EU-elnökség és Esztergom

EU-elnökség és Esztergom

2010.11.14. 22:54

2011 meghatározó év lesz Magyarország európai uniós tagsága szempontjából.

A csatlakozás óta először állhat hazánk az Unió élére, vagyis fél éven keresztül formálója lehet az uniós napirendnek. A feladat még a legtapasztaltabb brüsszeli szakemberek szerint is igen bonyolult, ezért a Külügyminisztérium már megkezdte a felkészülést, de a civil szféra és a közélet is egyre többet foglalkozik a témával.

 

A kormány döntött a magyar EU-elnökség alatt Magyarországon megrendezésre kerülő legfontosabb miniszteri szintű ülésekről, találkozókról. A magyar EU-elnökségi program politikai vitája céljából a kormány még ebben ez év decemberben Budapesten látja vendégül az Európai Parlament elnökét és vezetőit. Együttes ülést tervezünk 2010. január első hetében a kormány és az Európai Bizottság tagjai között, hogy a miniszterek biztos partnereikkel részletesen egyeztessék a félév céljait, feladatait. 2011 májusában megrendezzük a második Keleti Partnerség csúcstalálkozót.

 

A magyar EU-elnökségi félévben Magyarországon 15 informális miniszteri ülést terveznek, amit kiegészít mintegy 200 magas szintű vagy szakértői ülés, konferencia és egyéb rendezvény a tagállamok, valamint számos esetben a tagjelöltek és harmadik országok részvételével.

 

Esztergom Dr. Erdő Péter bíboros székvárosaként a római katolikus egyház magyarországi központja. A bíboros a napokban tárgyalt Dr. Orbán Viktor miniszterelnökkel és áttekintették a magyar EU-elnökségre való felkészülés állását, és az abból fakadó együttműködési lehetőségeket.

 

Kormányfői és államelnöki delegációk sora fogja felkeresni a világhírű Esztergomot.

 

Mit fognak látni? Hogyan, milyen útvonalon fogják őket becsempészni városunkba? A déli kanonoksor elbontott tetőzetével szemben fognak parkolni? Elsétálnak-e a Mária Valéria hídhoz, mint a határokon átívelő regionális együttműködés szép példájához? A mélygarázsban felkeresik majd az illemhelyet? Merre fognak lenézni a Bazilikától és mit fognak kérdezni a "palesztín" belváros láttán? A műemlékfürdő hogyan lesz eltakarva? Biztonsági emberek fogják megszállni? És a főút menti lakatlan, bedeszkázott esztergomi paloták látványa? Ellátogatnak-e a város első emberéhez, Tétényi Évához az omladozó városházára? A gépkocsikonvoj a biztonsági emberekkel hogyan fog odaállni a városházához? Melyik bejáraton fognak felmenni a városháza dísztermébe? Ellátogatnak Esztergom "híres" piacára? A Prímás Pincében elfogyasztott vacsora után kibotorkálnak a sötétbe borult Esztergomból? Lesz-e esti díszkivilágítása a Székesegyháznak? S ki fizeti majd a számlát?

 

Ui.: Meggyes Tamás 10 évig volt Esztergom polgármestere...

2010.11.28. 22:11

100 %-ig biztos, hogy ezek után senki sem teszi be a lábát Esztergomba Sírós

2010.11.17. 18:01

Ha lehet sorolni, még miért??

2010.11.17. 10:33

A visegrádi négyek országai kormányfői mikor és hova jönnek Esztergomba? Kacsintás 

2010.11.15. 21:07

Mééééér, méééér???
Ismered a mondást:
Ha haragosodnak akarsz valakit, adj neki kölcsön!... Nyelvöltés

 

2010.11.15. 15:27

Most akkor tényleg nem értem, Meggyes Tamás miért szidta Gyurcsányékat, amikor azok járatták a buszokat Esztergomban, anélkül, hogy Meggyes fizetett volna érte???

2010.11.15. 14:13

Világos, az MSZP kormány alatt pofátlanul számláztak, ahogy az EON is, hallatlan ! Engem is rákényszerítettek, hogy ide írogassak mindenféle hülyeségeket. Mert nekem mindíg, mindenről az MSZP jut az eszembe, MSZP-sek, pontozzatok le !

2010.11.15. 13:51

Sőt, azért is a szoci kormány a hibás,

hogy a Vértes Volán úgy közlekedtette a buszokat, hogy Meggyes 3 évig nem utalta át a járandóságukat! Üvöltés

2010.11.15. 13:44

A devizahiteleket, devizakötvényeket is az MSZP kényszerítette rá a városra. Azért is az MSZP a hibás.

2010.11.15. 13:40

Az MSZP a hibás mindenért, miért kell ezt annyiszor elmondani? Ha adtak pénzt, azért is ! Ezért tüntettek a Prímás Pincénél Steindl Balázsék és a libások Bajnai ellen, mert Bajnaiék közel egymilliárdot itéltek a felújításra, amely még tetejébe el is készült. Hallatlan, Bajnai a hibás !

2010.11.15. 12:54

Majd Meggyes Tamás fogja fogadni a delegációkat és ő vezeti körbe a városban őket... Sírós