Mi is folyt az alpolgármesteri irodában?

Mi is folyt az alpolgármesteri irodában?

2011. 02. 11. 13:42

A most felnyitott széf igazi kincseket rejt minden kiváncsi kutató számára: évek múltán felbecsülhetetlen értékű kordokumentumok lesznek ezek azoknak, akik a Meggyes korszak visszaéléseit kívánják majd az utókor tanulságára feltárni. Az előző mondat természetesen azt kívánja jelezni: egészen bizonyos vagyok benne, hogy a visszaélések büntetőjogi elévülési időszakon belüli feltárására semmi esély nincs a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Végülis Rákosiék bűneit is csak az utókor olvasta a fejükre - nekem éppen elég, ha Meggyeséknek is hasonló sors jut osztályrészül. A jövő kutatói érdekében azonban úgy gondolom érdemes megosztani a széf tartalmának néhány további kincsét az utókorral. Olyan mértékű megfigyelésre és manipulációra található ugyanis bizonyíték az iratok között, melyről azt gondolhattuk: a kommunista rendszer bukásával együtt eltűnt a történelem süllyesztőjében.

1. A Szeretgom megfigyelése

Igen tanulságos lehet az alábbi kinyomtatott lap és a hozzá fűzött kommentárok elolvasása - lényegében másodpercekkel az után, hogy egy cikk kikerült a Szeretgomra, valaki máris fogta és küldte a nyomtatóra a tartalmát. Ezt onnan lehet tudni, hogy a beküldő neve mellett olvasható volt akkoriban a cikk mellett a megtekintések száma: esetünkben ez éppen a cikk 11. megtekintése volt. Elmondhatjuk: állandó megfigyelés alatt állt a Szeretgom az alpolgármesteri iroda homályából.

 

2. Hol is készült az Esztergomi Tükör kiadvány?

A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt, amikor kiderült: az Esztergomi Tükör rágalmazó cikkeit nem egy esetben maga Meggyes Tamás írta. Emiatt még az Országgyűlés mentelmi jogi bizottsága is több alkalommal össze kellett üljön: persze természetesen a holló nem vájja ki a másik holló szemét, így Meggyes mentelmi jogát sem függesztették fel párttársai a parlamentben. A széfből azonban olyan kézzel írott papírok is előkerültek, amik egyértelműen mutatják, hogy bizony ezt a rágalomhalmazt is a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájának környezetében szerkesztették. Az irományon megjelenik a Spori Print Kft. neve, mint lehetséges nyomda, azzal a megjelöléssel, hogy "kockázatos".

 

3. IfjuEsztergom miatti levél - lássa: Knapp, Németh!

Egy felháborodott szülő levele, aki az ifjuesztergomon olvasott cikk miatt rója meg Meggyest a 2009 nyári történések miatt. A lap érdekessége az alján található feljegyzés, melyet Takács István írhatott a papírra: lássa Knapp, Németh.

 

4. A Hídlap befolyásolása

Sok meglepetést nem okoz senkinek az, hogy kiderült: a Hídlapot nem egy esetben az alpolgármesteri irodában cenzúrázták: Váczy-Hübschl István elmondása szerint az elkészült újságot ebbe a terembe kellett bevinnie a nyomdába kerülés előtt, és a cenzúra szerepét betöltő személy szinte soha nem hagyta megvágatlanul az elétett oldalképet. A Szeretgom ellen Silye József 2008 novemberében sajtóhelyreigazítási pert is indított, amikor ezt a gyakorlatot leírtuk egy tényfeltáró cikkben: a pert a Szeretgom természetesen megnyerte. Lássunk hát pár konkrét bizonyítékot arra, hogy a Hídlap összeállítása bizony nem egy esetben (al)polgármesteri kompetencia volt:

Az utolsó képen egy "pozitív listát" is találunk: azon "nem fidesz tag" közéleti személyeket, akiket úgy gondoltak, hogy megkérnek: írjanak pár kellemes, pozitív szót Meggyesről a gyújtogatás után.

2011. 02. 14. 21:28

A másik nagy baj, hogy rendes ember!

2011. 02. 13. 21:52

Kövecs Pista szerintem semmi mást, nem tett, csak dorogi lakos volt.

2011. 02. 13. 0:17

A Szent István Gimnázium ügyében csa az ő segitségével tudtunk tiltakozni!

2011. 02. 12. 19:30

Hi drkotász,

Már az 50-es lista fórumán leírtam Neked, mi volt a bajotok Istvánnal :)

2011. 02. 12. 19:02

Orbán, Gyurcsány, Kövér, Pozsgay, soroljam még?

2011. 02. 12. 18:58

Igen. 2008 óta Váczy volt a Szeretgom fő városházi belső információforrása.

2011. 02. 12. 18:15
Van-e valaki aki azt hiszi, hogy ez egyedi történet és csak itt fordul elő?

2011. 02. 12. 17:54

A Váczi Hübschl István az egyik megbízható forrás? Ő volt a jó a sok ordas között?

2011. 02. 12. 17:30

Üdvös lenne, ha ezeket a papírokat nem fogdosná össze mindenki, s mondjuk maradna vm. ujjlenyomat. Nem kellene sok embertől mintát venni, hogy kié van rajta főként! 5 fazont kapásból betippelek, hogy az Ő ujjlenyomatuk rajta lesz!

Iridium

2011. 02. 11. 21:24

"olvasói levélhegyek a Hídlapba"

Úgy látom a saját olvasóik is ők maguk voltak. Megírták a Hídlapot, majd válaszoltak az olvasói rovatban a saját cikkükre. Beteg-e?

Eddig csak tippelgettünk az írásmódok alapján, most már kétségtelen -legalábbis számomra-, hogy a szeretgom portál és az a néhány amatőr blogoldal trolljai valójában csak 1-2 embert jelentenek (frenky meg a barátai).

Egyébként meg eldobom az agyam ettől az egésztől.

2011. 02. 11. 19:34

Itt jobban látszik az írás:

http://www.szeretgom.hu/full/12325

2011. 02. 11. 17:50

A személyisége meg....hmm, nem változott alapvetően, csak felerősödtek a negatív jellemvonások (igen finoman fogalmazva)Kacsintás

2011. 02. 11. 17:48

Ebben igazad van, de az övé nem változott, láthattam az egyik testületi ülésen készített fotón is, ahol jegyzetelt. Kerestem is az imént, de nem találtam meg a képek között. Valamikor novemberben lehetett.. ha megtalálnád, megköszönnénk többen is. Vigyor Tudod, az volt felírva a papírjára, hogy "a néppel fenyeget(ett?)".

2011. 02. 11. 17:02

Amúgy azt ne felejtsd el, hogy pár év alatt is sokat változhat egy ember írása ha a személyisége változik.

2011. 02. 11. 16:40

Minden iratot jól megnéztem, sehol nem látom az írását. A vagyonbevallása nyomtatott betűkkel van, aláírásából nem következtethetsz biztosan. Majd szólok, ha látom valahol az írását, de tényleg SEHOL nincs, még egy szó erejéig sem. Hidd el, biztos vagyok benne..Kacsintás

2011. 02. 11. 16:34

A tegnapiról írtál, de ez a mai egy új íráskép. Nekem ez a 3 betű tűnt fel, ugyanazok a kézmozgások.

2011. 02. 11. 16:28

Tévedsz, János, ez nem az ő írása. De írtam privátban erről neked, nem tudom, megkaptad-e..Kacsintás

2011. 02. 11. 16:09

Mi ez a "Fuji Kati nem írja alá a nyilatkozatot - Babits villa felújítás bukhat 30 millió pályázati pénzt" rész?

Hullarablók: tetőléceket ellopták, napszemüveg eltűnt a kocsiból: ez a gyújtogatásra vonatkozik?

1600 vákasz a 24700 forgalmi rendes kérdőívre

Ki szavazott az Eszköz/Zöld út beszámoló ellen?

Honnan van Jenőnek pénze?

 

 

Na, ez a kézírás szerintem hasonlít Meggyeséhez. Áthúzza a Z betűt, a T betűt a kalap alatt kezdi függőlegesen le, majd a toll felemelése nélkül kanyarintja rá a tetejét. Az M betű hurokként indul. Vessétek csak össze ezzel:

 

http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_vagyonpub.vagyon_kiir?P_FNEV=/vagyon/2010/m032_j0101231k.pdf&p_cont=application/pdf

 

T betű ugyanúgy toll felemelés nélkül, Z betű áthúzva, M betú hurkolva (aláírás!)

2011. 02. 11. 15:28

Hadd mondjak annyit: állandó megfigyelés kell ahhoz, hogy az 5., 8.,  11., 17. megtekintésnél nyomtass ki oldalakat.... És egyébként van rá tanú.

2011. 02. 11. 15:18

"Elmondhatjuk: állandó megfigyelés alatt állt a Szeretgom az alpolgármesteri iroda homályából."

Azért ne essünk már ennyire drámai túlzásokba, mert átcsap az egész sztori komédiába. Egy publikus honlapot olvasni, kinyomtatni és jegyzetekkel ellátni még nem valami setét összeesküvés.