Hiányzik a pénz a Szent Miklós Alapból

Hiányzik a pénz a Szent Miklós Alapból

2010. 11. 04. 17:20

A Szent Miklós Alap egymilliárdos elkülönített számlájaról többszáz millió forint hiányzik - jelentette be a mai testületi ülésen Tétényi Éva polgármester. Batyiknét alpolgármesterré választották.

A ma délutánra összehívott rendkívüli testületi ülés 40 perces olvasási szünettel kezdődött, melyet követően a Fidesz frakció levette a napirendről a sürgősséggel felvett napirendi pontokat, valamint a Szent Miklós Alapról szóló beszámoló napirendi pontot. Ezután a polgármester asszony megdöbbentő bejelentést tett: állítása szerint a Szent Miklós Alap elkülönített, milliárdos összeggel rendelkező számlájáról több száz millió forintnak veszett nyoma. A testület azonban nem tárgyalja meg az erről szóló beszámolót.

Az első napirendi ponttal végre pótolta a képviselő-testület a mulasztásos törvénysértést és Batyikné Csőke Ágnest Esztergom alpolgármesterévé választotta.

Élő tudósítás: http://www.facebook.com/esztergom.live

Az MTI birtokába került összesítés szerint a Szent Miklós Alapba 2009 harmadik negyedéve óta nem fizette be az önkormányzat a születendő gyermekek utáni 500 ezer forintot. Ez a tétel 340 újszülött után 170 millió forint hiányt jelent. Ezen felül hiányzik a "születésnapi kiegészítés" címén járó 22 millió forint, ami 457 fiatalt érint. A kimutatás egyik sorában továbbá "a banktól kölcsönvett, visszautalásra vár" megjelöléssel 209 millió forint szerepel, azaz a Szent Miklós Alap hiánya eléri a 400 millió forintot. Tétényi közölte, hogy a későbbiekben részletesen kivizsgálják az alapból hiányzó pénz hollétét, illetve a pótlás lehetőségét.

2010. 11. 12. 9:26

És ezt miért tartanák be? A jelenlegi egypárti diktatúrában már-már csodaszámba menne.

Valahol azt olvastam, hogy a diktatúrákra az a jellemző (lásd: hitler, sztálin, ?????), hogy a törvények a "nagy" emberekre nem vonatkoznak.

2010. 11. 11. 15:05

Erre céloztam.

2010. 11. 11. 15:01

Ahhoz feljelentés kell. Mivel az Önkormányzatot a Polgármester képviseli, ezért akár az Önkormányzat nevében feljelentést tehet ismeretlen tettes ellen. Be kell, hogy valljam, itt több olan furcsa ügyet találtam ami miatt meg kellett volna tenni már a feljelentést. Ezt a jogot nem lehet elvonni.

2010. 11. 11. 14:58

Lehet, hogy egyszerű vagyok, mint a bot,  de a törvénytelenséget nem a rendőrség és az ügyészség kell(ene), hogy vizsgálja???

2010. 11. 11. 13:45

Köszönöm a kielégítő választ. A válaszból tuajdonképen az derül ki, hogy ha valamilyen törvénytelenséget követek el, vagy csak a

gyanuja is felmerül, mivel a többség mellettem áll, és nem tűzi napirendre illetve tárgyalásra a kérdést a testület, úgy nincs is mit

vizsgálni. Ha így van, jól ki van ez találva!!

2010. 11. 11. 13:24

Az, hogy elismerik-e, egy dolog, de történt, vagy történik majd valamilyen hivatalos vizsgálat?

Akár házon belül, akár magasabb szinten?

Egyáltalán, hogyan áll most ez az ügy???

2010. 11. 11. 13:21

Sem a frakciót, sem egyes képviselőket "kényszeríteni", hogy nyilatkozzanak. Sőt, mivel a többség szavaz a napirendről, így akár le is vehető a napirendről. Tudom, tudom, nem korrekt, de most erre mit mondjak?

Az ÖTV szerint csak akkor foglalkozhat a képviselőtestület napirendként valamivel, ha azt a képviselőtestület napirendre veszi.

Esetleges lehetőség, hogy valamelyik képviselő interpellálja ez ügyben a polgármestert. S a polgármester válaszát vagy elfogadja a testület, vagy nem.

2010. 11. 11. 13:18

El kell menni a fogadónapjukra. SZMSZ szerint évente 4-et kötelező tartania mindegyiknek.

2010. 11. 11. 13:15

Hogyan lehet kikényszeríteni a fidesz frakció részéről, hogy nyilatkozzon a hiányt illetően. Úgy gondolom ez közérdeklődésre

okot adó kérdés és minden esztergomi polgárt érdekel az alapban elhelyezett pénz sorsa.Érdekelne az is, hogy Meggyes

véleménye mi az adott kérdésről, elismeri e a hiány tényét?

2010. 11. 09. 17:14

Tisztelt Frenki3

Elnézését kérem hogy korábbi írásomban az Ön által Justiceforelltől idézett sorokat Önnek tulajdonítottam .

üdv :logice

2010. 11. 09. 16:59

„Ki  beszélt  (írt)  a Szent Miklós alappal kapcsolatban hangulatkeltésről?  Megmutatná, hol   találom?”

 

Frenki3: „olvasgatva a hozzászólásokat ez csupán,  hangulatkeltés! ….ellenséges hangulatot, … gerjesztik. ……teátrális", "szarkasztikus" megjegyzései, ezt a hangulatkeltést még fokozza…..Megnyilvánulásaikkal, az ellenséges hangulatot gerjesztik, ilyen hangulat keltő, provokáló, ..... „

 

Az a hangulatkeltés, amikor valaki úgy irogat a fórumba mások írásaival kapcsolatban, hogy azokat el sem olvassa.

 

 

 

2010. 11. 09. 15:25

Ki  beszélt  (írt)  a Szent Miklós alappal kapcsolatban hangulatkeltésről?  Megmutatná, hol   találom?Meglepett

2010. 11. 09. 14:42
Frenki3 = hangulatkeltés  Üvöltés

2010. 11. 09. 14:29

Mi a hangulatkeltés a Szent Miklós Alappal kapcsolatban?

 

Az a hangulatkeltés, amikor nyilvánosan sokszor elmondták, hogy bizonyos összegeket betettek az alapba, és ezt nem tették, vagyis hazudtak. Ha egy politikus a nyilvánosság előtt tényszerűen hazudik, mondjon le, mert választóinak hazudott, esküjét megszegte! Amerikában még egy elnök is lemondott, amikor hazugságon érték.

 

Az a hangulatkeltés, amikor olyan cselekedetekkel dicsekednek, sütögetik politikai pecsenyéjüket, ami nem igaz. Amikor meg kiderül, másokat vádolnak hangulatkeltéssel.

 

Az a hangulatkeltés, amikor egy pénzügyi beszámoló napirendre tűzését leszavazzák, azzal a nyilvánvaló szándékkel, hogy nehogy kiderüljenek a tények.

 

Az a hangulatkeltés, amikor Meggyes azt kifogásolja, hogy a Polgármester miért fűz a beterjesztéséhez magyarázatot, azzal a nyilvánvaló szándékkel, hogy nehogy kiderüljenek a tények.

 

Az a hangulatkeltés, amikor a Fideszes képviselőtestület, alacsonnyabb választói legitimációval megkérdőjelezi a város legnagyobb egyéni legitimációjával rendelkező Polgármesterének és az őt legitimáló 8117 db választópolgár jogát a számonkérésre.

 

Az a hangulatkeltés, amikor a tények nyilvánosságra hozatala és megtárgyalása helyett, Tétényi Évát stílusának megtárgyalásával próbálkoznak.

 

Az a hangulatkeltés, amikor a számon kérhetőség akadályozásával találgatásokra kényszerítik, provokálják az embereket.

 

Az a hangulatkeltés, amikor hangulatkeltéssel vádolják a pénzüket számon kérő embereket, vagyis negligálják a demokrácia alappillérét a számon kérhetőséget.

2010. 11. 09. 13:23

Tisztelt "Logice"

-Saját írásomat olvasva, nem találom azt a részt, hogy munkának nevezném a fórumon történő véleménynyilvánítást.

„Teátrálisnak” nevezi az általam leírtakat. ( írásból?)

Televízióba nézve az önkormányzati gyűléseket, bizony T. Éva polgármester asszony „megjegyzései”, enyhén szólva is kissé „szarkasztikusak” „teátrálisak”. Talán még valamikor színjátszó körben szerzett tapasztalatait is „beveti”. De ez nem csak az én véleményem! (de ez mindegy itt)

Szent Miklós alappal kapcsolatban, én nem említettem „újából szopta vagy kitalálta”.

Kézenfekvő számomra is, ha gondot lát ,  (felhívják a figyelmét) utána jár. mi az igazság. Nem értem, mi a gondja ezzel? (mást írtam?)

Civil fórumon történő beszélgetéssel nekem sincs semmi gondom. Pl. a Szent Miklós alappal  kapcsolatos "fórumozással" sincs.

De én felhívtam a figyelmet, példával ki, kik mire próbálják használni a különböző fórumokat , témától függetlenül!

Szabad véleménynyilvánítással sincs gondom. Viszont az ilyen típusú, írásomban idézett hozzá szólásokkal(hozzá szólókkal) van gondom!

 

Üdvözlettel: Frenki 3Meglepett

2010. 11. 09. 11:21

Kedves Frenki3

OFF

Nos, ilyen hangulat keltő, provokáló, rágalmazó írásokat megfogalmazókkal, nehéz

együtt munkát végezni közös otthonunkért, ESZTERGOMÉRT!!!!!

 

Azt hiszem tévedésben  vagy .Ez itt egy nyitott fórum nem a városháza zárt láncú honlapja .Itt senki nem "dolgozik" , csupán leírja a véleményét dolgokrol  .

Így aztán a tőled idezett mondat legalább olyan teátrális mint amit te kifogásolsz .

Sajnálom hogy elkerülte a figyelmedet az elmult 10 év városvezetési stílusa és annak "eredménye".

Tétényi Évát több mint nyolcezres "csőcselék" vélasztotta meg gondolom nem véletlenül .Az egyetlen esélye a nagy nyilvánosság .Az a több száz ember a téren nem azért fagyoskodik mert nincs jobb dolga vagy hogy hangulatot keltsen ,sokan közülük szerintem azt sem tudja hogy a Szertgom létezik .

 

Meglátásom szerint, kezd beindulni valamiféle együtt működés, de ilyen szándékosan gerjesztett közegben ez igen nehezen fog működni.

 

Azt gondolom a Fidesz frakció belátta hogy jelenleg nincs más lehetősége a túlélésre  ,de látva az eskütétel ,az első ülés eseményeit, vannak kétségeim .

Az a cinizmus és diletantizmus ahogy ők a választókat  kápviselik és a várost vezetik nem méltó egy válsztott képviselőhöz .

ON

A Szent Miklós alap :

Tétényi Éva közölte hogy hiányzik belőle pénz .Gondolom hogy ezt nem az újábol szopta vagy kitalálta ,valaki egy ilyen jelentést adott a kezébe .

Azt sem állitotta hogy ezt a pénzt ellopták ,csak annyit mondott hogy kivizsgálja az ügyet .

Ha egy ilyen kérdés felmerül ,számomra a leg kézenfekvőbb hogy az alap kezelője ,alapítója ,kitalálója  feláll és beszámol arrol hogy hol a pénz .Valamiért nem ezt teszi és így teret ad mindeféle találgatásoknak .

Nem Tétényi Éva húzta ki ezt a történetet egy zsák mélyéröl .Ez napirendi pont volt amiröl előbb vagy utóbb  beszélni kell minden év végén .

Még az is lehet hogy a pénz meg van ,amit azért kétlek mert ha így lenne Tétényi már rég a vádlottak padján ülne rágalmazásért .

Nehéz úgy a békére törekedni hogy közben a háborúra készülünk .

A munkámbol adódóan időnként belelátok az önkormányzatok belső életébe .Bizony vannak tipikus reakciók és megoldások .

Ez persze az önkormányzati törvények hibája is .

Az pedig hogy egy civil fórumon az emberek bérmilyen apropó kapcsán  beszélgetnek véleményt cserélnek a Szent Miklos alaprol vagy annak pénzügyi helyzetérölaz nem hangulat keltésnek hanem szabad véleménnyilánitásnak hívják .Ráadásul a mi pénzünkröl van szó.

 

 

2010. 11. 09. 9:07

"T. Éva polgármester asszony,

„teátrális", "szarkasztikus" megjegyzései"

 

Na álljunk meg egy percre!

Szubjektív dolog, hogy mi teátrális, mi szarkasztikus. Azért mert a polgármester asszony kijavította a Kolompár-t Kolontár-ra?

 

A mosta epéskedők figyelmét felhívnám Meggyes Tamás 10 évi ülésvezetésére: mikrofon kikapcsolás, szó megvonása, jegyző kivezetése gorillákkal, képviselők lehülyézése...

 

Az elmúlt 10 év alatt hol voltak a "demokrácia bajnokai"?

2010. 11. 09. 8:35

Szép, szép, hogy pótoljuk az eltünt 400 milliót, de miből??? A lejárt 1,4 milliárd tartozásunkból???

2010. 11. 09. 8:10

Tisztelt fórumozók.

 

„Hiányzik a pénz a Szent Miklós alapból”. Tényként elfogadhatjuk. Történt e törvénysértés,  ezt   tényként teljes felelősséggel senki nem állíthatja pillanatnyilag.

Tétényi közölte, hogy a későbbiekben részletesen kivizsgálják az alapból hiányzó pénz hollétét, illetve a pótlás lehetőségét.”

Na ez a lényeg!  Addig  amíg nem történik meg az „ügy” kivizsgálása csak feltételezések , rosszabb esetben rágalmazások sora kerül  terítékre.

Természetesen mindenki azt gondol (ír le) amit akar, de olvasgatva a hozzászólásokat ez csupán,  hangulatkeltés! Egyik, másik „fórumozó” részéről.

Természetesen az ellenséges hangulatot, a volt polgármester illetve a Fideszes

többségű képviselő testület ellen  gerjesztik. Sajnos T. Éva polgármester asszony,

„teátrális", "szarkasztikus" megjegyzései, ezt a hangulatkeltést még fokozza.

Meglátásom szerint, kezd beindulni valamiféle együtt működés, de ilyen szándékosan gerjesztett közegben ez igen nehezen fog működni.

Még egy megjegyzés, vannak „fórumozók” aki a fenti témához egy „szót” nem szóltak (írtak) de írogatnak mindenfélét, ami nem is tartozik a témához!

Saját egyéni sértettségüket próbálják, a téma mögé bújva, a köztudatba bevinni!

Megnyilvánulásaikkal, az ellenséges hangulatot gerjesztik, a fen említett személyek ellen. Természetesen T. Éva polgármester asszonyt pedig „áldozati báránynak” feltüntetni igyekeznek.

Pl. egy „fórumozó” a sok közül (moderálva?)

justiceforall (nick néven)

15 bejegyzéssel csak ehhez a témához. Egy baj van "bejegyzéseivel" a témához abszolút nincs köze írásainak! De a témába nem vágó „megjegyzést” mindösszesen

egyszer kapott az alábbi bejegyzéséért.

 

justiceforall2010.11.06. 18:42

(Pont: -1 , Nem témába vágó, Provokáció, Vicces)

Valóban, igaza van, tényleg sértés, az ss-re nézve...

Moderátor, vicces provokációnak titulálta ezt a” megnyilvánulást”!!!!!!!

Nos, ilyen hangulat keltő, provokáló, rágalmazó írásokat megfogalmazókkal, nehéz

együtt munkát végezni közös otthonunkért, ESZTERGOMÉRT!!!!!

 

Üdvözlettel: Frenki3

2010. 11. 08. 23:39

Kamrada Dolores vagyok.