Januári imaóra az esztergomi Kerek templomban
Egyház
2012. jan. 8.

<p><strong>Az ökumenikus imahétre tekintettel a szokásosnál egy héttel korábban, január 10-én 18 órakor tartják a következő imaórát az esztergomi Kerek-templomban.</strong></p>

A szervezők ezt az ajánlást fűzték a januári imaórához: Januárban az ökumenikus imahéten a keresztény felekezetek az egységet keresik, ezért imádkoznak együtt, közösen - egymás templomaiban. Estéről-estére összejövünk, hogy Krisztushoz tartozásunkat kifejezzük, megerősítsük. De mit is jelent az ökumené? Hogyan élhetjük ezt meg - ezen a héten túl is? Imaóránkon erre keressük a válaszokat. Emberi viselkedésünkről gondolkodunk, persze úgy, hogy az összekötőkapocsra gondolunk: Jézusra, az Emberfiára, akit mindannyian elfogadunk, és követni szeretnénk."

 

Az imaóra hangfelvétele január 19-én hallható a Mária Rádióban.

(forrás)