Állami einstand
Közélet
2012. márc. 26.

<p>Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere sajtótájékoztatót tart 2012. március 26-án (hétfő) 13.30-kor a Parlament előtt, ahol az Esztergomért Zarándoklat véget ért. A sajtótájékoztató témája: Esztergom intézményeinek átadásával kapcsolatos törvény miatt a költségvetési rendelet módosítása, melynek végszavazása aznap délután történik a Tisztelt Házban.</p>

2011. december végén az állam Esztergomban az alapfokú oktatási intézményeknél, valamint a gimnáziumnál, szakközépiskoláknál, múzeumnál, szociális központnál, zeneiskolánál átvette a fenntartói szerepet. A törvény erejénél fogva a működtetéshez szükséges ingatlanvagyon az államra száll, a vezetők kinevezését a miniszter hagyja jóvá, mindenben a kormánymegbízott és a megyei központ vezetője dönt, azonban a működési költségeket továbbra is az önkormányzat fizeti.

Amit az első pillanatban tévedésnek, vagy technikai hibának véltünk, az valóság. Azaz a Matolcsy György által benyújtott költségvetési módosító javaslat azt jelenti, hogy a város megkérdezése nélkül az állam akkora összeget, amekkorát jónak lát, inkasszóval beszedhet, sőt akár csődeljárást is indíthat Esztergom ellen, ha ezeket a befizetéseket a város nem tudja teljesíteni. Ez ahhoz hasonlít, mintha valakitől elvennék az ingatlanát, a bérlőt és a bérleti díjat az új tulajdonos határozza meg, miközben a rezsit – amit szintén ő határoz meg – a régi tulajjal fizetteti meg.

Esztergom esetében az adósságrendezés miatt a 2 milliárdnyi megítélt hitelezői igényen túli állami inkasszó az itt élők mindennapi életét veszélyezteti, azaz a kötelező feladatellátás (közvilágítás, útkátyúzás, közétkeztetés) kerül újra veszélybe.

Ha Esztergom mintavárosa a kormánynak, akkor ez azt jelenti, hogy a többi önkormányzatra is ez a sors vár. Több milliárdos önkormányzati ingatlanvagyon kerülhet át az államhoz úgy, hogy az abban működő intézményeket továbbra is az önkormányzatoknak kell finanszírozni.

 

(forrás)