Hajózható az Északnyugati Átjáró
Környezetünk
2007. szept. 16.

<p>Az Európai Űrügynökség (ESA) bejelentése szerint a sarki jég visszahúzódása miatt hajózhatóvá vált a Kanada északi partjai mentén húzódó, a XVI. századtól a XIX. századig sok felfedezőt útra késztető Északnyugati Átjáró.</p>

Harminc éve folyik a sarki jég műholdas megfigyelése - ezen időszak alatt jelenleg mérték a legkisebb kiterjedésűnek a jégtakaró által borított területet. Ezzel gyakorlatilag megnyílt a csak "Északnyugati átjáróként" ismert útvonal, mely közvetlen összeköttetést teremt Euróa és Ázsia között és mely az emberi történelem során korábban nem volt hajózhatató.

A fenti mozaikképen -, melyet körülbelül 200 darab 2007 szeptemberében az európai űrűgynükség Envisat műholdja által rögzített felvételből állítottak össze - Grönland látható a bal alsó sarokban, jobbra Európa és Ázsia, balra pedig Kanada északi partvidéke látható. A zöldesszürke területeket borítja jég a sötétszürke felület pedig a jégmentes tenger kiterjedését mutatja.

2007-ben a jéggel borított terület mérete 3 millió négyzetkilométer alá esett ami körülbelül 1 millió négyzetkilométerrel kevesebb, mint a 2005 és 2006 nyarait követően mért minimális jégterület. Az elmúlt tíz évben évente mintegy 100ezer négyzetkilométerrel csökkent átlagosan évente a jégtakaró mérete, de az idei évben mért csökkenéshez hasonlót még nem tapasztaltak a szakemberek.

A sarkköri jég méretének változása egy fokig természetes folyamat - az északi félteke telén délebbre húzódik, majd nyáron visszahúzódik északra. A műholdak által végzett mérések viszont 1978 óta gyorsuló visszahúzódást mutatnak és egyértelműen jelzik a jégtakaró méretének biztos csökkenését.

A sárga vonallal jelzett Északnyugati átjáró immár teljesen hajózhatóvá vált, az Északkeleti átjáró (kék vonal) egyelőre még részlegesen blokkolt

Egyes kutatók az északi sarkkör jégtakarójának teljes eltűnését a 2070-es évekre prognosztizálják, más vélemények a 2040-es dátumot sem tartják elképzelhetetlennek.

A bejelentés teljes szövege:

www.esa.int

(forrás)