Húszmilliárdból folytatódik az esztergomi vasút felújítása
Gazdaság
2011. aug. 1.

<div>
<p>Két szakaszban, két közbeszerzéssel folytatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Budapest-Esztergom közti vasútvonal felújítását, a Pilisvörösvár és Esztergom közti mintegy 30 kilométeres vonal becsült költsége 19,9 milliárd forint - a nyílt közbeszerzési felhívások a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.</p>
</div>

Az első szakasz a Pilisvörösvár és Piliscsaba állomások közti vágányok felújítását, továbbá műtárgyépítést, valamint a kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési, közműkiváltási, kábelkiváltási munkákat foglalja magába. Ennek a becsült költsége nettó 11,3 milliárd forint.

A második szakasz Piliscsabától Esztergomig tart, és ugyanazokat a munkákat kell elvégezni, mint az elsőben. Itt a becsült költség nettó 8,6 milliárd forint.

Az ajánlattételi határidő mindkét szakaszra szeptember 22. Az eredményhirdetés tervezett időpontja november 24, míg a szerződéskötésé december 5. A határidők is azonosak mindkét szakasz esetében.

A NIF honlapján szereplő adatok szerint a projekt uniós támogatása nyolcvanöt százalék, a maradék tizenöt százalék a saját erő.

(mti)

(forrás)