Kedveseim!
Divatos lett manapság az a kifejezés, hogy "ÉLETMINŐSÉG".
Úgy gondolom, ez így önmagában az ember számára, mint "lelkes lény"-nek, a az élete teljességéhez nem elég.
Sokkal jobban fontosabb talán számára a BOLDOGSÁG, mint életérzés megélése.
De rögtön fel is vetődik a kérdés: MI A BOLDOGSÁG?
A címadó Petőfi versrészlet ugyan nem egészen erről szól, de a lényege mégiscsak az, MI A BOLDOGSÁG A MA EMBERE SZÁMÁRA MOSTANÁBAN?
De felidézhetjük azt is, mi volt a régmúlt idők emberének, s miért nem jó az a MA emberének?
Ti hogy vélekedtek erről?
Tudod ezekre a kérdésekre nagyon nehéz egzakt választ adni. Aki nem ismer más életet, csak azt ami éppen körülveszi, az az ember abban a közegben lehet boldog és lehet boldogtalan. A "természeti népek" valószínűleg éppen úgy bánkódnak egy kisgyermek halálán, mint mi (csak náluk jóval magasabb a csecsemő és gyermek halandóság), és valószínűleg örülnek egy sikeres vadászat, vagy kunyhó építés után... Természetesen egy viszonylag kis létszámú közösség (itt azért száznál általában kevesebb emberről beszélünk) jobban összetart, mint ahogy jobban összetart a falu népe, mint a városé. De ez meg pusztán a számok törvénye. Egy kis faluban mindenki ismer mindenkit (hogy ez azután jó e, vagy sem, az más kérdés) de egy városban, főleg egy nagyobb városban ez teljesen lehetetlen... Ott más viselkedési formák honosodnak meg. nem szükségszerűen jobbak, vagy rosszabbak, csak mások.
Hol a BOLDOGSÁG mostanában?
Például ITT:
https://www.youtube.com/watch?v=JE7Voa4XXPs&feature=youtu.be
ROMANII AU TALENT -LOREAI MOSNEGUTU Interpreteaza piesa "A million stars"
/Az imént kaptam a bátyámtól./
Mi, akik nem küszködünk tesi, lelki, tudatbeli rendellenességekkel, el se tudjuk képzelni, micsoda nagy kegyelemben részesített a természet bennünket!
Adjunk hát hálát a sorsunkért!
Eme topicban feltettem azt a kérdést is, hogy mi volt jó a régmúlt idők emberének, s miért nem jó az a MA emberének?
Nem kell messzire menni, mert rábukkantam egy cikkre, amelyben bemutatnak olyan emberközösségeket, akik még most is "természeti népnek" tekintendők, hiszen primitív körülmények között, törzsi közösségekben élnek még ma is:
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20150117/torzsi-kulturak-kincsei/
Idéznék a cikkből:
Jimmy Nelson egy észak-angliai városkában nevelkedett, és húszévesen kezdett fotózni. 2009-ben indult el, hogy felkeressen 31 olyan törzset, amely őrzi ősi kultúráját és hagyományait, viseletét, életformáját tekintve pedig esztétikus, „jól fotózható”. A „Before They Pass Away” („Mielőtt végleg eltűnnek…”) projekt látványosan beállított, panoptikumszerű, spirituális hangulatú képei a www.beforethey.com weboldalon tekinthetők meg. Nelsonnak nincs kétsége afelől, hogy az utolsó pillanatokban örökítette meg az őshonos kultúrákat. „Bármerre mentem, az internet mindenhol két nap járásra volt – nyilatkozta nemrég egy interjúban. – Amikor az etióp törzset fotóztam, még három hétbe telt odaérni, ma már csak két nap oda az út, köszönhetően a kiépült infrastruktúrának.”
Jimmy Nelson természet-fotós:
Teljes elszigeteltségben, Amazóniában (Dél-Amerika – Argentína, Equador, Peru)
Amazónia, Új-Zéland, Pápua Új-Guinea egyes tájain számos törzs él teljes elzártságban, semmit sem tudva információs társadalomról, modern világról, abban a hiszemben, hogy rajtuk kívül nincs is más ember a Földön. Mivel a modern világ sem tud az őserdő mélyén kőkorszaki körülmények közt élő bennszülöttekről, nagy feltűnést kelt, amikor egy-egy csoportjuk egyszer csak megjelenik valamely település környékén egy szál ágyékkötőben, menekültként.
A dél-amerikai esőerdőkből tavaly például több évszázados rejtőzködését feladva került elő néhány bennszülött egy olyan törzsből, amely az Envira folyó mentén él – Brazília és Peru határán –, és mindeddig ismeretlen volt. A xatanawa emberek (így nevezték magukat) számára az őserdő túl veszélyessé vált – de nem a természetes élővilága miatt. A sötét dzsungelt, ahol folyamatosan esik, a páratartalom szinte elviselhetetlen, és millió szúnyoggal és egyéb kellemetlen állattal kell együtt élni, megszokták.
A Brazil Nemzeti Indián Alapítvány, miután talált egy tolmácsot, aki tudott a riadt bennszülöttekkel beszélni valami hasonló nyelven, cáfolta a bulvársajtóban megjelent kommentárokat, miszerint fel akarják adni eddigi életformájukat, mert az túl fáradságos. „Nem azért éltek elszigeteltségben, mert úgy akartak élni – jelentette ki egy építész-felfedező, aki sokat foglalkozott Amazónia őshonos törzseivel –, hanem mert a törzsi emlékezet szerint valahányszor a fehér ember megjelenik közöttük, nyomában a halál jár.” Számos lehetséges magyarázat röppent föl arról, miért kerestek kapcsolatot a modern világgal ezek az emberek – az első és legvalószínűbb, hogy valamilyen erőszakos cselekmény elől menekültek el.
Minek a föld a „meztelen vadaknak”?!
Brazíliában egyre erősebben hallatják a hangjukat azok, akik sajnálják a bennszülöttektől Amazónia erdeinek maradék érintetlen területeit. Az agrárlobbit hidegen hagyja, hogy a világ leghatalmasabb esőerdeje a legváltozatosabb élővilágnak ad otthont: az ismert fajok mintegy tíz százaléka él itt békében a folyamatosan vándorló bennszülöttekkel. A szójatermelők szerint, míg ők keményen dolgoznak, ezek a „meztelen vadak” csak lógatják a lábukat, majmokra vadásznak és bogyókat gyűjtögetnek. Peru területének 60 százalékát borítja esőerdő, és a 30 milliós ország lakosságának csak 5 százaléka él itt.
Az őshonos kultúrák életfeltételeit egyre inkább veszélyezteti az olaj- és gázkoncessziók terjeszkedése is: 2013-ban csak miattuk 60 százalékkal csökkent a bennszülöttek élettere. Dél-Amerika számos más országából is érkeztek olyan panaszok az Emberi Jogok Inter-amerikai Bizottságához, amelyekben óriáscégeket jelentettek fel az emberi jogok megsértése és földkisajátítások miatt. Hasonló a helyzet Afrikában, és Európa kivételével valamennyi földrészen.
Pedig az őshonos kultúrák sajátos életformájukkal komoly értékei a földi civilizációnak – a 2012-es „Rio+20 Fenntartható Fejlődés” konferencia résztvevői elismerték, hogy fenntartható gazdálkodás és alkalmazkodás tekintetében van mit tanulnunk tőlük. Az őshonos kultúrák helyzetével foglalkozó IWGIA (International Work Group for Indigenous Affairs) becslése szerint mintegy 350 millió ember tartozik a természeti népek közé. (Az IWGIA éves jelentései itt hozzáférhetők angolul.)
„Fontos megérteni, hogy nekünk, őshonos kultúráknak, nincs szükségünk »védelemre« – hangsúlyozta egy interjúban egy Nobel-békedíjas guatemalai képviselőjük. – Az egyetlen dolog, amire valóban szükségünk van, az annak az elismerése, hogy jogunk van létezni.”
.........................
Nos, nem azért tettem ezt ide, hogy menjünk vissza ilyen körülméyek közé mi is, de feltételezhető, hogy ők, az ilyen mostoha körülmények között élő emberi közösségek tagjai sem érzik magukat boldogtalanoknak, sőt!
Én úgy vélem, a civilizációban élő emberek között - bár a technikai feltételek poztívabbak -, sokkalta több a boldogtalanságot érző, mai kifejezéssel élve "lelki beteg" ember, mint a "vadak" között. Talán ők az ilyen freud-i érzést nem is ismerik, s fogalmuk sincs egy Ady féle dekadenciáról!
Kinek jobb?
Nekik, vagy nekünk?!
Lehet rajta filózgatni...
Valahogy, mikor a BOLDOGSÁG és előgedettség érzéséről esik szó, mindig eszembe jut "Az istenek a fejükre estek" c. film kis busmann embere, aki elé leesett egy arra járó repülőről egy coca colás üveg, és micsoda boldogság töltötte el, hogy ő ezt biztos az istenektől kapta...
Hát igen!
Szerencséjére a világnak, vannak még békeszerető emberek! :)
Jópofa ötlet... :0)
https://www.facebook.com/craftymorning/photos/a.1471286029781153.1073741828.1470897219820034/1833813613528391/?type=3&theater
És tisztelet a férfi Kivételeknek!
Weöres Sándor: A NŐ
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
Sok mindenben egyet értek veled, és azonosak a gondolataink, aminek örülök! Köszönöm a válaszodat!
Igazad van, minden emberben rejlik valami rendkívüli, egyedi, még ha esetleg ő nem is tud róla.. És éppen ezért minden ember a rejtélyek forrása, mert teljesen megismerni egy másik embert igazából nem lehet. Igaz ez saját magunkra is, mert amíg nem találkozunk egy adott helyzettel, addig nem tudjuk (legfeljebb elkézeljük, ami nem azonos azzal, amit esetleg tennénk), hogy is viselkednénk abban a helyzetben..
Számomra a dolgok ért-elme él jelentőséggel, ha ez nem is mindig jár együtt a boldogsággal, de a végén majd igen. Értelemmel teli dolgokat tenni, értelmesen élni.
(Sokszor olyanokat is meg kell tegyünk amikről, már a cselekvésükkor tudjuk az érthetetlenségét, értelmetlenségét, sajnos!)
Egy másik fórumban, nem tudom hol, de apropójaként jutott eszembe ez a szomáliai mondás: "mutass nekem egy jó embert, és én mutatok egy jobbat".
Igen, minden ember igyekszik alapjában úgy cselekedni, hogy kivívhassa az által a tiszteletet, és elismerést a kortársai felől. Én úgy gondolom, minden embernek adatott az "isteni szikra", csak nem mindenkinek sikerül, szerencse, támogatás nélkül, vagy csak elrenyhülés révén. Minden emberi sors egy könyvrevaló galaxis, mint az enyém is az, és meg is vagyon írva. Ezért is szeretek emberekkel találkozni, meghallgatni, előítélet nélkül, mert sosem tudhatjuk mi rejlik a másikban. Akárcsak egy barlang, mint aminek a zenéjét elküldtem előzőleg a Caverna Magicá-t Andreas Vollenweidertől, amit én teljesen át tudok élni, ilyetén.
Ez a link pedig azt mutatja, hogy vannak a világon olyan "könyvtárak", ahol az emberek élőben meghallgathatják egymás sorsát: https://www.facebook.com/ScienceofHappinessOfficial/photos/a.1749300505362237.1073741828.1637701433188812/1750108971948057/?type=3&theater csodálatos nem? na ezért szeretek én "találkozni"!
Végül egy kis bölcsesség, nem csak zenészeknek: https://www.facebook.com/272565626245901/photos/a.272566736245790.1073741828.272565626245901/752884634880662/?type=3&theater (szabadfordításban: a tevékenység, az maga a lét, a lét az a tevékenység maga, tedd, légy, tedd, légy, már amit ez jelent, így a végén...)
Jól mondod. Azelégedettség tartósabb, mint a boldogság... De ez így természetes..
Nagyon jól látod!
A boldogság valóban igen rövid, gyakran túlságosan is, és az elégedettséggel nem is lehet azonosan értelmezni.
Mert miért is?
Talán azért, mert a boldogság szinte mindig okoz elégedettséget is, de az elégedettség nem biztos, hogy magával hozza egyúttal a boldogságot is.
Mikor tavasszal a virágba borult kertemen végignézek, először BOLDOGSÁG ömlik át rajtam:
Lám, lám, ez mind az ÉN kezem munkájának, és a kreativitásomnak, valamint a képzelőerőmnek az összeredménye.
Micsoda boldogság nézni ezt a szépséget!
Ugyanakkor ELÉGEDETTSÉG is eltölt. A saját kezem munkája!
Aztán a boldosság elszáll, de megmarad az elégedettség... Mindaddig, míg tart a munkám eredménye... Aztán az is elszáll, ha elnyílnak a virágok, azaz "őszbe csavarodik a természet feje"...
Csak azért, hogy újraéledjen... A boldogság egy nagyon átmeneti és rövid állapot. Tartósan nem boldog az ember, legfeljebb elégedett...
"Hol a boldogság mostanában?"
Ez az a Fórum topic, amelyet 2011. szeptemberében indítottam.
Ha gondoljátok, újraéleszthetjük.
Közel féléve nem jártam ezen a fórumon...
Nadragulya írására sem reagáltam, őszintén sajnálom!
Pedig jól emlékszem, lettek volna Újévkor hozzáfűzni valóim, de egyéb teendők miatt csak tolódott a válasz, majd elfelejtődött...
Most viszont kerestem egy verset a neten, melyet meg is találtam egy általam eddig nem ismert oldalon, és a vers alatt érdekes hozzászólásra bukkantam.
Pont olyanra, amire én is gondoltam a vers kapcsán, melyet már elég régóta ismerek, éppen ezért is kerestem meg, hogy a tartalmával felhívjam a figyelmét más fórumtársaknak is egy már kellemetlenné váló, (rossz szokás szerint) személyeskedésbe átcsapó vita kapcsán egy sajátos emberi gyarlóságra: az eleve feltételezett rosszindulatú megítélésére a másiknak, anélkül, hogy megismertük volna valójában!
Igaz, úgy tűnik, ez a téma itt off...Ugyanis ennek a topicnak a témája a BOLDOGSÁG mibenlétének keresése.
De én úgy gondolom, ez összefügg azzal is, MI okozza az emberek BOLDOGTALANSÁGÁT?
Mostanában különösen kiéleződött az emberek egymáshoz való viszonya... Különösen a "névtelenség" mögé bújva a fórumokon lehet ezt látni igen szembetűnően.
Könnyebben itélkezünk általunk egyáltalán nem ismert embertársainkról, nem gondolva át (vagy ha igen, annál gonoszabb!), hogy ezzel bizony szánt-szándékkal boldogtalanságot okozunk nekik.
Először a vers:
Weöres Sándor
KI MINEK GONDOL, AZ VAGYOK ANNAK
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod:
Szemem tavában magadat látod.
Dalban is feldolgozták, Koncz Zsuzsa énekli, s egy remek képsort láthatunk híres festmények egymásba átalakulásáról benne:
http://www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU
Az említett weboldalon ez volt a kérdés:
Mi a mondanivalója Weöres Sándor versének?
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-kerdesek__582206-mi-a-mondanivaloja-weores-sandor-ki-minek-gondol-az-vagyok-annak-cimu-versene
A három beérkező válaszból javarészt ezzel értettem egyet:
"Talán, hogy ahol előítélet van, ott nincs megismerés, nincs szeretet. Hogy senkit sem ismerhetsz meg igazi önvalójában, csak a saját szemüvegeden keresztül. De akárhogy is látod a másikat, az magadról is ad egy képet, viszont nem változtatja meg az ő igazi lényegét, legfeljebb a hozzád való viszonyát."
Nos, igen...
Ahol előítélet van, ott valóban nincs megismerési szándék sem, s ily módon szó sem lehet szeretetről sem.
Nagyanyámnak volt egy mondása (hol volt akkor még az internet? Még gondolatban sem!):
"Ha nem kedvelsz valakit, ismerd meg jobban!"
Ebben lehet valami. De én úgy gondolom, ahhoz szükséges a JÓSZÁNDÉKÚ odafigyelés is a másikra.
Mert nem mindegy, hogy befogadó érzésekkel beszélgetünk valakivel, vagy eleve elutasítóan.
Tehát fontos az őszinte érdeklődés! Az OBJEKTIVITÁS! Enélkül nem megy, s bizony, ez a legnehezebb dolog.
Ismerjük a jelenséget: "Kellemesen csalódtam benned!"
Vagy éppen fordítva: "Csalódtam benned, nem ilyennek ismertelek!"
Azaz MÁSNAK képzeltük, mint amilyen valójában.
Ahogy a hozzászóló írta: "... senkit sem ismerhetsz meg igazi önvalójában, csak a saját szemüvegeden keresztül."
És ahogy Voltaire mondta egykoron:
"Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, de amilyenek valóban vagyunk, arról senki sem."
A vershez visszatérve:
Sok mindenben igaza van a költőnek, de én nem mindenben értek vele egyet. Mert a fentiekre gondolva úgy vélem, előfordul bizony, hogy a tükör is lehet torz...
S ne feledkezzünk meg még egy fontos dologról: az ŐSZINTESÉGRŐ!
A természetes viselkedésről!
Na ez az, ami ebben a digitális világban nem megy, mert mindenki leginkább egyfajta szerepet játszik, jobban, mint valaha!
Boldog Karácsonyt ! Boldog Ünnepeket ! Boldog Újesztendőt ! - hangzik automatikusan jókivánságunk embertársaink felé.
A boldogságról mindig eszembe jut a bánatos királyfi, akinek azt jósolták, csak akkor lesz boldog, ha egy boldog ember ingét magára ölti. Kereste is a boldog embert szerte a világban, de nem találta. Vándorlása során végül egy önfeledten fütyörésző pásztort szólitott meg: "Mondja földi boldog ?" Az igen válaszra az inge után érdeklődött, hogy megvenné. A pásztor válaszára talán még ma is szomorúan vándorol, keresgélve tovább, mert a pásztornak nem volt inge.
Mi is keressük a boldogságot életünk folyamán, de csak felvillanásszerű pillanatokat nevezhetünk annak. Csak értelemmel lehet a boldogságot megélni, hisz saját magunk létezésének tudatában kell lenni. Mit jelent az értelem ? , ez megint egy másik téma, mert mi emberek saját magunkból indulunk ki.
A boldogságot megközelíthetnénk úgy, hogy a létezés pozitiv megélése, tudatosult pozitiv lét-állapot. Ez az érzés sok forrásból táplálkozhat: öröm, elégedettség sikerer, szép élménye, gyönyör, birtoklás, stb... . Két nagy csoport a testi és a lelki források más-más módon, de ugyanazt a célt szolgálják, a boldogság érzetét. Ebben az érzetben mintegy időtlenné és személytelenné válik az ember.
Azonban itt a földön minden esetleges. Az idő, az elmúlás árnya hamar tudatosítja bennnünk a dolgok végességét. Itt semmi sem tarthat örökké.
"O Solon ! O Solon ! ... "Jajveszékelt a máglyán Kroisos/Krőzusz/ Lidia királya, akit a győztes perzsa király Kyros halálra itélt. Kyrost kiványcsivá tette a jajveszékelés, majd miután megtudta a szavak hátterét, megkegyelmezett és életben hagyta a legyőzöttet.
Kroisos temérdek kincset halmozott fel Sardes-ben, a királysága egyik városában. Büszke is volt rá. --Solon /a hét görög bölcselő egyike/, amikor vándorútján Lidia királyát is fölkereste. Vitatkozásuk során a dicsekvő királynak, azt mondta: hogy senki sem lehet igazán boldog halála előtt. -- A máglyán bebizonyosodott a király előtt Solon mondása, ezért sóhajtozta a bölcs nevét. / A mondának más változatában : Solont emlegetve Apollon-hoz fohászkodott, aki heves zivatart tánasztott, ami eloltotta a máglyát. A meglepődött perzsa király ezután kegyelmezett meg neki. /
A katekizmus egyik kérdésére, hogy mi végett vagyunk a világon ? - valahogy így szólt a felelet : hogy Istent megismerjük, szeressük és neki szolgáljunk és ezáltal üdvözüljunk , vagyis a mennyországba jussunk. /A mennyország tulajdonképp a boldogság véglegesítése, örök boldogság./
A boldogsághoz vezető "útat" és beteljesülés módját most nézzük meg röviden három nagy vallás elgondolásában.
Buddhizmusban, az eredeti tanítás szerint az élet szenvedés/amiben nagyon sok igazság is van/. A lélekvándorlás , mint egy bilincs fogvatartja az embert. Ebből a fogságból kell egyéni gyakorlatokkal, elmélkedéssel kiszabadulni, és eljutni egy olyan állapotba, a nirvánába, ahol végtelen nyugalomban, mintegy személytelen boldog állapotba kerül az ember. /Érdekes gondolat, földi eszközökkel az embernek saját magának kell törekedni és elérni a célt./
Mohamed követői, már segítséget találtak a boldogság eléréséhez. Allah, mint egy jutalomképp ajándékozza meg az embert a boldogsággal. Azonban ez a boldogság földi képekből tevődik össze: zöldellő fák, csobogó patak, szolgáló szűzek, stb... . E világi "boldogságok" paradicsomi teljesülése.
A kereszténység túllép az evilági képeken. Istennél képzeli el a bolgodságot, mintegy bekapcsolódva a végtelen Isten boldogságába, "életébe". /Isten szinelátása/ Pál apostol szavait idézve : szem nem látta, fül nem hallotta, emberi értelem föl nem foghatja, amit Isten azoknak készít, akik szeretik Őt. /Lényeges az isteni segítség/kegyelem/, de az egyéni közreműködés is szükséges./
A végére egy anekdótaszerü eset. Aquinói Szent Tamást kérdezték tanitványai elragadtatása után, hogy oly sok szépet tanított a mennyországról és valójában úgy is van ? A középkor talán legnagyobb teologusa szerényen csak ennyit válaszolt - lehet így, lehet úgy, de lehet teljesen másképp. / Az örök boldogság időtlen, Istennél pedig nincs idő./
Az új évben próbáljunk boldogság-morzsákat szerezni mások életébe, tisztességgel és becsülettel.
Boldog Új Esztendőt !
Szép estét!
Hoztam két idézetet Márai Sándortól, melyen kicsit elmorfondírozgattam az imént.
Szerintem sajátosan kapcsolódik egyik a másikba:
http://www.youtube.com/watch?v=cacZKmwS9eY&NR=1
MÁRAI SÁNDOR: A gyertyák csonkig égnek (Regény-részlet: gondolatok az ÖREGSÉGRŐL)
http://www.youtube.com/watch?v=NPnzUFYPM-w&feature =related
Márai Sándor- A boldogságról
"Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."
..............................................
Kedveseim!
Én úgy gondolom, aki nem feledkezik el élete folyamán BOLDOGNAK LENNI, az nem lesz depressziós öreg korában sem.
Ti mit gondoltok erről?
Olvastam ma egy szép, elgondolkodtató verset.
Úgy érzem, ide illő. Ezért inkább ide hoztam, nem az ÉRTÉK topicba, hiszen ebben is a boldogságról, ezen belül az idős kori élet értelméről van szó.
Magyar Ottó
AZ ÉLET ALKONYÁN
Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,
Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?
Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg,
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,
Megint csak azt kérded: Érdemes még élni?
Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,
Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?
Amikor az idő ólomlábon halad,
És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,
Így sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?
Ha népes családodból egyszál magad maradsz,
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,
Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?
Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,
Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,
Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?
Ó felebarátom, megértem keserved,
Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,
Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket.
Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,
Vedd észre bátran körülötted a szépet!
Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,
Szélkuszálta fészkük hogyan igazgatják.
Villásfarkú fecskék hogy hordják a sarat,
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.
Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,
Vedd észre, mily csodás nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,
Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!
Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!
Te békédet is őrzi katona a vártán.
Teérted is felkél Isten áldott napja,
Érted is mond imát kis templomod papja.
Tárd ki szívedet minden szépnek, jónak,
Nyújts segítő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretetet, mit majd viszonoznak,
Mert hidd el, az emberek nem is olyan rosszak!
Sütkérezz még kissé az őszi napsütésbe,
Lapozgass csendesen az emlékek könyvébe!
S ha majd s Sorssal meg tudtál békülni,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.
És egy, a témakörhöz illő különlegesség:
Vers, cím nélkül
Teller Ede
Keresni, várni, semmit sem akarni
Szeretni, vágyni, egyedül maradni
Nézni a világot becsukott szemmel
Látni azt, amit még nem látott ember
Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban
Emlékezni arra, amit sohasem láttam
Szeretni, imádni, a szent tisztaságot
A szelet, a havat, a felhőt, az álmot
Tenni a helyeset, nem hitvány pénzért
Nem a túlvilági, örök üdvösségért
Tudni, hogy nincs cél, tudni,hogy nincs Isten
Félni, hogy talán még igazság sincsen
Tudni, az ész rövid, az akarat gyenge
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre
És makacs reménységgel mégis, mégis hinni,
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak
A fájdalmat, örömet gyógyító halálnak.
Csillagharmat
Mészáros Ferenc
Az a virág, amely a szívből nyílik
nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem pusztul el,
ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más,
mint a lélekből sarjadt virág:
láthatatlan, és mégis érzed
rejtélyes illatát.
Láthatatlan. Csak akkor látni,
ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt
csillagharmatok.