10 éves "A Mi Házunk" Marista Közösségi Ház
Egyház
2012. márc. 14.

<p>Rendkívüli érdeklődés kísérte a <a href="http://www.amihazunk.hu/" target="_blank">Marista Közösségi Ház</a> születésnapi ünnepséget, melyet az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában tartottak március 10-én, szombaton. A „<a href="http://www.amihazunk.hu/?page_id=2" target="_blank">Határtalan Szív Alapítvány</a>” által rendezett eseményre rengetegen voltak kíváncsiak. Helyi és országos civil szervezetek, egyházi testületek, projektrésztvevők és a szerzetesrend nemzetközi tagjai mind azért gyűltek össze, hogy megünnepeljék az alapítvány által végzett áldozatos és kemény munkát, melynek köszönhetően ma már több mint száz hátrányos helyzetű gyermek életminősége javult számottevően. Az ünnepségen részt vett Tétényi Éva, Esztergom város polgármestere is.</p>

A program kiemelt célja a gyermekek és fiatalok támogatása a tanulásban, a jövővel kapcsolatos motivációjuk erősítése. A gyermekek – életkoruknak megfelelő – komplex oktatási-nevelési programban vesznek részt, mely nagy hangsúlyt helyez a személyiségfejlesztésre is, és az első pillanattól kezdve figyelemmel kíséri a gyermekek megfelelő mentális és szociális fejlődését. A gyermekek egyéni szükségleteit minden esetben csoportvezető pedagógusok mérik fel. A nevelők az iskolai, óvodai konzultáción kapott információkat is felhasználva készítik el az egyéni nevelési terveket, melyre végül a foglalkozások épülnek.

A foglalkozásainkon résztvevő, alapítványunkkal kapcsolatban álló emberek mélyen az elfogadott standard alatti életszínvonalon élnek, többségük szegregált telepi életterek között, stratégiájuk lényege sokszor a máról-holnapra élésre korlátozódik. Sokuk testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődése gátolva, akadályozva van, személyi, anyagi vagy egyéb okok miatt. Projektünkkel, Házunk tevékenységével ezen problémák megoldásán dolgozunk.”- mondta el Márton Gábor, a „A Mi Házunk” igazgató helyettese.

Több mint 10 éve érkeztek az első marista testvérek Esztergomba, ahol – spanyol és francia tartományi segítséggel – házat vásároltak a város szegregált cigánytelepe mellett. A szerzetes testvérek azóta is itt élnek, pedagógusok, önkéntesek és mentorok bevonásával segítve a környéken lakó roma fiatalok nevelését, oktatását, képességfejlesztését. A ház foglalkozásai korosztályok szerinti csoportokra bontva zajlanak. Az intézményben jelenleg 5 csoport működik, csecsemőkorú gyermekektől fiatal felnőttekig.

A „Mi Házunk” – Közösségi Házat a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend tagjai alapították. A francia Szent Marcellin Champagnat által alapított szerzetesrendnek a világ 76 országában, öt kontinensen több mint 4300 tagja van. A marista testvérek a nevelésnek szentelik életüket, tevékenységük középpontjában a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok képzése, nevelése áll.

A Komensky Fond 2006 óta támogatja „A Mi Házunk” projektet. A Komensky Fond az ERSTE Alapítvány és a Caritas közös programja, mely azért jött létre, hogy hátrányos helyzetű emberek oktatását segítse elő, és felhívja a figyelmet az oktatás fontosságára a szegénység elleni küzdelemben. A kezdeményezés Jan Amos Komenský 17. századi cseh tanítóról kapta a nevét, aki azért küzdött, hogy a minőségi oktatás mindenki számára elérhetővé váljon. A Komensky Fond kelet-közép-európai projekteket támogat, elsősorban Horvátországban, Moldáviában, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és  hamarosan Ukrajnában is.

Az alapítványról és a programról bővebb információ itt.

(forrás)