Kincsek is előkerültek a felújított kápolnából
Kultúra
2011. szept. 14.

<p>A múlt héten fejeződött be a Szentjános-kúti kápolna felújításának egy fontos szakasza, ugyanis kívülről teljesen megújult az épület. Ebből az alkalomból vasárnap „szezonzáró” misét tartottak a hatalmas vadgesztenye alatt.</p>

Jóval száz fő feletti létszám gyűlt össze vasárnap a Szentjános-kúti kápolna ''szezonzáró'' miséjére, ahol ezen a hét végén a szokásos vasárnapi szertartás mellett az egy éve tartó felújítási munkák elkészültének megünneplésére is sor került. A misét Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergomi érsek celebrálta. Ezután Fehérvári Lajos atya összegezte az elmúlt időszakban végzett munkákat, és köszönte meg a felajánlott segítséget, építőanyagot. Elmondta, hogy a tavalyi évben végezték el a tetőszerkezet és a torony javítását, cseréjét. A felújítás a Búbánatvölgy, Szamárhegy, Szent János-Kút Alapítvány támogatásával indult, ám idén már a plébánia adományaiból és egyéni felajánlásokból folytatták azokat. A munkák a tavalyi év heves esőzései miatt is halaszthatatlanná váltak. A talajmechanikai szakvélemény megállapította, hogy a terepszint alatt, már 40-60 centiméterrel talajvíz található. A kápolna alapja és fala is rakott kőfal, ami megnehezítette a vízzáró réteg képzését, és a vakolat leverését. Az épületre ezután a Baumit által felajánlott többrétegű szellőzővakolat-rendszert és speciális, műemlék festéket hordták fel. Végül a Ferropress kft. cserélte ki a kovácsoltvas ablakrácsokat, és tett ígéretet a belső csillár  elkészítésére is. Lajos atya köszönetet mondott  Illy Gábornak a Baumit Kft. ügyvezetőjének,Vodicska Bélának a faoltár javítását, Kertész Tamásnak a kivitelezésért, Farkas Zoltánnak a fuvarozásért, Sárosi Attilának a koordinálásáért, Rácz Zsuzsannának a mérnöki munkák előkészítéséért, Nyúl Józsefnek és feleségének a rendszeres, heti segítségért, és mindenkinek megköszönte a támogatást, aki bármilyen formában hozzájárult a megújuláshoz. Bár a belső vakolás is elkészült, de munkálatok teljes befejezésére előre láthatólag a jövő évben kerül sor, ami már igen közel lesz a kétszáz éves évfordulóhoz...

 

Érdekesség, hogy a felújítás során, a nyár elején előkerült az alapkő néhány érdekességgel. Az alapkőbe vájt rejtekhelyen közel kétszáz évig ötvenként pénzérme lapult, melyeket egy ólomlemezzel fedtek le, s mely lemez mindkét oldalán kézzel vésett szöveg útján állítottak emléket az egykori építőknek. Az alapkő, a tábla és  a néhány  korabeli hazai-és külhoni, valamint korábbi pénzzel együtt természetesen a felújítás végeztével visszakerült az eredeti helyére, megfelelően mélyre bebetonozva, amit a felújítók kiegészítettek jelenkori hazai fémpénzekkel, valamint  egy digitális adathordozóval, rajta a mostani felújítás képeivel.

 

A mostani épület helyén 1754-ben építették Keresztelő Szent János tiszteletére az első kápolnát a környékbeli szőlősgazdák kezdeményezésére. Ezt később elvitte a hegyből lezúduló ár. Utódját 1814-ben építették fel június 20 és július 10 között, mindössze 21 nap alatt. Így a kápolna három év múlva, nyáron ünnepli majd második születésének kétszázadik évfordulóját.

A lelkes hívek és a kápolna gondozói is remélik, hogy addigra a kápolna közvetlen környezetét és a kutat is sikerül majd felújítani.

(forrás)