Kedveseim!
Divatos lett manapság az a kifejezés, hogy "ÉLETMINŐSÉG".
Úgy gondolom, ez így önmagában az ember számára, mint "lelkes lény"-nek, a az élete teljességéhez nem elég.
Sokkal jobban fontosabb talán számára a BOLDOGSÁG, mint életérzés megélése.
De rögtön fel is vetődik a kérdés: MI A BOLDOGSÁG?
A címadó Petőfi versrészlet ugyan nem egészen erről szól, de a lényege mégiscsak az, MI A BOLDOGSÁG A MA EMBERE SZÁMÁRA MOSTANÁBAN?
De felidézhetjük azt is, mi volt a régmúlt idők emberének, s miért nem jó az a MA emberének?
Ti hogy vélekedtek erről?
Nagyapáméknál is gerendás és deszkás plafon volt. Mondjuk az nagyon tetszett... Kifejezetten szép, sötétbarna gerendák és deszkák voltak. Hímezni meg én is tudtam, meg horgolni is. Kötni viszont nem, képtelen voltam megtanulni.
Ismerem a vert falat is, itt a szomszéd faluban (Dorogtól 15 perc busszal) laktak a férjem szülei, nekik pont ilyen házuk volt, amilyet leírtál. És a mennyezet is gerendás volt, nem stukatóros. Nekünk már modernebb házunk volt, vályogból, és tapasszal, de már színes falakkal, stukatóros mennyezettel, padlósan. Igaz, a padlót vikszeltük, azaz időnként anyánk befestette valami sárgás színű "padló beeresztő" folyadékkal, amit aztán bekentünk büdös TANGÓ nevű tégelyben lévő pasztával, majd a lábunkra húztunk, mint egy papucsot egy-egy padlókefét, és fényesre csuszoltuk. Mi persze a hugival ezt vidáman, táncolva csináltuk. Hát bizony előfordult, hogy olyan fényesre sikerült, hogy időnként el is estünk rajta!:(((
A falakon családi fényképek voltak, és a hálóban a szülői ágy felett az elmaradhatatlan szentkép a Szent családról (Mária és Szent József ács szekercével, és mellette a kis Jézuska). A szobákban már 5 ágú csillárok világítottak.
Ma úgy nevezném: polgári lakás, vidéken, a Nagykunságban, Szolnok megyében.
Hogy boldogok voltunk-e ott az 50-es években?
Minden bizonnyal. Mi hárman testvérek szerettük egymást (néha a hugival összekaptunk, de a bátyussal soha!), jól tanultunk, anyánk szépen foglalkozott velünk. Pl. 56 őszén, mikor kijárási tilalom volt, és nem mehettünk iskolába sem, megtanított bennünket lányokat hímezni, mindenféle hímzést, öltésfélét megtanultunk. Varrtunk terítőket, párnákat, kalocsait, matyót, sárközit, írásost, stb.
Itt egy szép párna:
Kalotaszegi írásos párna.
Azonban mindennek vége szakad egyszer! Már régóta nem varrok, mert sajnos rontja a szemet, és már nem látok olyan jól, nem rontom a szemem vele.
Inkább olvasok, na és... internetezek, ugyebár.
Tudom, hogy hogy tapasztani kell és nem vakolni. Hiszen nagyapámék háza vert falú volt, ami még a vályognál is régebbi építőanyag. A földes padlóhoz (de a tapasztáshoz is) ott tehéntrágyát használtak. És természetesen nem volt festve, csak meszelve, kívül, belül... Jóval később hallottam, hogy vannak, akik díszítik a falat, de nekem annyira nem tetszett, mint a fehér. Ja igen. És volt még a konyhában a láda felett egy feliratos hímzett izé. Általában valamai elmés mondással és kék színben. No meg volt egy nagy ingaóra, és két szentkép... Bizony... Egyéb dísz nem volt a szobákban sem (hazudok, ott kereszt is volt)
A kokszot is ismertük, ha jól tudom, kevés szén volt kokszosításra alkalmas. Nagy ritkán vett is anyánk, mert elég ERŐS építésű (kétaknás, azt mondták a felnőttek) maszek által készített kályhánk volt a nagy szobában, kicsike és szép, nikkeles volt a sarka és a teteje, ami ritkaság volt akkoriban, ugyanis magáé a készítőé volt valamikor, de elhalálozásakor a nej eladta, így jutottunk hozzá. Bírta a kokszot is, csak nem állandóra... Az alsó ajtaján, ami dupla falú volt, a közepén volt egy elzárható valami kerek lyukakkal, és ha elfordítottuk, a lyukak csak úgy morogtak! El is neveztük Morgósnak! :)))
Képes volt két szobát is befűteni az a pici kályha, így anyánk hálószobáját is azzal fűtöttük Kunszentmártonban. Délután anyám kinyitotta a háló ajtaját, és annyi meleg, ami átment, elég volt aludni...
Igaz, nekünk ott vályog házunk volt, sorház, azaz falszomszéd volt mindkét oldalon, és a plafon meg szintén jó vaskosra volt tapasztva (ha tudod, miről beszélek: ugyanis a vályogból épített házakon nem malter volt, hanem sárból tapasz.) És ez volt vagy meszelve, vagy festve. A miénk festve volt. A gyerekszoba almazöld volt, a háló sárga, az ebéblő-szalon (itt volt a nagy zongorám is!) pedig drapp, és le volt hengerezve mintás gumihengerrel, nagyon szép volt! Édesanyám női szabó létére még ehhez is értett, eltanlta a szobafestőtől!:)))
Szobabelső a 60-as évek elején:
Hasonló volt, de mégis más. Pl. nem volt cserépkályhánk, se dohányzó asztalunk, helyette kinyitható nagy ebédlő asztal kárpitos székekkel.
Vályogfal és tapasz:
A múltkor Borbás Marcsi Gasztroangyal c. műsorában még tapaszt is taposott! Bizony, bizony, volt benne lószar is! Kellett kötőanyagnak. Gondolom én, valami olyan szerepet töltött be, mint a malterban a cement, vagy mint a kínaiaknál a "fecskefészek erőlevesben" az a váladék, amit a fecskék bocsájtottak ki magukból és ami miatt imádja a francia konyha...
Ha kell a receptje, betehetem az ételes-receptes topicba. Benne van a Gundel főséfjének a receptes könyvében, ami megvan nekem.
Hát én olyanról csak hallottam, meg a tőzegről is. Amit ismertem, az a már emlegetett lignit, a barnaszén, mert később az is volt, aztán volt igazi fekete szenünk is tán egyszer (hogy honnét szerezték a szüleim, nem tudom), no meg egy ismerősünknél koksz, ami persze már művi úton előállított "szén". Ahhoz speciális, úgynevezett kokszkályha kellett, mert a rendes kályha semmi idős alatt szétégett...
Lignittel édesanyánk is fűtött, jobb szerette a köves szénnél...
És még tudod, mivel fűtött? Széniszappal!
Az olyan csillogó fekete POR volt, és beleöntötte egy rossz régi lavórba, s vízzel megöntözve szeneskanállal nagy galuskákat formázott belőle, és azokat tette a tűzre. Nagyon jó meleget adott, mert alaposan átizzott az a széngaluska. Hamuja meg kevés volt, az is porszerű.
Nagy hegyekben álltak a tüzép telepeken no meg a vasútállomások teher rakodó pályaudvarain.
Mi meg, amíg szénnel fűtöttünk, lignittel tettük. Az meg tényleg elég rossz minőségű szén volt, de a cserépkályhába elment, mert ugye nem apró, hanem jó nagy darabokban volt. Néha baltával kellett szétverni, hogy beférjen a kályhába...
A lábam nekem is nagyon tud fázni!
És képzeld el, mikor gyerekkoromban még nem volt bundás belsejű cipő, csizma, hogy fáztunk, és nem volt csúszásgátló talpuk sem. Képzelheted, a fűzős, sima bőrtalpú magasszárú cipőkben gyakran hogy kivágtuk a dupla luccot, ha jeges volt az út!:(((
Nekem az ónos eső a rémálmom télen, még most is!:(((
És az autósoknak is. Emlékszem, még a lovaknak is problémát okozott a fémpatkó miatt!
Szerencse, hogy a lovas korszakban még szénnel tüzeltek az emberek, és volt hamu, amit az úttestre szórtak, hogy tudjon menni a vasabroncsos kerekű szekér...
Mikor átköltöztünk Debrecenbe faluról, megtudtuk azt is, mi az a SZMOG!
A belvárosban rémes volt a levegő a sűrű széngáztól, mert mindenki szénnel fűtött, ráadásul Alföldön elég rossz minőségű szenet lehetett kapni, először IGAZI jó szenet akkor láttam, mikor a férjem menyassonya lettem a 60-as évek közepén, és meglátogattam őket, Dorog mellett laktak egy kis faluban.
A szenes kannájukban mikor megláttam azt a fekete, kagylósan tört fényes fekete széndarabokat, elámulva kérdeztem, ez micsoda?
- Szén! - mondták.
- Ez? Ilyen fekete? Nálunk tele van kővel, és szürke!
- Tényleg? - kérdezte az após jelölt. - Hisz az tele volt akkor meddővel! És volt képük eladni szén árban?! Nem is értem, mire van nálunk Dorogon a szénosztályzó?! Mit csinálnak ott, ha ilyen vacak szénnel árasztják el az országot?!
Hát igen.... Mi Alföldön a "Dorogi diószenet" csak hírből ismertük! Bizony!
Gyakran több hamut szedtünk ki a kályhákból, mint amennyi szenet beraktunk, olyan palás volt, amit szénként vettünk drága pénzen!:((((
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dorog_sz%C3%A9nb%C3%A1ny%C3%A1szata
Dorog szénbáyászata
Hát ha valaki szakadatlan átfázik, az bizony nehezen melegszik fel. No meg vannak amúgy is fázós emberek. Nekem például a lábam szokott fázni, meg a kezem. De azok azután nagyon.
Amúgy a vegyes tüzelésű kazánokról annyit, hogy sajnos sokan elégetnek abban mindent, ahogy írod is. Csak hát azután a levegő olyan is tőlük.
Apánk olyan fagyos volt, hogy gyapjú paplannal takaródzott, s mégis arra rátetette a dunyhát is!:(((
Anyánk mérges is volt érte, mert azt mondta, mindig olyan fülledt levegő jött ki a paplanja alól...
Lehet, hogy azért volt olyan fagyos, mert a 3 éves Szibériai hadifogságban vált azzá. No meg talán azért, mert Járási Tanács dolgozójaként biciklivel járta a környező falvakat hajnalban és késő este télen is, ha nem volt hó. Ha volt, akkor meg fűttetlen busszal.
Így mindig átfázva ért haza.
Nálunk Debrecenben villanyrezsó volt, pedig volt vezetékes gáz is az utcában, de anyám ódzkodott a gáztól, nem kedvelte, félt tőle. Így én is a villanyhoz szoktam, és rettegtem a gáztól, főleg, mikor volt az a bizonyos felrobbant ház-ügy, amiről már írtam, pedig nem is volt bevezetve a gáz, az utcáró szivárgott be, és a felkapcsolt villanykapcsolótól robbant be a felgyűlt gáz, és szétvágta az egész házat.
Egyébként pár éve itt Dorogon is volt hasonló eset...
Amióta drága a gáz, Dorogon sokan visszaálltak a szenes kazánokra.
Abban el tudják égetni a kerti szemeteket is, és nem kell fizetni érte a szeméttelepen.
Hát nagyapáméknál jó keményre tömött dunnák voltak, libatollal (illetve pihével). Nem rázódtak azok sehova, de az biztos, igencsak vacogtunk, amíg be nem melegedtünk alatta, no meg reggel, mikor kimásztunk alóla... Huh..
Sparheltünk nekünk is volt. Amíg hatvanban ki nem költöztünk a saját házunkba (addig bérlakásban laktunk, hatan, két szobában). Onnantól viszont mindig gázzal főztünk. Nagyapáméknál ugyan volt palackos rezsó, de ők inkább maradtak a sparhelt mellett, mert az befűtötte a konyhát is. Fásláda nem volt, kosár (kaska) volt, és a macskáknak oda bejárásuk nem volt.
Jajj, ne is emlegesd azokat a faluhelyen lévő jégverem hideg "tiszta szobákat"!
Pedig a vendéglátóinkban megvolt a jóindulat, befűtöttek a vaskályhába, de csak aznap, és így mit ért az, ha az egész helyiség minden bútorából, s a falakból is csak úgy áradt a hideg az ember felé!:(((
Pontosan ugyanígy jártunk mi is, a dunyha takarót meg azért utáltam, mert a toll lehúzódott a sarkaiba, elejébe, hátuljába, és nekünk meg fázott a kikerekedő HÁTULJUNK alatta, és a felálló térdünk különösen!:(((
Lehet, hogy akkoriban szoktam meg a hason alvást...
Édesanyám ezt a toll-problémát úgy védte ki, hogy a dunnáinkból PEHELYPAPLANOKAT csináltatott. Így a steppelés nem engedte a pelyheket elvándorolni egy bizonyos szűk helyre, hanem a kis kockákban egyenletesen jelen voltak.
Hú, de finom meleg volt a libapehelyből készült takarók alatt!
Igaz, nálunk nem volt tisztaszoba, LAKÓSZOBA volt mind, azaz állandóan fűtöttünk minden szobát, s így nem áradt hideg a falakból, padlóból, mely be volt szőnyegelve. Igaz, csak rongyszőnyeggel, mert Édes varrónő volt, és sok volt a háznál a rongyhulladék, amelyekből rendszeresen csináltatta a rongyszőnyegeket.
Így vígan játszhattunk a padlón is.
Pehelypaplan.
A konyha is szintén meleg volt a sparhelttől, amin főztünk.
Nekünk ehhez hasonló tűzhelyünk volt a konyhában, egy maszek kályhás bácsi csinálta Karcagon:
Alatta volt egy fás láda, amelyben mindig jól kiszáradhattak a másnapra való fahasábok.
Naná, hogy a macskáink is mindig felfedezték, milyen meleg van a sparhelt alatti fásládában! ;o)
Viszont ifiasszonyként az albérletbe ún. "teatűzhelyet" vettünk a helyhiány és a praktikusság miatt, melyet később a saját házban villanytűzhelyre cseréltünk le:
Nálunk is a "az a jó, ami kényelmes" elv uralkodik. A tisztaszobákról meg annyit, hogy amikor telente (disznóölésre) elmentünk nagyapámékhoz, akkor bizony a "tisztaszobában" voltunk elszállásolva, egyrészt, mert mi voltunk a "városi" rokonok, másrészt mert nem volt másutt hely. Nos az télen, maga volt a megtestesült jégverem. Persze csak akkor fűtöttek be, amikor megérketünk, így az hideg volt, ha nem közvetlenül a vaskályha (Jancsi kályha) mellett állt az ember. Így bizony amikor lefekvésre került a sor, akkor igencsak citeráltunk a a dunyha alatt, míg be nem melegedtünk. No és reggel a felkelés... Huhh...
Hát valóban "kínos tisztaságnak" nevezik a nyugati országok közutait, pakjait...
Sokan mondták régebben a nagy nyugat járók, hogy Hegyeshalomnál azonnal észre lehetet venni, már Magyarországba érkeztünk...
S valóban!
Én sem értettem, hogyan lehetnek ott azonnal szemételdobások a vasút mentén, mikor ki se lehetett nyitni a légkondi miatt a vonatok ablakait?!:(((
Egyébként én sem érzem jól magam olyan lakásban még futó vendégként sem, ahol az előszobában a cipőt le kell vetni, s hanyatt esik a ragyogóan tiszta és fényes parkettán a légy...
Nálam bizony ún. "egészséges rendetlenség" van, azaz nincs mindig minden a helyére visszatéve, a lényeg, hogy a kezem ügyében legyen minden, amin dolgozom éppen...
Kapok is miatta eleget a mostani páromtól!:((((
A férjemet annó ez nem zavarta.
Igaz, nem ülünk a szemétdombon sem, de azt tartom: a lakás van miértünk, és nem fordítva....
Az ún. parasztházaknál lévő "tisztaszobák" ideje lejárt.
Mi lakjuk a lakást, s nem dísznek tartjuk, amit mutogatni lehet, de élni benne nem...
Tiszta szobák falun
Tiszta szoba nagygazdáéknál
Kínos tisztaság? Hát nem tudom, de én nem éreztem magam kínosan Németországban, se a cseheknél, se egyéb helyeken, ahol valóban ügyelnek a tisztaságra. Más kérdés, ha egy háztartásban tapasztalod, ahova cipőben nem lehet belépni, a fotel műanyag fóliával van letakarva és csak abba ülhetsz, stb... No az valóban kínos...
Sajnos, az az igazság, hogy nem tudom, de megpróbálok utána nézni. Pl. a "kapcsolaton" régebben volt egy 'anaketon' nicknevű beíró, ő fiatal korában ebből élt, majd katonáéknál vadászpilóta lett, és örök "szerelme" lett a repülés!:)))
A MiG-21bisz hajtómüvének különleges üzemmódjával 900-1000 km/h sebességnél 4000 méteres magasságig nagyobb tolóerővel rendelkezett, mint a gép súlya.
Ezért a bátor kiállásért, hogy ilyen gépet vezethetett, minden elismerésem és megbecsülésen 'anaketon' fórumtársunknak!:)))
Egyébként most is mail kapcsolatban vagyok vele, évtizedek óta film-médiás foglalkozású, és zenéket is szerez, nem is akármilyet, filmekhez, meg saját kedvtelésből is! Gonda Jánoshoz járt a Zeneakadémára.
Ide teszek egy levél részletét, talán érdekes lehet a TE számodra is:
"... jött egy felkérés, hogy utazzak Lausanne-ba, az AKA stúdióba egy prodkció erejéig “stúdiópatkánynak”. A gázsi a produkcióra szól, nincs ingyen utaztatás, kajáltatás semmi. Nekik tök mindegy, hogy rollerrel mész, vagy repülővel, csak legyél ott időben. A “stúdiópatkány” azt jelenti, hogy egy mindenhonnan összeálló zenekar tagja az ember, ami tagjai “noname” zenészként alapot játszanak, egy pályakezdő reménybeli popénekes sztár első CD lemezéhez. A gyártásvezető megírta hányra legyek Lausannéban az AKA stúdiókomplexumban. Udvariasság annyi volt, hogy a repülőtérre kocsit küldtek értem. Volt a zenekarban egy német, egy lichtensteini, egy francia, és két genfi zenész srác. Egy péntek délután indultam, és este már próbáltunk a stúdióban, egész szombaton dolgoztunk, estig. 11 szám zenei alapját játszottuk fel. Utána búcsúparti a stúdióban, és vasárnap jöttem haza.
Summa summarum, amit kaptam gázsit, azt fel is éltem a repülőjegyre, meg az ottani tartózkodás alatt.
Nagyon jól éreztem magam, végre élő zenészekkel játszhattam, és nem a számítógép volt a “partnerem”.
Egész más világ Svájc, nagyon drága ott az élet - legalább is magyar szemmel. Az emberek roppant kedvesek, ha valami problémád van, akkor akihez fordulsz, azon látszik, hogy magáévá tette a problémád, és addig nem tágít mellőled, amíg meg nem oldja a gondod. Lezserek, nem láttam olyan embert, akinek az arcán az a görcsölés látszik, mint itthon, nem kapkodnak, és mégis halálosan pontosak. Az olyan apróságokról nem is beszélek, hogy mindenhol rend, tisztaság. Szinte már kínosan."
Hát igen... Ezt a KÍNOS tisztaságot Németországban is tapasztaltam.
A lányom szerint ha valahol koszos az utca, vagy a park, azt sajnos a "külföldiek" csinálják, s nem a német őslakosság.
Lausanne... Hát nem gyönyörű? :)))
Egy kis ismertető:
https://mienkavilag.hu/lausanne-latnivaloi/
Jutott eszembe, van e még olyan vendéglő ahol halk zongoraszó mellett lehet vacsorázni. Igaz lassan már cigányzene sincs. Talán csak a túrista központokban, mint Tihany, vagy Óbuda.
Teljesen IGAZAD van, a FEKETE zongora az igazi a hangversenyzongorák körében. A fehér inkább csak a könnyed műfajban szerepel...
Lásd: filmek, szerelmi jelenetek, szalon zongoristák... Meg néhány kíngörcs újgazdag, aki persze játszani nem tud rajta, CSAK van nekije, mer' fussa!!! :(((
Egyébként valóban bármilyet lehet csináltatni, de még a vers is a fekete zongoráról szól:
Ady Endre
(1877-1919)
A FEKETE ZONGORA
Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szívemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.
(Ady-év van, mert 100 éve, jan. 27-én hunyt el a költő.)
(Én azért fehéret választottam, mert fekete marcipánt nem akaródzott enni, ha már választani lehet...)
Hát én nem tudom, a fehér zongora "trendi" e, de én bizony komoly hangversenyteremben csak feketét láttam még. De hát végül is csak pénzkérdés, tán még hupikéket is csinálnak, ha megfizeted...
Képzeld, én se!
De nem akartunk se fekete, se tejszínhabos zongorát!
Már mégis csak a marcipánt lehet jól formázni, nemde?
És hát olyan "trendi" manapság a fehér zongora:
https://www.youtube.com/watch?v=fc9roTAkXXs
A Comme Amour /Paul de Senneville: "Gyermekkori emlék" c. zongoradarabja/
Előadja: Richard Clayderman (Született 1953. Párizs)