenes buzgalmukban nem vették észre, hogy aki a kérdések tartalmának ellenében van, az a jog, a közérdek, a demokrácia, a józan ész ellenében van! Ezt nem lehet másképp értékelni, magyarázni.

Kálmán tanár úr Ön megbukott! Frakciótárs urak Önök megbuktak!

Nyilatkozatukkal egyértelműen tanubizonyságát adták most annak, hogy testületi munkájukat tudatosan, tervszerűen végzik jogyszabályellenesen, a város és a választóik érdekének ellenében. Az esküjüket megszegve nem a közjóért tevékenykednek, döntéseikben a közvagyont nem védelmezik megfelelően. Demokrácia ellenesek, a lakosságot nagy nyilvánosság előtt, az Alaptörvény által biztosított jogokról való lemondásra agitálják.

Már önmagában ez is elég ahhoz, hogy felszólítsam Önöket arra, hogy haladéktalanul mondjanak le képviselői mandátumukról, de mindennek megerősítését mutatja a népszavazás eredménye, miszerint a közügyekkel foglalkozni akaró szavazók 98,5 %-a, 8.100 esztergomi választópolgár véleménye is ellentétes az Önökével.

Ez a népszavazás kizárólag gazdasági jellegű volt, Önök tették politikai szinezetűvé azzal, hogy nyíltan ellene buzdítottak, politikai alapon megosztva a választókat, elterelve a figyelmet az Önök számára kínos kérdések lényegéről.

Remélem ott lent, a csapda mélyén is hallatszik az esztergomi választók követelése! Vagy már olyan mélyen vannak, ahová semmi nem jut el? De, talán mégis!

A bumeráng, amit eldobtak …

Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete

Körmöczi Miklós

elnök

(forrás)