A KDNP sajtóközleménye és levele Steindl Balázsnak
Közélet
2011. jún. 9.

<p>A KDNP esztergomi szervezete sajtóközleményt juttatott el minden esztergomi médiához, melyben ismételten kérik, hogy azok ne jelentessenek meg olyan sajtóközleményt, mely a "Fidesz-KDNP" összetételt használja anélkül, hogy abban a KDNP vezetőjének aláírása lenne.</p>

Tisztelt Steindl Balázs Elnök Úr!

Megdöbbentett, hogy az FIDESZ és a KDNP között országos szinten létrejött szövetséget továbbra sem akarja a helyi FIDESZ szervezet az ön elnökletével és irányításával elfogadni. Mindezt annak tudatában, hogy a helyi KDNP szervezet elnökségem megkezdése óta, kétszer is megkereste Önt az együttműködés kimunkálása miatt. Nagyon sajnálom, hogy az a megbízás, mely a szövetség nevében közös együttműködésre kérte fel, csak arra jutott, hogy mindenféle egyeztetés és párbeszéd nélkül Önök saját célját és érdekeiket érvényesítse. Mindez azonban nem kedvetleníti el a KDNP helyi szervezetét, amint az utóbbi 8 évben sem adta fel identitását a külső nyomás ellenére. Továbbra is nyitottak vagyunk a párbeszéd és együttműködés kialakítása

Reménykedve, hogy a mai kapcsolatunkat a FIDESZ helyi szervezete az országos megállapodás értelmében akarja, várom javaslatát a korábban egyeztetett együttműködés kialakítására. Ennek egyik első pontja lehetne, hogy újragondoljuk a jelenlegi képviselőtestületben folytatott munkát és azt értékelve felmérjük egy előrehozott választás lehetséges eredményeit. Továbbá azt is kérem, tartsa tiszteletben a KDNP helyi szervezetét azzal is, nem foglal állást, hogy ki a tagja és ki nem. Erről a párt ügyészének – aki egyben az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnöke is- hivatalos igazolása a kezünkben van. Az érintett urat írásban tájékoztattuk mellékelve az ügyész igazolását.

Kérjük, részünkről lehetséges későbbi együttműködési megállapodásig, helyi szinten ne használják a Fidesz – KDNP Frakció elnevezést, mert ilyen nincs. A szövetség működésének akadályoztatásért Önt tesszük felelőssé, melynek eddigi eseményeit egyeztettük az országos vezetéssel.

Kérjük, hogy a tényektől eltérő állításukat a nyilvánosság előtt, a médiában számunkra is megfelelő módon vonják vissza. Amennyiben ez elmarad, kénytelenek leszünk a magunk megfelelő lépéseit megtenni.

Tisztelettel:

Mészáros János

KDNP Esztergomi szervezet

elnök

Kelt: Esztergom, 2011. május 20.

 

(forrás)