"Hol a boldogság mostanában?"

"Hol a boldogság mostanában?"

2011. 09. 23. 2:41

Kedveseim!

Divatos lett manapság az a kifejezés, hogy "ÉLETMINŐSÉG".

Úgy gondolom, ez így önmagában az ember számára, mint "lelkes lény"-nek, a az élete teljességéhez nem elég.

Sokkal jobban fontosabb talán számára a BOLDOGSÁG, mint életérzés megélése.

De rögtön fel is vetődik a kérdés: MI A BOLDOGSÁG?

A címadó Petőfi versrészlet ugyan nem egészen erről szól, de a lényege mégiscsak az, MI A BOLDOGSÁG A MA EMBERE SZÁMÁRA MOSTANÁBAN?

De felidézhetjük azt is, mi volt a régmúlt idők emberének, s miért nem jó az a MA emberének?

Ti hogy vélekedtek erről?

 

 

2021. 01. 18. 12:35

Hát ugye, ha nem izlik, akkor nem kell venni. Ha van piac elétek, akkor ott talán nagyobb a választék...

2021. 01. 15. 23:08

Nem kell venni, nem kell venni!
Jól adod! Csak már úgy megszoktuk, hogy minden évszakban kaphatók ezek a zöldségek, és én pl. különösen megszoktam, hogy a levesekbe, pörköltekbe mindig tehetek "szentesi" paprikát meg paradicsomot.
Kivágom a fás közepét a parinak, és kész!
De a párom mindig morog a paradicsom miatt! Én nem eszem nyersen, csak azokat a hatalmasokat szeptemberben, amit befőzni szoktak.

Az a szalonnás, vagy parázs  belsejű őszibarack meg tényleg ehetetlen, azt nem vesszük meg, mert csak a kukába landol, hiába olyan szép és nagy külsőleg!:(((


2021. 01. 15. 12:14

Ezzel azért vigyázat... A "külföldről behozott nemesítés" nem jelentette azt, hogy a bolti paradicsom íze nem olyan lesz, mint a kertben éppen leszedetté. Mert amúgy most is lehetne úgy termelni mint a hatvanas években, csak akkor paradicsom majd lesz júniusban, meg paprika is, addig meg primőr, mondjuk áprilistól. Állna a szájunk igen csálén... Ipari méretekben termelhető zöldségekre volt szükség és gyümölcsökre is, amik kibírják a több napos, akár több hetes tárolást és szállítást. No pláne a ma télen a boltokba kerülő zöldség és gyümölcs ugye nem itt terem, hanem Izraelben, Görögországban, Spanyolországban, stb. Persze nem kell tőlük venni, csak akkor nincs... A "külföldnek" teljesen mindegy, hogy te itthon mit termelsz. 

Az iskoláztatás és a munkás élet nem volt "mézesmadzag". Akinek tehetsége és szorgalma volt, az tanulhatott (a szüleim is így tanultak, mert különben?) és lassacskán munkás lett a földműves gyerekéből is, ami bizony akkor (sokszor még ma is) felemelkedést jelentett. 

2021. 01. 14. 18:04

Igazad van, ez valóban hiba volt!
Én csak arra emlékszem, hogy a Rákosi-korszak célja az "agrár-ipari" Magyarországot "ipari-agrár" országgá tenni.
Ezért történtek ezek a dolgok a parasztsággal, hogy a gyerekeik orra előtt elhúzták a mézes madzagot, azaz beverbúválták a "fényes szelek" ifjúságát különféle tanulsi lehetőséget megvillantva előttük gyári munkássá, lesajnálva (ismételten!) a paraszti munkát.
Pedig az igazság az, hogy a Nagy Alföld legjobban a mezőgazdasági termelésre volt alkalmas, ma is az!!!
Csak tönkretették a különfle külföldről hozott növény "nemesítéssel" az eredeti, jó magyar fajta zöldséget: miféle ez a fás belsejű paradicsom, heeeee?! Meg ez a mostanában kapható szalonnás vacak ízű őszibarack, heee?!...

Továbbá nem volt kiépített infrastruktúrája sem az ipari termelésnek, súlyos beruházásokat erőltettek ránk, eladósítva a költségvetésünket!:(((
Még a későbbi években sem volt kiépítve, ezért telepítették pl. Dorogra a Szemétégetőt is a város szélére, hogy ne kelljen messziről hozni az energiát a működtetéséhez.
Ezért kapott (mintegy "vérdíjként") Dorog soron kívül gázt, mert először el akarták ám kerülni a fővezetékkel!... Még mondta is csitítólag az égetőműt kritizálóknak az akkori tanácselnök:
"Ahol a büdös, OTT a meleg!"
Hát eeeegen...
Eleinte arról volt szó, hogy kizárólag azért épül, hogy a gyógyszergyárak hulladékát fogják majd itt elégetni, de aztán hoztak ide minden mást is (ólmozott pirospaprikát, hamis ötezreseket, stb.)...
Mindig ez van!
Először bocikám, bocikám, aztán TALA KI TE! Azaz a 2x2 józansága jön kiábrándítani a hiszékeny lakosságot!:(((

Emlékszem, még a fővárosiak is tiltakoztak, mondván, a széljárás miatt őket is érinteni fogja a szemétégető bűze...
Most meg már kit érdekel, hogy időnként rózsaszín füst száll a kéményéből?!:(
Ismét lila füst szállt fel a dorogi égetőből | Humusz

2021. 01. 13. 12:10

Kettős hiba volt, bár ez hiba is, meg bűn is volt... Egyrészt az iparosítás túlzott erőltetése azt hozta magával, hogy a parasztság termelni ugyan termelt, de iparcikkekhez nem nagyon jutva, folytatta a maga életmódját. Bár azt tudjuk, hogy 1949-ig, sőt még utána egy darabig, nem volt szükség jegyrendszerre, mert 47-től ott volt már a jó forint. Másrészt nem volt elég munkáskéz az iparosításhoz, így, hogy a földműves munkásnak menjen, el kellett venni tőle (vagy legalábbis nagyon leszűkíteni) az élethez való lehetőséget. Ez hasonlatos mint ami Angliában történt, mikor a kisbérlőket elűzték a földjeikről, és belőlük lettek a munkások a nagyüzemekben. Csak hát ugye ezt a "szocializmus" nevében csinálni, nagyon nagy hiba volt. No pláne, hogy az egész kontraproduktív lett, mert nem a termelés javulását, hanem csökkenését hozta magával. 

2021. 01. 13. 11:34

Mivel én nem tanultam zenét, pedig állítólag volt tehetségem hozzá, csak hát ugye azok a fránya anyagiak..., nos így ezek a dolgok számomra kínaiul hangzanak. Ami azt is jelenti, hogy mély tisztelettel bámulom azokat, akik ezt értik.. :0)

2021. 01. 12. 21:55

Ami pedig a falusi "ellátottságot" illeti, valóban így volt, s eléggé el nem ítélhető módon elvették a vidéktől azt a keveset is, amit a háztájikon (TSZ-esítés után!) megtermeltek a parasztok, és elvitték a városi embereknek. Képzeld, apám tisztviselő volt, mégis kellett nekünk is "beszolgáltatni" lisztet, tyúkot, egyebeket... Úgy vettük meg a kenyérlisztet, hogy beszolgáltathassuk, mert nekünk nem volt földünk, még a tanácstól vettünk ki részibe kapálni kukoricát, hogy a malacnak enni tudjunk adni, csak így lett belőle anyánk ügyes, hozzáértő keze által egész évre zsír, füstölt húsok (melyet azóta se kedvelek, úgy ráuntam gyerekként!).
Tejet a szomszédból hordtuk, akiknek volt tehenük. Baromfit anyám nevelt, kecskénk is volt, mikor a tehenes néni már nem tudott tejet adni. A kecskét mi, gyerekek legeltettük, "hivatalnok tehénnek" csúfolták, mert azok tartottak kecskét.
Szóval egy biztos!
Nem ott volt faluhelyen a BOLDOGSÁG akkoriban!:(((
Íme egy Elismerő oklevél Rákosi Mátyás Begyűjtési Miniszterétől:
https://mnl.gov.hu/sites/default/files/pest_megyei_leveltar/virtualis_kiallitasok/pml_225/50-es_evek/gazdasagpolitika_az_50-es_evekben/3_5_19-es_kep.jpg

Azt tartották, hogy a paraszt nem adja oda önként a termést, hát EL KELL VENNI TŐLE!:(((

2021. 01. 12. 21:20

Ami azt illeti, AKKOR nekem ez a hátrányos helyzet fel sem tűnt, hisz voltam vagy 6-7 éves, csak az volt a kellemetlen, hogy az "új" iskolában egész mást tanultunk, mint a régiben, s nem volt könnyű felzárkózni.
Ha így visszatekintek azokra az évekre, bizony, nem lehetett a felnőtteknek sem könnyű!
Az a temérdek változás, mind anyagilag, s mind ideológiailag!:(((
Szinte minden este a felnőttek ún. "szemináriumokra" jártak, ahol ment az ideológiai átképzés ezerrel.
Előkerestem az általános iskolai bizonyítványomat, kész adminisztrációs történelem-tanulmány volt végiglapozni!
A borítóján ez a felirat szerepel: Általános iskolai/népiskolai Tanulmányi Értesítő.
Igazad lehet, a nagy változás 1950 után, de még a Rákosi-korszak idején kezdődhetett el.
Az 1949/50-es tanévben voltam elsős, és akkor még 7 osztályzat volt érvényben a tanulmányi előmenetelben: kitűnő (7) jeles (6) jó (5) közepes (4) elégséges (3) gyenge (2) elégtelen (1)
Az 5 fokozatú osztályzás 1951 januárjában (mikor másodikos voltam) léphetett életbe: jeles (5) jó (4) közepes (3) elégséges (2) elégtelen (1)

Általános tanulmányi eredményben kitűnő csak akkor lehetett valaki, ha tiszta 5-ös volt a többi tantárgy, jeles akkor, ha egy, vagy két 4-es is volt a jelesek között.
Érdekes volt látnom, hogy énekből egyszer, harmadik félévkor közepesem volt, ami tanév végére jelesre változott. Igaz, zongorázni csak 12 évesen kezdtem el, s behoztam két évet az előmenetelben, azaz nem hat, hanem négy év után kerültem be a zeneművészeti szakiskolába.

A pecsétekben Rákosi címer volt majdnem végig, de 1957-ben nyolcadikban a félévi értesítőben (akkor még ez is a bizonyítványba volt írva, nem az ellenőrzőbe, mint később!) címer egyáltalán nem volt a bélyegzőn, tanév végén meg a Kossuth címer van rajta.
Ebben az általános iskolai bizonyítványban a Kádár címer így egyáltalán nem szerepel.
1958-ban, mikor megkaptuk a gimnáziumi bizonyítványt, azon már Kádár címer volt, és a bélyegzőkön is. 
És mit ne mondjak? MINDEN reformba beleestem, az érettségit is 1961-ben reformálták meg. És nagy változás volt az életemben a zenegimnázium, amely miatt ott hagytam a hőn szeretett reálgimnáziumot.
De hiába, a ZENE jobban vonzott!:)))

Tehát harmadiktól zenegimnazista lettem, és volt külön egy zenei közpiskolai és felsőfokú (tanárképzős) bizonyítványom is.
............

Összhangzattan:
 
Kedves Dmolnár!
Nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek látszik!
Ez a megnevezés a harmóniák egymáshoz fűzésének tudományát jelenti, és egyáltalán nem nehéz, legalábbis nekem nem volt az, még pár éve is hasznát vettem, mikor gyerekdalokból írtam kis zongoradarabokat a tanítványaimnak. Kell hozzá érzék, persze, hogy kell, meg a hangzatfűzési szabályzatok tudása, de a klasszikus harmóniák nem fülsértők!:)))
Az ember bátran hagyatkozhat a hallására: T S D T , azaz Tonika, Szubdomináns, Domináns, Tonika. Ennyi az egész! ;o)

Bizony, ezt kellett megtanulnia Joseph Haydn-nak, W.A. Mozartnak és L.v. Beethovennek is. Bár ez utóbbi már eléggé "szétfeszítette" a szabályzati kereteket. Pl. a IX. szimfóniájának utolsó tételét már nem csak zenekarra írta, hanem az bizony formailag már inkább kantáta, mint szimfónia. Gondoljunk csak a mára Európa himnuszává avandzsált Örömódára:
https://www.youtube.com/watch?v=KZlhBO0anlQ
Beethoven: Symphony No. 9. d-minor (moll) 4. tétel
Hungarian State Orchestra * National Choir (Chorus master: Mátyás Antal) * Solists: Júlia Pászthy - sopran * Tamara Takács - alt * Tamás Daróczi - tenor * Kolos Kováts - bass * Conductor: Kobayashi Ken-Ichiro

2021. 01. 12. 10:31

Már a címe is ijesztő... :0) (nekem)

2021. 01. 12. 10:31

Elhiszem, ha mondod, csak annyira életidegennek tűnt... Mintha a falusi gyereknek elvből kevesebbet kellene tudnia, mert "úgyis csak paraszt marad". Néha az eszem megáll, hogy mennyire idióták voltak a régiek... (Sejtem, a tankönyvek ilyetén való előállítása már 1950 után megszűnt, mert a szüleim 1952-ben kerültek Jákra és nem említettek ilyesmit). Ami a falusi ellátottságot illeti, azt viszont ismerem. Mert ugye a falu "megtermeli magának" a szükséges dolgokat, oda nem kell élelmiszer... Na ja, megtermeli, ha nem fosztják ki, de hát kifosztották, mert a beszolgáltatásban nem ismertek tréfát. No pláne a szüleim pedagógusok voltak, föld nélkül, és se hús, se tej, se semmi... Hol a kollégák segítettek, hol néhány falusi ember (szerették őket nagyon) hol a határőrség (ott kaptak ebédet, de annyit, hogy vacsorára is maradjon belőle).

2021. 01. 11. 13:45

Igazad van, a számtan az nem egyenlő a matematikával!
A zeneelmélettel rengeteg azonosság van, módszertanilag legalábbis...

Imádtam pl. a "fejben szerkesztését" az összhangzattannak.
Gabi barátnőmmel egyfelé laktunk Debrecenben, és hazafelé egymásnak adtunk feladatot, s fejben szerkesztve oldottuk meg.
Nem kellett hozzá kottapapír, se zongora, ezeket mindig láttuk magunk előtt az agyunkban.

Egyébként az összhangzattan tanárunk, mikor kihívott a zongorához, a fedelét úgy letakarta, hogy a billentyűket ne lássuk, és úgy kellett megtalálnunk az akkordokat.
Ezeket az órákat - sok társammal ellentétben! - én nagyon szerettem.
Elméleti órákon, és lapról énelésben Gabi barátnőmmel kenterbe vágtuk a csoportunkat. Úgy kialakult a "fokérzetünk", hogy ihaj!:)))
Csak a szerkesztési szabályokat kellett megtanulni a Dr. Kesztler Lőrinc könyvből, a többi már ment, mint a karikacsapás!
Dr. Kesztler Lőrinc: Összhangzattan (Zeneműkiadó Vállalat, 1954) -  antikvarium.hu

2021. 01. 11. 13:30

Most hogy a francba bizonyítsam be Neked, hogy IGENIS MÁS VOLT A TANKÖNYVÜNK Nagyréven, mint Kunszentmártonban, a Járási székhelyen?! :'(
Pedig úgy volt tényleg! Gondolod, hogy olyan nagy a fantáziám, hogy kitaláltam?! Ne mán!!!!... Még most is magam előtt van mindkét tankönyv!
Még a könyvek színe is más volt! A falusi csak fekete és piros, a városi meg teljesen színes!
Ennyit a falusi "parasztgyerekekkel" való egyenlősdiről!
Ne feledd, ez még 1949-ben volt... 
Nem kis telefonozgatásába került a járási tanács dolgozójaként apámnak, hogy utána járjon, kinek van "városi" iskolába járt gyereke, akinek meg a "falusi" tankönyvre volt szüksége. Ugyanis tanév közben, valahogy februárban történt ez a tankönyvcsere.

Eszembe jutott egy vers, amely CSAK a falusi könyvben volt meg, rátaláltam a neten:

Disznók az esőben
Móricz Zsigmond verse

Perzsel a nap, meleg a nyár
kinn a mezőn a disznónyáj.
Vígan túrják fel a tallót,
soha jobb dolguk még nem vót.


De csak felleg kerekedik,
nagy zivatar közeledik,
dörög az ég, eső meg jég,
mintha dézsából öntenék.


Megrémült a disznók hada,
fényes délben vágtat haza.
Mind rémülten karikázik,
az új ruha még elázik.


Van visítás, van sivítás,
jaj iszonyú a megázás,
míg a falun végigérnek,
egyre kurrognak a vének.


…Hogyha én ezt tudtam vóna,
köpönyeget hoztam vóna!”
Rásír a sok kis malac is!
„Én is, én is, én is, én is!”


Úgy berontnak a kapuba,
aki ott áll az útjokba,
köszönni sem ér rá nekik,
mint a semmit, úgy fellökik.

A feketén kiemelt versszakra még most is emlékszem!:)))
Sőt!
Még a rajzillusztrációra is emlékszem, bezony!
Ahogy a disznócsürhe rohan végig a falu főutcáján, visítva, és milyen kunkori a farkuk!:DDD
Naná, hogy még a neten sem találtam meg a képet!:(((
Ki tudja, ki illusztrálhatta úgy 70 évvel ezelőtt?!...

És ahhoz mit szólsz, hogy EGYETLEN tankönyvünk volt, abban volt az olvasástól kezdve a számtanig minden! Takarékoskodni kellett a papírral a háború után! Újságpapírba csomagoltuk a tankönyveket, füzeteket.
A boltok is üresek voltak, nem lehetett falun kapni se lisztet, se cukrot, sorba álltunk éjjel 3-kor kenyérért is...

Emlékszem, nekem a számtanban az ún. "okoskodással" megoldandó feladatok okoztak gondot, a számtan és mértan a klasszikus értelmében véve sosem.
Ilyen minden tantárgyat tartalmazó vaskos tankönyv csak alsóban volt, a tanítónéniknél. 
És akkor jött az ÖTÖDIK osztály, sokféle tankönyvvel, és sokféle szakos tanárral!
Na, akkor kicsit megint leblokkoltam, és csak négyes átlaggal zártam a tanévet, majd hatodikban már újra kitűnő lettem, olyannyira, hogy "kegyelemből" tornából is jelest kaptam... Ilus néni csak azzal adta meg, hogy megmondta, SOHA többet nem adja meg az ötöst, ugyanis az osztályozó értekezletükön a többi tanár győzködése miatt kaptam csak meg...
S valóban soha többször nem volt jelesem tornából!
Szándékosan nem nevezem testnevelésnek, mert nekem ugyan nem nevelte a testem, sőt! Sokkal inkább gyomorgörcsöt okozott már a tornaóra közeledte is!:(((

2021. 01. 11. 12:07

Valószínűleg igazad van. Napfény nem a jó módszerrel lett oktatva matekból. Mert amúgy valóban a zeneelmélet, egyáltalán a zene és a matematika együtt nagyon jól szoktak működni a tanulóknál.. 

2021. 01. 11. 12:04

Azért volt más a tananyag (ebben azért kételkedem, nem hiszem, hogy volt "tanyasi matematika" könyv) mert mint mondottam, nem volt lehetőség a nagyobb tananyag mélyebb átadására. Ahhoz egyrészt szaktanár kell, mert mindent egy tanár már akkor sem tudhatott, másrészt elmélyült figyelem a tanórán, ami valljuk be, osztatlan ostályben szintén nem megvalósítható. Legalábbis engem határozottan az elkalandozás felé billentett volna, ha egy időben mondjuk a számtannal (mert általánosban nincs matematika, csak a hülye hiszi, hogy a négy alapművelet az matematika) kell foglalkoznom, miközben mellettem valaki az irodalom könyvből olva hangosan...

2021. 01. 10. 0:54

Én úgy gondolom kedves Napfény, hogy Neked igenis VAN a matematikához tehetséged, csak több, mint valószínű, hogy olyan tanáraid voltak, akik  magyarázatok szempontjából hatodiktól felfelé nem voltak a helyzet magaslatán, azaz nem tudták átadni a tudásukat a gyerekeknek, mert nem voltak hajlandók, vagy nem is akartak "leszállni" a kisgyerekek szintjére. Biztos írtam már itt valahol, hogy sok tanár nem veszi figyelembe, a GYEREK NEM KIS FELNŐTT!
Teljesen más a gondolati és érzésvilága, mint a felnőtteké.
Kevés ún. "igazi jó tanár van", aki le tud guggolni a kisgyerekhez, ha kell, hogy mint a versbeli Lóci, a kisgyerek is ÓRIÁSNAK érezhesse magát:

Szabó Lőrinc

LÓCI ÓRIÁS LESZ

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
– Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!
Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
– Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta
s az asztal tetejére állt.
Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.
És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra – és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.
Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!…
És ekkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: – Te kölyök! – Aztán:
– No, ne félj, – mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.


Familia bailando y cantando la sala

2021. 01. 09. 20:38

Bizony! A zeneelmélet nagy részben matematika. Ami viszont ebben az összefüggésben nagyon érdekes az az, hogy én matekból az iskolában hatodik osztálytól felfelé elég rossz voltam, de a zeneelmélet nagyon jól ment! 🤷🏻‍♀️

2021. 01. 08. 18:31

Igaz, valóban tananyagilag nem volt jó az osztatlan osztály, de egy gyerekre több idő jutott mégis, mert valóban elég kevesen voltunk. Az osztálylétszámra nem emlékszem, csak a tanító bácsi emberséges, kedves egyéniségére.
Nem tudom, most mi a helyzet Nagyréven, de olyan idilli biztos nincs, mint amit az a tanító-tanár házaspár teremtett nekünk!
Azt viszont - így visszatekintve! - nem értem, miért kellett a falusi (tanyasi?) gyerekeknek MÁS tananyagot tanítani, mint a nagyobb településen élő gyerekeknek!

Ez bizony főleg a nyolcadik után teremtett hátrányt, mert mikor első gimnazista lettem, volt az osztályunkban egy szandaszöllősi kislány, aki ott kitűnő tanuló volt, a gimiben meg alig tudott átmenni második évfolyamba!

A Presszernek meg nagyon igaza van, mert pl. én a 2 év reálgimiben az erős matek, fizika, kémia és biológia tanulás után vígan osztályelső lettem. Mások voltam a zenegimisek tankönyvei is, mint más gimnáziumoké, főleg a fizika volt nagyon gyengus, pedig érettségi tárgy volt!
Majdnem baj is lett belőle, mert az érettségi tételek ugyanazok voltak nekünk is, mint a többi gimikben, a tételek kiosztásakor derült ki, hogy 3 tétel benne sincs a tankönyvünkben, utolsó héten hívtak be bennünket, hogy a hiányzó tananyagot a tanárunk le tudja adni nekünk.

Különben én matekból igen jó voltam, nálam csak Jeney Zoltán volt jobb, a későbbi zeneszerző, aki nemrég hunyt el. Zeneszerzői munkásságában is hasznát vette a matek tudásának.
Sokan nem tudják, milyen SZOROS a kapcsolat a zeneelmélet és a matek tudománya között!:)))


2021. 01. 07. 20:09

Hát az osztatlan osztály nem volt egy főnyeremény. Persze ott, ahol kevés gyerek tanult, nem nagyon volt mit tenni. Sajnos az oktatás minősége is eléggé gyenge volt, és ez nem a tanítók és tanárok szorgalmán, esetleg felkészültségén múlott, hanem azon, hogy egész egyszerűen idejük nem volt átadni jobban a tananyagot.

Most olvasom Presser könyvét, elég fárasztó, mert ide oda ugrál időben és térben is, de jó... Ő is írt a zenei gimnáziumi életről, mondván, a közismereti tantárgyakat nem kérték rajtuk számon szigorúan, mert megértették, az egész napos zenélés mellett rendesen felkészülni, az nem megy..

2021. 01. 06. 21:51

Hát nem is tudom, melyikőnk járt jobban?
Emlékszem, mielőtt a járási székhelyre költöztünk, egy Tisza parti kis faluban laktunk, Nagyréven:
A megyében Jászalsószentgyörgy, Nagykörű vagy Nagyrév lesz a legszebb  fekvésű falu? | JNSZ

Ott akkoriban még olyan kevesen laktak, hogy nemcsak koedukált osztályok voltak, hanem ún. osztatlan iskola volt, azaz egyetlen osztályterem volt az alsósoknak, és a felsősöknek, délelőtt voltak a nagyok, délután az asósok. Hihetetlen, de igaz!
Egy házaspár tanított bennünket, a felsősöket a tanárnéni, az alsósokat a tanító bácsi.
És mindannyiónkat le tudtak kötni!:)))
Magaviseleti probléma NEM VOLT! Tiszteltük őket nagyon.
Mikor mi elsősök az írás elemeit gyakoroltuk a füzetünkben (vonalak, karikák, stb.), a negyedikesek számtanpéldákat oldottak meg, a 2. osztályosok olvasást gyakoroltak, a 3. osztályosok meg kis versikéket tanultak a falusi életről. Pl. ahogy a disznókonda jött este haza a kondással, meg a tehéngulya csorda a gulyással, és csodáltam, hogy MINDEN állat tudta, melyik házban lakik!:DDD

Talán a kapu volt ismerős nekik, s innen ered a népi mondás:
"Bámul, mint borjú az ÚJ kapura!" :DDD

És mikor félévkor beköltöztünk Kunszentmártonra, akkor még a tankönyv sem volt jó, amiből Nagyréven, a falun tanultunk!
Szerencsére édesapám kiderítette, hogy valakik meg falura költöztek, éppen elsős kislányukkal, így a könyveinket ki tudtuk cserélni.

Ott nekem rosszabb volt ám, mint a falusi barátságos tanítóbácsinál, meg az a sok kényeskedő nagyközségi kisasszony, akik az osztálytársaim lettek!:(((
Hát, nem örültem.
A tanítónénik meg szinte mind (akkori szóval mondva) vénlányok voltak, illetve reverendát levetett apácák! Esett a tanulmányi eredményem is...
Kb. felsőre (12 évesen) kezdtem magamhoz térni, akkor már kitűnő tanuló voltam, kivéve a tornát!
Viszont a reálgimnáziumi osztályomat imádtam!
De a ZENE elszólított Debrecenbe 16 éves koromban. Ekkor már a bátyám is felvették az egyetem fizikus szakára, így odaköltöztünk Kunszentmártonról.
Az sem volt könnyű iskola, de nem ám! Délelőtt voltak a zenegimnáziumi órák, délután a zeneórák, kóruspróba, sokszor este 8-ra értem haza, és akkor kezdtem másnapra tanulni, vagy zongorát gyakorolni, és a zongora a hálószobában volt, mert az volt a legnagyobb, ahol elfért egy kisméretű zongora. Szegény apám tíznél előbb nem tudott aludni menni emiatt.


2021. 01. 06. 20:12

Még a koedukációval is peches voltam. Mert pont nálunk találták ki, hogy lesz egy tiszta fiú osztály, meg egy tiszta lány osztály és egy koedukált. Mit ad isten, én a teljes fiú osztályba kerültem. Persze oda kerültek a fékezhetetlen fiúk is, így az lett a legrosszabb osztály...