Magyar siker a virágos Európáért környezetszépítő versenyen

Magyar siker a virágos Európáért környezetszépítő versenyen

2006. 10. 24. 23:24

2006. szeptember 22-én délelőtt kiosztották a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2006. évi díjait. Az ünnepségnek ezúttal Eger városa adott otthont. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium – a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának javaslata alapján...

...– város kategóriában Egernek, falu kategóriában Noszvajnak nyújtotta át a fődíjat, és egyben megbízta a két települést, hogy képviseljék Magyarországot a 2007. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében.

A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt 2006-ban tizenharmadik alkalommal hirdették meg. Míg az első, 1994-es versenyre csupán 69 település nevezett be, idén már 406 település jelentkezett. A verseny mára igazi mozgalommá vált: az országos mellett ma már helyi – városi, megyei, régiós – versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, valamint az új generációk környezettudatos nevelése érdekében.

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez, amely már több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az „Entente Florale Europe” („Európai Virágos Egyetértés”) néven meghirdetett verseny egyben kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért, az európai összetartozás szellemében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát mozgósítja évről évre, egyedülálló módon Európában. Magyarország a közép-kelet-európai térségből 1990-ben elsőként kapcsolódott be az európai versenybe. Azóta 34 magyar települést érte a megtiszteltetés, hogy Magyarországot képviselhette a nemzetközi megmérettetésben. Az idei nyertesek nem először részesülnek a komoly elismerésben: 1992-ben már Eger és Noszvaj is Európa díjat kapott, és 1996-ban Eger városa adott otthont a nemzetközi díjkiosztó ünnepségnek is. Az idei európai versenyben szépen szerepeltek a magyar települések, város kategóriában Nagyatád arany, falu kategóriában Orfű bronzérmet kapott. A 2007-es „Entente Florale Europe” versenyen Eger és Noszvaj szerezhet dicsőséget Magyarországnak.

A szeptember 22-i nemzeti díjkiosztón nem csupán Eger és Noszvaj részesült elismerésben: közel százötven kiírói és szponzori díjat osztottak ki a szervezők. Az ÖTM területfejlesztési különdíját Ajka és Tápiógyörgye, a turisztikai különdíjat Velence nyerte el. A miniszterelnöki különdíjat Nagyatád és Balatonszárszó kapta. A támogató minisztériumok közül a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Siófokot és Komlóskát díjazta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Gyulának ítélte oda a kulturális örökség díjat, továbbá öt oktatási intézménynek is elismerte a tevékenységét. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Dombóvárat és Dörgicsét tartotta kiemelkedőnek, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pedig Gárdonyt jutalmazta. Budapest Főváros Önkormányzata idén a XX. kerületet tartotta díjazásra érdemesnek. A Magyar Turizmus Zrt. Szombathely városát díjazta, elismerve a környezetszépítés területén végzett kiemelkedő munkát, amely jelentősen hozzájárult a város turisztikai vonzerejének növeléséhez. (EseményMenedzser.hu)

2006. 10. 24. 23:27

Szeretném Esztergomot is az élmezőnyben találni...