Esküt tett Tétényi Éva, Esztergom új polgármestere

Esküt tett Tétényi Éva, Esztergom új polgármestere

2010. 10. 17. 21:10

Percekig tartó ütemes taps, több száz fős tömeg, az együttműködést megtagadó fideszes képviselők kifütyülése - érzelmi megnyilvánulásoktól sem mentes alakuló ülést tartott délután az újonnan megválasztott képviselőtestület, melyen a Fidesz frakció ellenállása megakadályozta, hogy a függetlenként megválasztott Petróczy Gyula személyében Szentgyörgymező városrész képviselőjét alpolgármesternek válasszák.

A Fidesz helyi frakciója korábban levélben jelezte, hogy egyetlen tagja sem kívánja a következő 6 hónapban elvállalni az alpolgármesteri tisztséget. Ehelyett a Fidesz az MSZP-s jelöltet, Nyíri Attilát javasolja alpolgármesternek, ezzel kifejezve, hogy a Fidesz hajlandó lenne az MSZP-vel együttműködni.

Ezután minden, már felesküdött Fidesz frakciótagot egyesével megnyilatkoztatott, hogy fenntartják-e a levelükben leírtakat, melyre mindegyikük igennel felelt. Tétényi Éva válaszul elmondta, hogy mindenképp a legnagyobb frakcióból szeretne maga mellé alpolgármestert választani - konkrétan Petróczy Gyulát, Szentgyörgymező képviselőjét jelölte volna. Ezek után az alpolgármester megválasztását az új polgármester egy következő testületi ülésre halasztotta.

A testületi ülés formális részének lezárulta után a helyszínen jelenlévő több száz fő részvételével informális közmeghallgatássa alakult át a testületi ülés.

Az ETV felvétele a testületi ülésről: http://www.etvonline.hu/etv/index.php?dir=videotar_egy_video_oldal&videoID=3335

Élő twitter közvetítés: http://twitter.com/#!/esztergom_live

2010. 10. 24. 18:26

Orbán Viktornak nem tünt fel,hogy okt.3-n Esztergomban is fülkeforradalom volt?

2010. 10. 22. 16:45

Ja, most jönnek tömegesen. Too little, too late.

 

2010. 10. 22. 15:59

Még egy sötét bértollnok.

2010. 10. 22. 15:48

Ha nagyon jól tudta, akkor azért nem kereste meg őket! A botrányt a fideszesek csinálták azzal, hogy nemet mondtak!

Esztergom alpolgármesterének lenni, megtisztelő, nehéz feladat, főleg most. Mitől félnek? A munkától? Dolgozni a városért, ezt hangoztatja mindegyik, amikor tenni kell,  tenni lehet nemet mondanak? Miért? Félnek? Mitől? Azoktól akik megválasztották őket?

Az iroda nem az a hely, ahol az ember életvitelszerűen tartózkodik. A személyes holmi fél nap alatt összeszedhető, de akkor ez már sok idő! Ilyenkor úriemberként kell viselkedni! Veszíteni emelt fővel is lehet!

2010. 10. 22. 15:22

Bocs okoska, de ezeket a botrányokat is a te meggyesed kavarta. És kavarni fog még egy párat amíg végre jól megérdemelt helyére nem kísérik a Széchenyi téren, láncon vezetve.

2010. 10. 22. 15:19

Azt együttműködésnek nevezitek, hogy Tétényi előzetesen sekit sem keresett meg az alpolgármesteri felkéréssel a Fideszes képviselők közül? Csak az üllésen csinált ebből egy botrányt, amikor nagyon jól tudta, hogy a Fideszből senki sem vállalja. Ez a betartott ígérete? Ez a botránymentes Esztergom? Küszöbön üldögélés csak a botrány kedvéért? Pedig kapott volna másik irodát, ameddig a törvény adta időn belül kiköltözik a leköszönő polgármester. Felháborító. Az elmúlt két hétben több botrányt kavart Tétényi, mint az elmúlt fél évben Meggyes. Ez aztán igazi változás! Ja és Bejó úr pedig biztos jól kereshet az órás boltban üldögélve egész nap. Biztos van aki ezért jól meg is fizeti...

2010. 10. 19. 0:45

ŐŐŐ, úgy tudom, Sitku egy másik intézményben (illetve intézményekben) vezető. Kálmán az ú.n. "dorogi gimiben" tanít, te jó ég, még a rendes nevét sem tudom, de mindenki így emlegeti.

2010. 10. 18. 23:54

Akkor Sitku a főnöke?

2010. 10. 18. 22:30

Vasárnap este a városi televízióban megnéztem a Képviselő Testület alakuló üléséről készült felvételt. Négy megállapításomat hadd osszam meg másokkal is.

Először, városunk új polgármestere Tétényi Éva bátor, intelligens és felkészült.

Másodszor, az „igen”-t mondó képviselőknek javaslom, hogy szíveskedjenek elolvasni Petőfi Sándor „Ha férfi vagy, légy férfi” című versét. Még hasznos lehet számukra. Egyébiránt elsüllyedtem volna szégyenemben, ha egy nő így megaláz engem, mint ahogy azt az új polgármester -akaratlanul is- megtette. Ha ilyen ostobák, akkor meg is érdemelték. Olyanok, mint egy kisgyermek, akinek elvették a játékát, történetesen a HATALMAT!

Harmadszor, örülök, hogy nem Petróczy Gyula lett az új alpolgármester. Ilyen szűklátókörű és szolgalelkű emberrel nem sokra ment volna városunk. Öröm volt látni, ahogy lefagyott róla a gőgős „igen”, amikor megtudta, hogy akár alpolgármester is lehetett volna. „Köszönjük Emese!”

Negyedszer, nyilvánvaló, hogy ez a tíz „képviselő” új polgármesterünk ellehetetlenítésére szövetkezett. Lelkük rajta, majd őket is elszámoltatják egyszer, csak most még ezt nem látják. Mindenesetre örülök, hogy a polgármester asszony adott esetben törvényességi felülvizsgálatot fog kérni. Másik lehetőségként, felvetem egy új önkormányzati választás lehetőségét, a törvényben előírt időszak lejártát követően. Szerintem ez is a lehetőségek között van. Addig is kedves „képviselő urak” olvassák el a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat -ot, vagy az Önök számára csupán egy papírfecni? Ezt pártelnöküknek is megmondták? Egyébként vágják csak maguk alatt a fát, jó munkát hozzá.

2010. 10. 18. 19:12

Te olvasd már el milyen kommentek mennek egy echte fideszes blogon:

http://uid1581.mandiner.hu/cikk/20101018_tetenyi_dolga_egyre_nehezebb

2010. 10. 18. 19:08

Piszkos mancsukkal továbbra is a saját zsebükre dolgoznak... Üvöltés

2010. 10. 18. 18:57

A 10 fideszes képviselőnek:A stílus maga az ember!

A polgármester asszonynak gratulálok mert okosan kezelte a helyzetet.

Viszont nagyon féltem!

2010. 10. 18. 16:18

Az a baj, hogy a háttérből figyelők, súgók pontosan tudják, mit akarnak. Nem szabad elfelejteni, hogy - kimondva is! - Esztergom a FIDESZ kísérleti mintavárosa, tehát legalábbis hagyják továbbfolyni a dolgokat, mondván, majd meglájuk, mi történik. Ha sikerül, akkor mindent visznek, hiszen bebizonyosodik, hogy még ehhez is elég erősek, tehát bárhol az országban megtehetik (jó, 1-2 kivétellel). Ha mégsem jön be, akkor sincs baj, egyedi változat, minden nekik sem mehet. A második esetben, ha túlzottan eldurvulnak az események (de csak akkor, ha az már a főnökségnek is kínos, vagy éppen veszélyes), akkor - lehetőleg minél finomabban, a vereség látszatát  kerülve -  visszavonultatják a fiúkat, mosva a kezüket (egy demokratikus jogállamban a kormány nem avatkozhat egy város belügyeibe, meg egyébként is, "Esztergomban mindig történik valami...ott ilyen emberek élnek", az meg kit érdekel, hogy milyen okból "zajlik az élet"). A számukra  legrosszabb esetben nyilvánosan is ejthetik a kellemetlenkedőt, sőt, ebből népszerűségi tőkét szereznek, hiszen, ha a sajátjaik közt is takarítanak, nyomban hihetőbbé válik, hogy az elszámoltatás a köz érdekeit védi, nem pedig politikai indíttatású. (Igaz, hogy közben a kísérlet emberi alanyokkal és sorsokkal folyik, de a tudományért bármit, áldozatok nélkül nincs győzelem, a harc szükségszerű velejárója, hogy vannak halottak, amúgy az ellenséget  nem megverni kell, hanem megsemmisíteni, stb.  Az embereken végzett kísérlet is megbocsátható, ha a mi céljainkat szolgálja - indulhatsz a mennybe dr.Mengele!) Nem szabad hagynunk, hogy ezt tegyék velünk! További összefogást igazi esztergomiak!

2010. 10. 18. 15:57

Ha ez a tíz seggnyaló, betart ,meglessz a három ezer.

Törölt felhasználó

2010. 10. 18. 14:50

akkor az esztergomi tisztességes vállalkozóktól elnézést kérek... :) /magyarázatként: nem esztergomi vagyok/

A 2. bekezdésének őszintén örülök - az ilyen emberek a legtöbbszőr kerékkötők - de Esztergom esetében Ön viszi a harcot, egyszemélyben - Esztergom tanulhatna...

 

És végül egy személyes javaslat:

 

Írjon feltétlen egy naplót a küzdelméről - érdekes, stílusos formában - 4-5év múlva sztm. biztos, hogy érdekes, stílszerű, egyedi és sikeres könyv születik belőle...!!!

Ebben biztos vagyok...

 

2010. 10. 18. 14:49

Nem "vicces", hogy a FIÚK-nak mi az első dolguk? Rendkívüli ülés M1 irodájáért és egyéb juttatásaiért. Az MSZP-s Szabó Zoltánt nem azért vádolták meg, mert az önkormányzat fizette a telefonját? Ne felejtsük! A FIDESZ-nek az nem helyi jelszava, hogy "Quod licet Iovi, non licet bovi:", hanem ORSZÁGOS. M1-t is csak akkor ejtik, ha hátrányuk lesz a viselkedéséből. Addig csendben biztatják a háttérből ("nyugodtan menj kordont bontani, törvényes jegyzőt nem visszahelyezni, elmeszelő bíróságo beperelni"). Soroljam még!? A Nagy Illuzionista pedig eljátsza a Jóságos, Igazságos Mátyás Királyt.

Marics

Törölt felhasználó

2010. 10. 18. 14:45

akár Esztergom vállalkozói rétegének 2/3-a is (szeretnék hinni abban, hogy ez nem így van-de nem tudok) - közvetlen-közvetve akár maffiaszerű hálózatban is...

A jelek szerint a városháza az elmúlt években alig foglalkoztatott esztergomi vállalkozót. Keresztül-kasul dolgoztattuk a fél országot, sok helyen fiktívnek tűnő megbízásokra fizettek ki tízmilliókat, de esztergomi vállalkozók a legritkább esetekben tűnnek érintettnek.

Ma speciel három feljelentést postáztam, a héten lesz még több is.

Azt azért ne feledjük, hogy az esztergomi PM hivatal SZMSZ-e nagyon erősen polgármestercentrikus volt, nem véletlenül próbálkoznak most a fiúk a változtatással.

Törölt felhasználó

2010. 10. 18. 14:42

Igen, ezt is gondoltam korábban - csak elfelejti az ember - pedig nem ártana akár pontokba szedni a lépéseket - akár egy sakkcsatát...

 

Igen, a városi cégek - akár vezetői is - "súghatnak"...sztm. biztos, hogy köztük is vannak olyanok - mégha jól meg is éltek ebből, hogy érzik: nem jó ez így, ahogy van, és ahogy eddig volt... :-/ Azért néha megszólal a lelkiismeret is (bár erre nem építhetünk).

 

A kérdés, hogy ki at aki ezeket összefoja, és felvállalja a képviseletet?? - Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy Polgármester Hölgyetek erre sztm. nem képes (ill. nem ilyen a habitusa sem) - viszont az ilyeneket viszik legkönnyebben vágóhídra a vadak.... :-/

 

pl. Ön ilyen ember vagy sztm. - de nem tudom mennyire lett tele a t*ke, és hány év ment rá a hadakozásra az idők folyamán...- lehet, hogy megcsömörlött már ezektől, és leginább már nyugalomra vágyna...

De az is lehet, hogy Ön úgy gondolkodik, hogy csak akkor hagyja abba, ha a végső csatát is megnyerte... - nem tudom...

 

Visszatérve a városra - ne legyenek kétségei: itt minden mindennel összefügg - mindenkinek a hátát mosta valaki, olykor többen is egymásét. Bele lehet mászni - viszont ezzel akár - figyelve, és látva pl. Ágfalvi-esetet - akár az életével is játszhat...- O LYAN ÖSSZEFONÓDÁSOK VANNAK eSZTERGOMBAN.

 

és hát igen... - a felügyelőbizottságok tagjai, az ügyvezető igazgatók, pénzügyes emberkék, külső vállalkozók, stb. stb. mind-mind érintettek lesznek egy-egy ügyben. akár Esztergom vállalkozói rétegének 2/3-a is (szeretnék hinni abban, hogy ez nem így van-de nem tudok) -  közvetlen-közvetve akár maffiaszerű hálózatban is.....

 

Gondolja, hogy a BKV ügyekben is csak 1-2 ember érintett - vagy akár Hagyó egyedül??? :-o

Jó dolog lenne ezt hinni - ill. az emberek el is hiszik, de a realítás bizony az, hogy amellett, hogy az az ember korrupt volt - kell egy olyan apparátus (pl. pénzügyes, közbeszerzési döntőbizottság, műszaki szakemberek), akik szemet hunynak afelett, hogy mondjuk egy közbeszerzést nem a legolcsóbb ajánlat, hanem a +100milliós visz...

Vagy a vállalkozó - akinek azért megéri "megkenni" a hivatali emberkét...

 

Szv. a korrupció nem egyemberes dolog...egy Hivatalban, tranzakciónál a legegyszerűbb esetben is min. 2 ember kell hozzá....  - egy PM hivatal SZMSZ-e szerinti struktúráltságban pedig minimum 10..... :-/

 

 

2010. 10. 18. 14:34

Ha valakik itt Esztergomban megvezették a választókat,az a tulbuzgó meggyespártiak voltak.Semmi negativ kampány nem volt T.É. ellen.Néhány befeketitő szándékú szórólapot találtam postaládámban. Továbbá az ETV-t, vagy a Hidlap ténykedéseit ne is emlitsem.Érdekes ezek egyáltalán nem M1-es ellen kampányoltak, állitólag pártatlanul.A Hidlapot még oda is benyomták, ahol a postaládára ki van irva: "Hidlapot nem kérünk" !  Esztergomban minden jól megy, gyarapodunk, az emberek boldogok, az autósok öröme ez a város, a város végein dicsekvőtáblákkal...  Csupa mennyország itt Esztergomban élni...  Mint a szocializnus azon korszakában, amikor a kapitalizmust halasztották az emberek előtt.Nyugaton és Amerikában nyomorgó és elégedetlen munkások képe olyan szépen volt lefestve, hogy az emberek talán el is hitték  az itteni "jóvilág" képét. A valóság még az akkori haszonélvezőket sem vezette félre. Ez a magánbeszédek őszinte hangulatában ki is derült, de a hatalom és megélhetés kusza összefonódása erősebb volt... Ne ámitsuk magunkat! Sokunkat Polgármeterasszonyunk nem megvezetett, hanem elvezetett arra a felismerésre, hogy talán lehetne becsületesen és a város érdekeit képviselve vezetni szeretett városunkat, képviselve az itt élő polgárok érdekeit .

Törölt felhasználó

2010. 10. 18. 14:28

Nem csak a hivatal falai súghatnak, a városi cégekből is megindult az információáramlás. Ne mondjam csak engem hányan keresnek sztorikkal. Van aki Bejót hívja. Nyilván van, aki a polgármesterhez próbál bejutni.

A legkellemetlenebb helyzetben azok a személyek vannak, akik ezen cégek felügyelőbizottságaiba lettek beleültetve. Nekik ugyebár a teljes magánvagyonuk bánhatja, ha nem tártak fel visszaéléseket. Sz.r lehet egy élet munkáját veszni látni. Márpedig ilyen is előfordulhat.