"Hol a boldogság mostanában?"

A kép pontosan mutatja a dolgot, azzal a különbséggel, hogy ez éjszaka volt és a nejem aludt (én is persze, bár nem annyira pihentető az ilyen helyzet).  A drága gyermek úgy éjfél után kezdett mindig sírdogálni, így ama másik tevékenységnek nem volt akadálya. Ha meg esetleg beteg volt (vagy betegek voltak) akkor úgysem azon járt az ember esze... 

Különben a kipihent szülő valóban jobb, mint a hullafáradt. De ez mindenben így van. A kipihent pár jobb, mint a hullafáradt, a kipihent dolgozó jobb, stb...

Na, ettől a szülői ágyban alvástól óvtak bennünket a már gyerekes barátaink, mondván, hogy rémes nehéz a kicsiket leszoktatni róla!
Oszt mi lesz akkor a "házasélettel"?!:(((


Itt egy tanulságos írás, amit kéretik figyelmesen elolvasni, különös tekintettek Vekerdy Tamás pszichológus "velős mondására"! ;o)
"Nincs nagyobb ajándék a gyerek számára, mint a kipihent szülő."

https://she.life.hu/herself/20180103-egyuttalvas-a-gyerekkel-mit-tesz-a-szulok-kapcsolataval-es-a-gyerekkel-baranyai-kata.html

Aranyosak lehettek!:)
Napfény, elmondhatod, hogy szerencsés, és büszke anyuka lehetsz, hogy ilyen gyerekeid vannak!
Én is büszke vagyok az enyémre, minden okom meg van rá! :)
Önálló, és nagy teherbíró mind a mai napig, mert már kis korától le volt terhelve, szinte nem volt egy "üres járatú" perce sem! Mindig tevékenykedett valamit...
Még mikor a bilin ült is, azzal jelzett, hogy befejezte, hogy ÉNEKELNI kezdett! :DD

Szerencsére az én gyerekeim

se ébredtek "bőgve" kicsi korukban. A nagyobbik lányom beszélt mikor felébredt, a kicsi pedig meghúzta a kiságya rácsán függő zenélő figurának a zsinórját. Ezzel szignalizálta: kukucs! Ébren vagyok! :-) 

A fiam mikor már fel tudott állni, a kiságyba kapaszkodva kukucskált be a szobába. Persze nem túl gyakran ébredt a kiságyban, főleg az első időkben, mert eléggé nyűgös volt, de ha minden kötél szakadt, a hasamra fekttemn és úgy aludtunk... Persze ehhez eléggé hozzászokott és jó sokáig tartortt mire teljesen önként és dalolva, szakított a velünk alvással...

Tény, hogy minden szülőnek - főleg a BÜSZKE apáknak! - a saját gyereke örömteli mosolya a legszebb!
Az én kislányom MINDEN REGGEL megajándékozott vele bennünket, ugyanis SOHA nem ébredt fel bőgve, mint a legtöbb csecsemő, hanem a sötétben szépen megvárta, míg pitymallott, és mikor meglátta, hogy valamelyikőnk szeme kinyílt, azonnal fülig szaladt a szája!
Úgy volt, ahogy Móricz írta:
"Nem sírt az, hanem mindig nevetett!" - bár a szó "olyan értelmében", ahogy ő írta, nem volt szerelem-gyerek. Így nevezték ugyebár a házasságon kívül született gyerekeket az ő korában...

Aha.. A kisfiamét élete első karácsonyfája alatt... No meg még sok más esetben is, szerencsére... Amúgy a ma embere számára is uhgyanaz a boldogság, mint a régieknek. 

Hogy MI a boldogság a MA embere számára?
Szerintem - mint szinte minden! - a boldogság is relatív, s minden korban más és más jelenti.
Például pillanatnyilag legalábbis ennek a 6 éves kislánynak EZ AZ:
 
Rubik kocka kirakás 6 évesen / ÚJ VILÁGREKORD!:)))

Láttál már ennél boldogabb mosolyt?

Találtam a neten egy mesét, szerintem tanulságos:
Semmiért ne higyjünk senkinek sem, bármíly vonzó is a csábítás, amíg meg nem győződünk arról, mi az igazság!

A BOLDOG CSALÁD
(Magyar népmese, Benedek Elek gyűjtése)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog család. A férj és feleség soha nem bántotta egymást, még csak hangos szó sem esett köztük. Nagyon szerették egymást. Az ördögnek nem tetszett a család boldogsága. Mindig ott settenkedett a férfi és az asszony körül, leste: mikor viheti valamelyiket kísértésbe. Hiábavaló volt azonban az ördög minden mesterkedése, nem tántorodott meg sem az asszony, sem a férfi.   Élt a faluban egy vén boszorkány. Egyszer elhatározta az ördög, hogy szövetkezik a boszorkánnyal, hátha neki sikerül megrontani a család boldogságát. - Egy pár szép sárga csizmát kapsz, ha megrontod a boldogságukat! - mondta az ördög a boszorkánynak. A boszorkánynak éppen sárga csizmára fájt a foga, elfogadta hát az ördög ajánlatát. A férfi kint szántogatott a mezőn. Éppen szántás ideje volt. Felesége minden délben vitte neki a jó ebédet. Odamegy a boszorkány a férfihoz.    -Mit csinálsz jó ember? - kérdezte tőle.    -Csak szántogatok! - felelte a férfi.    -Nem éheztél még meg?    -Most már mindjárt hozza a feleségem az ebédet! - válaszolta az ember, és nézett a falu felé, ahonnan ilyenkor szokott feltűnni a felesége a kosarával.   
A boszorkány gyorsan elillant, felült söprűjére s gyorsan berepült, a faluba.


Egyenesen az asszonyhoz ment.    -Mit csinálsz jó asszony? - kérdezte tőle.    -Megfőztem az ebédet, most készülök a mezőre az uramhoz. Kiviszem neki az ennivalót! - felelte az asszony.    -Nem kell ma ebédet vinned, épp most jövök tőle. Azt üzeni, hogy mindjárt végez! Meg egy-két fordulója van, aztán már jön is haza! - hazudta a boszorkány.   Az asszony nem hitt a boszorkánynak, és csak rakta bele az ételt a kosárba, hogy vigye az urának a mezőre. A boszorkány azonban csak beszélt neki, bizonygatta, hogy úgy van, ahogy ő mondja. Közben elővett egy szép kendőt meg egy szép mellényt, és biztatta az asszonyt, hogy próbálja fel ezeket, meglátja, milyen szép menyecske lesz bennük. Az asszony először nem akarta, de aztán csak felkötötte a kendőt, a mellényt is felvette. A boszorkány akkor tükröt vett elő és mutatta az asszonynak, hogy nézze csak meg magát, mennyire igaz, amit ő mondott: ilyen szép menyecske nincs is a környéken. A kendő is, meg a mellény is igen jól állt az asszonynak.   Elnézegette magát sokáig a tükörben. Észre sem vette, hogy lassan eltelt a fél délután. A boszorkány, amikor elérte célját, újra felült a seprűjére és kirepült a mezőre. A férfi már régen megetette, megitatta a teheneit. Nem tudta miért nem jön a felesége. Éhes volt nagyon, a szeme szikrázott az éhségtől, de hajtotta a munka, hát befogta újra a teheneket és szántott tovább.  


-Na, jó ebédet hozott a feleséged? - kérdezte a boszorkány az embertől.   -Nem hozott ma bizony semmilyet! - felelte a férfi. – Biztosan valami fontos dolga akadt. Sietek is este haza, hátha valamiben segítenem kell neki!   -Hihi-hihi! - nevetett fel éles hangján a boszorkány. - Nem kell annak semmi segítség, csak útban lennél, ha most hazasietnél. Én tudom, miért nem kaptál ma ebédet, te jó ember. Vendége volt az asszonynak. Egy deli fiatalember. Kendőt és mellényt kapott a feleséged tőle. Most nézegeti magát bennük a tükörben. Elsötétült a világ a boldog ember előtt. Ilyent mondani a feleségéről! Kapta is mindjárt az ostorát, hogy végighúz a csúnya vénasszonyon, de az már messze repült az erdő felett. Nem ment tovább a munka az embernek. Nem hitte el, amit a boszorkány mondott, de azért mégis csak kezdett gyanakodni, hiszen a gyomrán érezte, hogy valami rendkívüli történhetett a feleségével, mert eddig mindig pontosan hozta az ebédet. Felrakta az ekét a szekérre és indult nagy sebesen haza. Szegény fáradt teheneit egész hazáig ostorozta. Otthon a felesége még mindig a tükör előtt nézegette magát.   -Hát mégis igazat mondott a boszorkány! - mondta keserűen az ember és jól elverte a feleségét.   Meglett köztük a harag. A boszorkány megkapta a sárga csizmát. Fel is húzta és egyenesen a boldogtalan család házához sietett. Látta, hogy az ördög is megelégedve leselkedik be az ablakon. Az ördög és a boszorkány elkezdett táncolni örömében, csak úgy döngött alattuk a föld. Mikor az asszony kisírta magát, megkérdezte az urától, hogy miért nem jött haza ebédre, ha megüzente, hogy hazajön. Ekkor tudták meg mindketten, hogy a boszorkány vezette félre őket. Az rontotta meg a boldogságukat. Az asszony bele is dobta a kemencébe a kendőt, meg a mellényt, aztán megfogadta, hogy soha semmilyen csábításnak nem enged. Szent lett a béke közöttük, újra boldogok lettek. Még most is élnek, ha meg nem haltak.

A feltételekhez kapcsolt boldogságra rossz példát hoztál. Nem attól lesz boldog, hogy telejsített valamit, hanem attól, hogy elért egy célt. Ami fontos volt a számára. De ez se tart örökké, egy rövid idő múlva az új állapot lesz a természetes és nem jelent érzelmi többletet. Éppen így a szomorúság sem. Az se örökké tartó, mert ha örökké tart, az már betegség (deresszió), bár a határtalan eufória szintén az. De hát mi nem is erről beszélgetünk. Amúgy a kórházi eredményed felett érzett öröm (boldogság) teljesen jó példa. Az ember még nyomorúságos helyzetben is tud örülni és tud boldog lenni egy-egy dolog miatt...

Teljesen igaz! A boldogság egy pillanatnyi öröm ami belőlünk fakad és lehet külső oka is, de mi magunk is tudunk "okot" találni.  :-)

Kedves Dmolnár, mint majdnem mindig, most is igazad van!
Egyhelyütt írtad már, hogy a boldogság sok-sok kis PILLANANYI örömből tevődik össze.
S ez ÍGY igaz!
Hogy friss példát is hozzak a saját életemből közelmúltban a kórházban átéltekből, el nem tudjátok képzelni, mikor az orvosaim állítása szerinti IGEN SÚLYOS állapotomból ilyen hamar FEL TUDTAM KELNI, ÉS MÁR TUDTAM JÁRNI, toilettről ÖNÁLLÓAN felállni, mekkora öröm volt ez nekem!:)))
És szintén öröm volt, mikor pénteken voltam bent kontrollon, s láttam, hogy ŐSZINTE ÖRÖMMEL mondta az osztályvezető főorvos: "- De jó így magát látni!"

Igazad van, a boldogság inkább SPONTÁN jött eseményekkel kapcsolatos, általában meglepetésszerűen jelenik meg, ettől olyan eufórikus, mert nem számítunk rá előre.

Ki gondolta volna, hogy ezek a kis madárkák ilyen boldogságot tudnak adni?

A feltételekhez kapcsolt boldogság meg bizony igen gyakran csalódásba, s ezáltal boldogtalanságba torkollhat...

Pl. a sikertelen felvételi vizsga boldogtalanságot okoz, mert oda a nagy reménykedés!:'(

Hát ha feltételekhez kötjük a boldogságot, akkor az eléggé beteg dolog. "Akkor leszek boldog ha...", hát ez egetverően nagy hülyeség. Boldog akkor leszek, amikor boldog leszek. Nem tudom, pontosan mikor és miért. Egy kép, egy film, egy szó, egy érintés, és így tovább, lehet az oka annak, hogy éppen pillanatnyilag boldognak érzem magam. A természeti népek nem boldogok, azaz nem járnak üdvözült mosollyal az ajkuk körül. Lehetnek minden sanyarú körülményük ellenére életvidámak és derűsek, de hogy boldogok e, nem tudni. Amúgy szerintem a boldogság ugyanaz a kategória, mint az öröm, csak más szóval..

Tökéletesen egyetértek

A boldogság mindig ott van, csak elfelejtjük. A legtöbb ember azt várja, hogy a boldogság kívülről jöjjön. Hogy "valaki" őt boldoggá tegye. És így várják sokan egész életükön keresztül a boldogságot. Pedig egész idő alatt ott van, itt van, bennünk. Csak fel kell fedezni, meg kell találni, lefújni róla a port és felszínre hozni ha túl mélyre ástuk el. Mi tesz boldoggá? Ülj le és zongorázz, ha a muzsikálás felemel! Nézz meg egy virágot és gyönyörködj el abban a csodában, ami elédtárul, mikor elmèlyedsz a filigrán részleteiben. A boldogság bennünk van és minden nap, amit az élettől kapunk, egy ajándék. Csak fel kell (újra?) fedezni. Sokan azt gondoljàk, "majd ha lesz ez meg az, akkor boldog leszek".  Ha lesz férjem / feleségem, házam, gyerekem, autóm, ha el tudok utazni a világ másik végébe, maaajd akkor boldog leszek, addig pedig várok. Jártam Afrikában, Szenegál országban. Az emberek ott a fővároson kívül eső falunkban egyszerű kunyhókban élnek. Szerencsére nem éheznek de szinte semmi más "vagyonuk" nincs. De annyi mosolyt, nevetést, boldogságot "egy rakàson" mint ott én soha se azelőtt se utána nem láttam. Két héten keresztül vett engem körül ez az atmoszféra és rám is nagyon mély hatással volt. Visszatérve Hamburgba még mindig az állandó mosoly volt az arcomon, mikor munkába menet a metróban ültem. Körülöttem komoly arccal, szinte mogorván ültek az emberek és csak lestek rám: "Ennek meg mi baja? Mit vigyorog ez itt, mikor hétfő reggel van, esik az eső és munkába kell menni? Mi az, hogy jó a kedve???" Igen, munkába kell menni, mert VAN MUNKÁM ÉS BOLDOG VAGYOK, HOGY VAN! :-) 

Szeressük az életet, szeressük magunkat, én ezt tudom ehhez a témához mélységes meggyőződéssel mondani.