Már a héten tárgyalhatja a parlament az esztergomi önkormányzat egyes intézményeinek átvételéről szóló javaslat
Közélet
2011. nov. 28.

<p><span id="ctl05_lbLead"> (MTI) - Az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottsága hétfői rendkívüli ülésén született többségi döntés alapján már a héten tárgyalhatja a parlament az esztergomi önkormányzat egyes intézményeinek átvételéről szóló javaslatot.</span></p>

Az önálló képviselői indítványként benyújtott javaslatot a bizottság tizenhat igen, kettő nem, és öt tartózkodás mellett tárgysorozatba vételre, illetve általános vitára alkalmasnak találta. Az ülésen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) képviselője azt mondta, a javaslatot a tárca is támogatja.

A tartózkodó, illetve a nemmel szavazó ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy hétfőn reggel új változatban nyújtották be a javaslatot, amely két lényegi változtatást is tartalmaz a pénteki előterjesztéshez képest. Az egyik hogy az általános indokolásból kikerült az a rész, amely az önkormányzati képviselőtestület törvénysértő és alkotmányellenes működésére hivatkozik. A másik, hogy teljes egészében kitörölték azt a passzust, amely arról szól, hogy az állam átvállalja, Esztergom város önkormányzatának adósságállományából a javaslatban felsorolt intézmények tartozásait és járulékait.
Lukács Zoltán MSZP-s és Szilágyi Péter LPM-s képviselők is pozitívumként értékelte viszont, hogy a hétfői javaslatban szereplő intézmények sora kiegészült a Montágh Imre EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskolával.

A javaslat benyújtói közül Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselő,  Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott a hétfői bizottsági ülésen azt mondta, az önkormányzat törvénysértő és alkotmányellenes működéséről szóló indoklás azért maradt ki, mert - ugyan a helyzet változatlan - ezek kimondása nem önálló képviselői jog, megvannak az arra hivatott szervek. Az intézmények fennálló tartozásai kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztériummal további egyeztetések szükségesek. Jelenleg az intézmények normatív finanszírozását és működési költségeit vizsgálják - tette hozzá.

A kormánymegbízott arra is kitért: tudják, hogy a javaslat csak részmegoldást jelent, ugyanakkor a visszajelzések alapján az érintett intézmények és a feladatellátásban résztvevők máris megnyugodtak "egy kicsit".

Czunyiné Bertalan Judit kiemelte:  hétfőn a közvilágítás és a közétkeztetés is helyreállt Esztergomban.

Lukács Zoltán MSZP-s képviselő azt mondta: beadványt nyújtanak be annak megállapítására, hogy az esztergomi önkormányzat törvénysértő és alkotmányellenes módon működik. Véleménye szerint a legjobb megoldás az lenne, ha ezt megállapítanák, a parlament feloszlatná a képviselőtestületet és új választásokat írnának ki. "Amíg ez a helyzet így marad Esztergomban, addig az ilyen típusú törvényekkel sem megyünk semmire" - fogalmazott a szocialista képviselő.

Az esztergomi képviselőtestület pénteken megszavazta a közétkeztetés és a közvilágítás újraindítására szolgáló összeget, és utasította Tétényi Éva független polgármestert, hogy 14 óráig utalja át a pénzt a szolgáltatóknak. A fideszes többség elvetette a polgármesternek a képviselőtestület feloszlatására tett indítványát.

Ezt követően nyújtotta be három fideszes képviselő, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár és Czunyiné Bertalan Judit Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott a "város polgárai közszolgáltatásokkal való ellátásának maradéktalan biztosítása, az ellátások színvonalának emelése, egységessége, valamint az intézmények hatékonyabb, költségtakarékosabb fenntartása érdekében" az "Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről" szóló törvényjavaslatot.


(forrás)