Fiatalok Napja és Állásbörze a tatabányai főiskolán
Kultúra
2011. szept. 28.

<p><span style="font-size: medium;"><span style="font-family: Arial;"> Minden diplomás számára nyitott állásbörzét tart október ötödikén, szerdán egy órától hat óráig a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. Az eseményen nemcsak állásajánlatokat találhatnak az érdeklődők, hanem segítséget kaphatnak életrajz és motivációs levél megírásához, illetve próbainterjún vehetnek részt, ahol a meghallgatás után szakértők mondják el tanácsaikat a jobb benyomás elérése és az eredményes álláskeresés érdekében szükséges változásokhoz, továbbá grafológiai gyorselemzéssel is várják az érdeklődőket.</span></span></p>

Három órától egy fejvadász cég pszichológusa tart előadást. A résztvevők között egy 50.000 forint értékű nyereményt sorsolnak ki, melyért elkészítik a nyertes karriertesztjét, azaz meghatározzák az adott személy erősségeit és gyengeségeit, illetve tanácsot adnak számára az egyéniségének leginkább megfelelő munka kiválasztására.

 

Délelőtt tíz órától a „Fiatalok Napja” néven az EU fiatal vállalkozókat segítő lehetőségeiről tartanak előadásokat, illetve a vállalkozóvá válás lehetőségeiről nyújtanak tájékoztatást, sikeres fiatalok mondják el tapasztalataikat. A rendezvények ingyenesek, de online regisztrációhoz kötöttek a fiataloknapja@mutf.hu e-mail címen.

 

 

Délelőtti program:

Helyszín: „A” épület Díszterem

 

09.30 – 10.00  Regisztráció

10.00 – 10.10 Megnyitó (Orosz György, MÜTF- TT SzI igazgató)

10.10 – 10.30  Az Enterprise Europe Network brüsszeli támogatású hálózati iroda eszközrendszere, lehetőségei végzősök számára (Vágnerné Petrás Éva, Enterprise Europe Network projektmenedzser)

10.30 – 10.50  Az ERASMUS for young entrepreneurs program célja, működése, jelentkezési feltétek - avagy fiatal, vállalkozni vágyók számára pályázási lehetőség, munkalehetőség külföldön (Nemzeti Külgazdasági Hivatal, előadó felkérés alatt)

10.50 – 11.10  A fenti programban részt vett fiatal vállalkozó tapasztalatai (felkérés alatt

11.10 – 11.30  Uniós programok, pályázatok – diákoknak, intézményeken keresztül: Leonardo, Grundtvig, Erasmus, mobilitási programok, Angolul az EU-ban képzés (Tempus Közalapítvány, előadó felkérés alatt)

Szünet

11.45 – 12.15  A vállalkozás alapításának első lépései – avagy mit, hol, hogyan?  (Dr. Lévai Nóra, Lévai Ügyvédi Iroda ügyvéd)

12.15 - 12.30   Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban, hogyan írjak meg egy önéletrajzot, hogy sikeres legyek? (Páblené Damsits Krisztina, Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, EURES tanácsadó)

12.30 – 13.00  Egy sikeres vállalkozó jó tanácsai – a vállalkozói lét előnyei, hátrányai; sikerek és buktatók (Pozsgay Gyula, Pozsgay Műhely Kft.)

A  délelőtti program moderátora: Orosz György, MÜTF- TT SzI igazgató

Délutáni program:

Helyszín: „A” épület Aula

13.00 – 18.00  Karrier Nap, állásbörze a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján

Programok:

• Magyar nyelvű próbainterjú – SPAR standnál

• CV és motivációs levél tanácsadás – SPAR standnál

• Pályatanácsadás, álláskeresési tanácsadás – EURES standnál

• Nemzetközi lehetőségek – EURES standnál

• Pályaorientációs grafológiai tanácsadás – Grafológia standnál

• Europass CV ambulancia

Fejvadász cégek világa

Szakmai gyakorlatról  tájékoztató

(forrás)