Legutóbbi jegyzetemben már említettem, hogy egykori kollégáim írásait egyből felismerem, ezért nem értem, miért játszik még mindig a hídlap a nevekkel, meg a szerzőkkel. Bár ez így nem igaz, pontosan értem, miért. De az az egy akkor is biztos, hogy bár Pöltl Oxi Zoltán bizonyos szituációkban valóban képes írni, - és ez általában a kultúra területe - de az a mondatfűzés és szóhasználat, mely a ma reggeli írásban tetten érhető, nem az övé, erre mérget vehet bárki. Nekem ettől az egész írás elveszti a hitelességét, de ez – úgy gondolom a hídlap esetében már nem olyan nagy probléma, több is veszet Mohácsnál.
Utoljára, amikor Pöltl Zoltán „álírt”, éppen egy maocetung menethez hasonlította a tavaszi zarándoklatot. Már akkor jeleztem, hogy szerintem saját véleményt érdemes vállalni, másét nem annyira, de ha egy „közíró” önmagát hitelteleníti el, az legyen az ő dolga. Egyet azonban érdemes szem előtt tartani: mindennek ára van, a hitelesség pedig nem visszaszerezhető.
A hidlap.hu-n ma megjelent, „Ébredjünk együtt Jánossal” című publicisztikájában a szerző azt fejtegeti, hogy Tétényi egyértelműen baloldali politikus, és ehhez felsorol néhány csúsztatást is. Abba most nem mennék bele, hogy a szeretgomos Cserép ettől a hídlapos odadörgölőzéstől nem feltétlenül lesz boldog, de ezt oldja meg ő. Amit a cikk szerzője alaposan benézett, az az egészséges belső vita, melyet Meggyes Tamás 10 év alatt gyakorlatilag megsemmisített Esztergomban, eltaposva minden más, az övétől eltérő szándékot, gondolatot. Meggyes régi trükkje, hogy a köztudottan klerikális Esztergomban a baloldal rémével fenyeget. Hogy a hídlapos írás miért gondolja még mindig, hogy a bukott diktátort érdemes kiszolgálni, nem tudom és nem is érdekel, de az biztos, ezekkel a csúsztatós írásaikkal a legjobb úton haladnak a bayeri iskola esztergomi tagozatának megalakítása felé. Cserép János egyébként sosem volt polgármester-párti, ami nagyon helyes, de eszembe ötlött, hogy amikor utoljára a hídlap élénkebben foglalkozott a szeretgom.hu tulajdonosának személyével, még ő is vérbalos, meg „házgyújtó” volt, most meg hirtelen harcostárssá avanzsált. Azért meghallgatnám Cserép véleményét is, kíváncsi lennék, mennyire ért egyet az egykori hatalmát bármi áron visszaszerezni kívánó expolgármester „lakájmédiájával” (elnézést a hídlaposoktól, de a kifejezést a szeretgom.hu alkalmazta először az újságra).
Induljunk ki abból a hídlapos tézisből, miszerint Tétényi Éva szoci, én meg akkor megmutatom a másik oldalt is, mert arról a megszokott szubjektumok harsogása közepette az újságíró kolléga vagy lecsúszott, vagy nem értette meg. Az Esztergomi Függetlenség napját két civil szervezet, a Lokálpatrióták és a Haladó Esztergomért szervezte, a vendégeket, felszólalókat is ők hívták meg, így került a térre Dániel Péter. Hogy ő mit szeretne, meg mit nyilatkozik az ő dolga, de ez nem Tétényi Évát minősíti. Ha a Hídlap újságírói részt vennének a városi eseményeken, ahogy az elmúlt 12 hónapban nem igazán teszik, akkor például írtak volna arról is, hogy a nemrég megrendezésre kerülő Hídünnepen a polgármester meghívására részt vett Paskai László bíboros-érsek, Székely János segédpüspök, Hernádi Zsolt, a MOL vezére, a párkányi oldalon pedig Tétényi Éva jóízűt beszélgetett Beer Miklós püspökkel, és az azon a napon pro Urbe díjat átvevő Burián László esperessel. A Hídlap eszmefuttatása mentén maradva akkor ők most mind vérszocialisták. Érdekes, de mintha Esztergomban mostanság divat lenne nagyokat rúgni az egyházba, a Suzukiba, a közalkalmazottakba és köztisztviselőkbe és folytathatnám a sort. (Meggyes tán másfél éve egy nyilatkozatában egyházi maffiáról beszélt, legutóbb pedig a Suzukit fenyegette meg 1 milliárdos, oktalan perrel.) Hogy az egykor szebb napokat látott, mára gyakorlatilag önmagába roskadt lap szerzői miért gondolják, hogy baloldali veszély fenyeget Esztergomban, azt csak ők tudják, de szerintem nem tisztességes dolog úgy véleményt nyilvánítani, hogy közben nyakig bele vannak ragadva a régi doktrínákba. A cikk szerzője ezek szerint kiáll a meggyes-korszak mellett, annak minden antidemokratikus vonását felvállalva. Ő dolga, de a közvélemény tudatos megtévesztése elvileg ma még Magyarországon is büntetendő cselekedet. A maszatolás ezen mit sem változtat.
És akkor néhány tény, amiről a Pöltl Zoltán nem hajlandó tudomást venni:
- Tétényi Éva jobbikos alpolgármester-jelölését többször nem volt hajlandó a testület fideszes többsége megszavazni – így is segítve a polgármester munkáját -, helyette Steindl Balázs, a fidesz-frakció vezetője a szocialista Nyíri Attilát ajánlotta, ami azért több, mint érdekes vonulat.
- Esztergom független polgármestere Vona Gábornak adta át a mai napig válasz nélkül hagyott 7519 aláírást tartalmazó petíciót, melyet aztán a Jobbik vezetője a parlamentben adott át Navrasics Tibor miniszterelnök-helyettesnek.
- A helyi népszavazás kezdeményezést, ahogy Tétényi Éva kampányát is, a három ellenzéki párt (Jobbik, LMP, MSZP) és két civil szervezet közösen indította, Esztergom város lakóinak valódi érdekeit szem előtt tartva.
- A Hídlapban jelent meg az az írás pár hónapja, melyben a KDNP esztergomi szervezetének elnöke, Mészáros János Tétényi Évával közösen foglalta össze, mi lehet az oka a helyi problémáknak és hogy merre lehet az onnan kivezető utat megtalálni.
- A tegnapi, önkormányzatok helyzetéről szóló, LMP által megrendezett vitafórumon Tétényi Éva egy jobbikos országgyűlési képviselő mellett ülve hallgatták a szocialista képviselő hozzászólását.
Elhiszem, hogy a függetlenséget nehéz megérteni és bár Tétényi már többször elmagyarázta „ars politicáját” a hídlaposoknak is, annak megértéséhez nyitott gondolatokra volna szükség. Ahogy általában egy normális újságíró agya működne. Tétényi szerint az árokásás korszakát le kell zárni, és ügyek mentén együtt kell gondolkoznunk a pártokkal, civilekkel, egyházzakkal. Meggyes módszerét az elmúlt 10 évben megtapasztalhattuk, és azt is, hogy ezzel egy város lelkiségét, morálját tette tönkre. A függetlenség Tétényi módra azt jelenti, hogy egy közös ügy mellett mindenki felsorakozhat. Nem valaki ellen, hanem valami mellett. Amikor az ország gyakorlatilag mélyrepülést folytat az bányászbéka feneke alatt pozíciót foglaló unióval egyetemben, akkor csak a valódi összefogás segíthet. Érdekes gyakorlat lenne a mostanság agymosottnak tűnő honi közvélemény számára a kérdés megoldása, mely szerint ha a szikla peremén kidőlve egy jobbikos, lmp-és, vagy szociaslista meggyőződésű akárki nyújtana segítő kezet, akkor inkább lezuhanna az ember, vagy elfogadná a segítő jobbot?
Kedves Pöltl Zoltán! Mi a fontosabb? Magyarország vagy a pártok? Esztergom vagy Meggyes Tamás? És miközben már hallom lelki füleimmel, hogy ő meg sem említette a volt polgármester nevét, legalább egymás között ne játsszuk a hülyét. Én is, ő is pontosan tudjuk az igazat.
Ahogy egy régebbi jegyzetemben írtam: először esztergomi vagyok, aztán magyar, aztán vallásos és aztán még sok minden más. De ettől a botor és sötét 50’-es éveket idéző véleményformálástól elhatárolódok. Megtehetné a Hídlap is, ha sikerülne sebességet váltani. Különben az esztergomiak nehezen fogják elhinni, hogy a lap valóban a város közpénzen megjelenő közérdekű újságja, és nem a helyi Meggyes-csoporté. Bár szerintem már mindegy.
Váczy-H. István
Két cikkel alábbi hozzászólásomban már kifejtettem a témával kapcsolatos véleményemet, így nem szeretném önmagamat ismétlni. Tehát csak a pontosítás kedvéért még egyszer: Az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete, mint rendező nem hívta meg Dániel Pétert és tudtommal a Haladó Esztergomért Egyesület sem.
A "nagy"Fidesz nem akart és akar szóbaállni Tétényi Évával még az MSZP színpadra lépése előtt sem,nem kell a rizsa!
hát nem mindenben értünk egyet. Ez az egész miért ment fel az MSZP színpadra baromság a jobboldal pikírt ökörsége, - mán elnézést. Új kontextusba helyezve az eseményt, abban a két hónapban Tétényi a KDNP-től a Jobbikon át az LMP-n keresztüln a Fideszig minden fórumot megjárt. Egyrészt akkor nem lenne független, ha pont oda nem ment volna el, másrészt nem nagyon kellene kommancsozni a fideszeseknek, mert míg jómagam is klasszikus jobboldali ÉRZELMŰ szavazó vagyok, az amit most ncsinálnak, nekem nem gyerebe és a központosított kádári rendszerre hajaz. Az, hogy a fidesz vezérkara úgy döntött, hogy a szocikat Gyurcsány mentén végleg lemossa a palettáról, nem jelenti azt, hogy minden mszp szavazó lopós és vállllhatatlan. Ők is magyarok, meg esztergomiak, sokan vannak, a vezéreikről nem feltétlen tehetnek, és egy jó polgármester, ha baj van, elmegy a pokol fenekére is a városáért, nemhogy egy mszp színpadra.(mellesleg Gyurrcsány két órával TÉ után érkezett a helyszínre, ott voltam, tudom) Véleményem szerint ezen lovagolni felesleges,(illetve a politikai irányvonalakat nagyjából kiismerve helyben értem én, hogy van egy markáns csoport, aki a "menjen MT is és TÉ is a fenébe és jöjjön egy nevető harmadik" programot tesz egyre inkánbb magáévá - jellemzően a jobboldalról) de nem ettől lesz senki rendes, vagy nemrendes magyar. A rendezvényen meg nem ő ünnepeltette magát, hanem őt ünnepelték, szerintem ilyen egy év után némi joggal. Mindettől még Tétényi lehet jó polgármester, csak el kellene felejteni, hogy majd a nagyfidesz megoldja a gondjainkat. Miért is bíztok még mindig egy olyan pártban, mely egy éven keresztül nézi, ahogyan hívei egy kisvárosban ezt az alpárin stílust keverik a gazdasági bűncselekmények kategóriáival? :)))
Kedves Cserép úr! Figyelemre méltó gondolatai vannak, de nem biztos, hogy mindíg Önnek van igaza. A hétfői eseményt kezelhetjük úgy is, hogy egy nagy házibuli volt, mindenki hozott valamit amiért nem illik pénzt kérni csak ingyen kínálni.Szeretünk együtt lenni.Hogy "külsősök" is voltak? Hát istenem, majd lekopnak. A nem esztergomiak szimpátiáját viszont meg kell becsülni.
Egy személy hogy lehet független, ha azt mondja, hogy ezzel a politikai oldallal szóbaállok,
ezzel vagy ezekkel meg nem.
Egy független polgármester tartózkodjon attól hogy valakit kirekeszt a tárgyalásból,
ha a város érdeke a tárgyalást kívánja. Tétényi Éva kereste Orbán Viktorral is a tárgyalás lehetőségét,
akkor ezzel FIDESZessé vált?
A véleményedet tiszteletben tartva úgy gondolom nem biztos,hogy igazad van.
Na, tegyünk helyre egy pár dolgot.
Oxi valóban tőlem idéz, és amit leírtam azt komolyan is gondolom. Tétényi függetlenségén foltokat ejtett az idő. Elsősorban a májusi Gyurcsánnyal közös majális rendezvény volt ennek az origója: sok esztergomi jobboldali gondolkodású de tavaly Tétényire szavazó polgár szemében volt ez inflexiós pont. Amúgyis a helyi fidesz csoport október óta azon volt, hogy Tétényi látens mszp-s mivoltát hangsúlyozza - egy ilyen helyzetben Gyurcsány előtt szónokolni súlyos taktikai hiba volt. Ez nem azt jelenti, hogy ezek után ezek az emberek holnap, vagy bármikor Meggyesre szavaznának, hanem azt jelenti, hogy ezek az emberek holnap egy konzervatív (mondjuk keresztény-demokrata, nem Meggyes és nem is a mostani csipet csapatból való) jelölt és Tétényi közül valószinűleg az elsőre szavaznának nagyobb számban, mint ha nem lett volna a majálisos hepening...
Egy ilyen helyzetben várható volt, hogy Tétényi mögül azok a korábbi támogatók és segítők, akik inkább konzervatív értékrendűnek gondolják magukat, a háttérbe fognak húzódni. Aki meg marad, az vagy apolitikus, szó szerint politikától független ember, vagy nyíltan balos értékrendű, aki most nyeregben érzi magát. Ma lényegében szinte csak ilyenekre tud közvetlenül támaszkodni Tétényi. És még ezzel sem lenne gond, ha ezeknek az embereknek lenne tapasztalatuk az esztergomi bozótharcról, ismernék az ellenfelüket, és tudnák, hogy valójában mi is a kis harcuk célja, eredményességének mércéje, mik azok a buktatók és aknák, amikre nem szabad ráléptetni Tétényit.
Azért ne felejtsük már el, hogy tavaly nyáron az volt a suttogó propaganda a városban, hogy Tétényit a nagy fidesz is támogatja, valójában kényelmesebb lenne nekik így megszabadulni a botrányos akkori polgármestertől. Meggyes erre még rá is tett egy lapáttal amikor a Hídlapban azt nyilatkozta, hogy mennyire örül, hogy vége a gyűlölet korszakának Esztergomban, mert a teljes ellenzék egy olyan jelölt mögé sorakozik fel, akivel ő mindig is nagyon jól együtt tudott dolgozni. Harmadik megerősítésként pedig az egyház is tett róla, hogy a hívek felé átmenjen az üzenet, a két jelölt közül melyiket támogatná.
Na, októberre kezdett ez az egész majálisos dolog talán végre feledésbe merülni, ráadásul amióta újra vannak testületi ülések és a nép újra szembesülhet azzal, hogy micsoda észkombájnokat választott a testületbe, azóta megintcsak lényegesen pozitívabb az összkép a polgármestert illetően. Erre megint beüt egy ilyen baki, mint ez a hétfői.
És most nem csak Dánielre gondolok. Az csak egy gyenge ügyvédecske, aki politikai karriert építget kaszinótojásokból és kecsöpből. Bár személy szerint nem hiszem, hogy jót tesz Esztergom ügyének és jövőjének ha minden utcai kalandor "ichbinesztergomer" (szegény azt se tudja, hogy németül a városunkat hogy hívják) lehet nálunk, végülis szólásszabadság van, a hétfői ünnep Tétényié volt, ő meg azt enged fel a színpadra, akit csak jónak tart.
A bakit én az egész hétfői rendezvény létének gondolom. Ingyen virsli, ingyen sör? Tényleg, megint itt tartunk? Alig egy éve volt, hogy a város 8000 szavazattal mondott nemet a kampánycsending a főtéren ingyen osztogatott meggyes pitére, és már megint ezzel operál valaki? Persze lehet erre azt mondani, hogy mindezt egyesületek szervezték és a "Tétényi téri nők" sütögettek, de nincs ott egyetlen kellő taktikai érzékkel rendelkező stratéga sem a csapatban, aki megmondaná Tétényinek, hogy ezt a rendezvényt így ebben a formában:
a) tartsa zárt ajtók mögött
b) ha már kiviszi nyílt terepre akkor ne magát ünnepeltesse vele
c) ha meg nyílt terep, ünnep, akkor legyen jól átgondolt minden történés, kellő hatáselemzéssel alátámasztott, és minden olyan dolog ami visszafordítható ellene, azt nem szabad megcsinálni: se ingyen sör, se tortaszeletelés, se hordószónokok.
A Hídlapon kívül megjelent egy újabb "orgánum", a tátiak lapja ( minden cikket ugyanaz jegyzi), melyben riportot olvashatunk MT-vel. Hát majdnem elolvadtam a "gyönyörűségtől". MT örül, hogy nem lett polgármester, mert így többet lehet szeretett családjával, befejezheti háza építését, és elismeri hibáit amit a város vezetése idején elkövetett. De arra a kérdésre, hogy feloszlatják-e magukat, hát azt nem,nem. Küzdeni fog a város békéjéért. Aki tudja szerezze be, érdemes a két és fél oldalt elolvasni.
Nagyon egyszerű a képlet, semmi mással nem tudnak már érvelni, főleg nem elég nyomósan, a mi köztudottan keresztény szellemiségű, jobboldali hagyományokkal rendelkező városunkban ez a legegyszerűbb, komcsizni, és valójában mindenkire rá lehet sütni, aki nem velük van. Bár ha jól belegondolok, régebben sem voltak jobb indokok, aki ellentmondott, sőt, csak visszakérdezett, nem köteleződött el szó nélkül, az máris mehetett a levesbe, a komcsik szinonímáival fémjelezve.