Polgármesteri felhívás
Közélet
2012. febr. 27.

<p>Március 25-én a képviselő-testületre kötelező érvényű helyi népszavazás lesz Esztergomban.</p>

 


 

A kitűzött népszavazási kérdések

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzatának képviselő testülete a települési szilárdhulladék kezelési közszolgáltatásról szóló 10/2004 (IV.1.) esztergomi önkormányzati rendeletét úgy módosítsa, hogy az megfeleljen a 2000. évi XLIII tv. a hulladékgazdálkodásról, valamint a 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló jogszabályoknak?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata a városi piac működtetésével azt a pályázót bízza meg, aki Esztergom Város Önkormányzata által e célból kiírt nyílt közbeszerzési pályázaton a város számára összességében a legkedvezőbb ajánlatot adta?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata a városi temetők üzemeltetésével azt a pályázót bízza meg, aki az önkormányzat által e célból kiírt nyílt közbeszerzési pályázaton, a temetkezési költségek minimalizálása mellett, a temetők fenntartására és a temetői szolgáltatások színvonalára összességében a legkedvezőbb ajánlatot adta?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata a városi parkolók és parkolóházak üzemeltetésével azt a pályázót bízza meg, aki az önkormányzat által e célból kiírt nyílt közbeszerzési pályázaton, az önkormányzat által meghatározott parkolási díjak mellett, a város számára a legnagyobb jövedelmet biztosító ajánlatot adta?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata a városi tulajdonú ingatlanok üzemeltetésével, hasznosításával és értékesítésével azt a pályázót bízza meg, aki az önkormányzat által e célból kiírt nyílt közbeszerzési pályázaton, a város számára összességében a legkedvezőbb ajánlatot adta?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete hozzon határozatot arról, hogy az önkormányzat javára esztergomi ingatlanokra bejegyzett elővásárlási jogok az ingatlan-nyilvántartásban törlésre kerüljenek?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata a városi tulajdonú közterületeken lévő óriásplakátok üzemeltetésével, hasznosításával azt a pályázót bízza meg, aki az önkormányzat által e célból kiírt nyílt közbeszerzési pályázaton, a város számára összességében a legkedvezőbb ajánlatot adta?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete hozzon határozatot arról, hogy a magánvádas perek költségeinek megtérítésére közpénzből ne történhessen kifizetés, az érintettek maguk legyenek kötelesek ennek költségeit viselni?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata a városi intézmények közétkeztetésével azt a pályázót bízza meg, aki az önkormányzat által e célból kiírt nyílt közbeszerzési pályázaton, a város számára összességében a legkedvezőbb ajánlatot adta?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata a városi Aquasziget élményfürdő üzemeltetésével azt a pályázót bízza meg, aki az önkormányzat által e célból kiírt nyílt közbeszerzési pályázaton, a város számára összességében a legkedvezőbb ajánlatot adta?”

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete hozzon határozatot, a Szent Miklós Alap keretében a már megkötött szerződések teljesítésének meghiúsulása okait feltáró – a képviselő-testülettől független – szakértői bizottság felállításáról?”

(forrás)