Birkózás: BAJNOK CSAPAT, BAJNOK CSAPAT, BAJNOK CSAPAT!!!
Sport
2012. márc. 5.

<p>A dorogi birkózás a fénykorát éli, sorra dönti meg eddigi eredményeit.</p>

Március első hétvégéjén a tokodi sportcsarnokban újra sporttörténelmet írt a Dorog, hisz fennállásának 72 éve alatt először nyert Szabadfogású Diák Országos Csapatbajnokságot.
A versenynek a minden igényt kielégítő és méltó körülményeket biztosító tokodi sportcsarnok adott otthont. Talán az is a dorogi birkózás jelenkori sikereinek ereje, hogy  tokodi, táti, dorogi, nagysápi, Esztergomi kistérségi összefogás segíti a vezetők és a versenyzők munkáját.
A versenyen 17 csapat 200 versenyzője vett részt, ahol négy csoporton belül folytak a küzdelmek és a csoportelsők birkózhattak az első négy hely valamelyikéért.
A dorogi legények Dunaújváros, a Tatabánya és a VASAS SC csapatát győzték le rendkívül magabiztosan az első három fordulóban. A csoporttalálkozók végén így a Dorogi Nehézatlétikai Club, az ESMTK, a Cegléd és az Orosháza jutott az első négy közé.

Az első négy között körmérkőzéses formában zajlottak a küzdelmek. A Dorog itt az első körben az előrehozott döntőnek hitt találkozón a tavalyi bajnok ESMTK-t múlta felül az igazán hangulatos és élvezetes mérkőzésen. Ennek csúcspontja volt a győzelmet bebiztosító 63kg-os súlycsoport mérkőzése, ahol a tokodi Vitek Kálmán tette fel győzelmével az i-re a pontot, az addig fej-fej mellett haladó csapattalálkozó végeredményére. Ezután a Dorogi NC az Orosházát győzte le rendkívül meggyőzően. Végül az utolsó mérkőzésen találkozott a két veretlen csapat, a Dorog és a Cegléd, ahol a dorogi birkózók akaratossága, lelkesedése és technikai tudása nem lankadt, így győzelemmel zárták azt a napot, amikor a Dorog fennállásának első diák csapatbajnoki címét nyerte.

 

A bajnok-csapat csoporttalálkozóinak eredményei

  • Dorogi NC-Dunaújváros 40:4
  • Dorogi NC-Tatabányai 32:14
  • Dorogi NC-VASAS SC 32:15

Első négy között az éremért folyó küzdelmek

  • Dorogi NC-ESMTK 22:20
  • Dorogi-Orosházi Spartacus 40:5
  • Dorogi-Ceglédi VSE 28:15

A Bajnok-csapat tagjai
Vitek Amadeusz, Horváth Renátó, Dóczi Mátyás, Partos Boldizsár, Valek Bence, Gremsberger Bertalan, Spányik Ákos, Szekér Szimonetta, Putnoki Zsolt, Hódi Erik, Engelbrecht Márkó, Rajos Richárd, Takács István, Klányi Krisztofer,  Vitek Kálmán, Német Anna, Balogh Zsolt, Rácz Tibor. 
Edzők: Lévai Zoltán, Knyaskó Máté

(forrás)