III. menet. Függetlenség esztergomi Fidesz módra
Közélet
2010. szept. 21.

<p>A mai napon tovább folytatódott a „független" Fideszes jelölttel, Petróczy Gyulával kapcsolatos beadványunk kálváriája.</p>

(előzmények itt)

A Területi Választási Bizottság, miután pénteken elutasította beadványunkat, a bírósági felülvizsgálatra végső beadási határidőnek vasárnap 16 órát határozta meg.

Azt is kikötötte, hogy mivel a felülvizsgálat illeték köteles, ezért azt csak papír formában hajlandó elfogadni.

Szombat reggel az ügyvéd megvette az illetéket, megírtuk a felülvizsgálati kérelmet.

Majd pedig lefaxoltuk, bedigitalizáltuk és elküldtük e-mailben, illetőleg expressz ajánlott küldeményként postára adtuk.

Telefonon értesítettük a választási bizottságot arról, hogy felülvizsgálatot kértünk, és, hogy szerintünk fizikailag képtelenség teljesíteni a határidőt, hiszen a posta vasárnap nem dolgozik. (Csak telefonos ügyeletük van)

A mai napon a bíróság vizsgálat nélkül elutasította a kérelmünket, mondván, hogy a faxból és a digitalizált anyagból nem derült ki számukra egyértelműen az, hogy ténylegesen is fel vannak rá ragasztva az illeték bélyegek.

Ezek után, már biztosak vagyunk abban, hogy valamibe nagyon beletenyereltünk.Határozatlan

Lehet, hogy valakik nagyon szeretnék, ha a választások után megsemmisítenék az ajánlószelvények, így azokon már majd nem lehet írásszakértői vizsgálatot végezni.

Ezért mérlegeljük az esetleges ismeretlen tettes elleni feljelentés eshetőségét, hiszen akkor a bizonyítékokat (ajánlószelvényeket) nem semmisítenék meg a választásokat követő napokban.

Továbbá javasolni fogjuk a megfelelő fórumokon azt is, hogy a bírósági felülvizsgálati ügyek ismét legyenek illetékmentesek, mert ebben az esetben a faxon, vagy e-mailben küldött anyagokat is el kellene fogadniuk.

Szóval nem adjuk fel. Úgy fogjuk fel, hogy legalább eddzünk arra, ami október 3-a után vár ránk.

Mert bízunk abban, hogy többen is bekerülünk a képviselőtestületbe, és hiszünk abban, hogy új korszak következik be Esztergom vezetésében, mert Tétényi Évának fogják hívni az új polgármestert. Hiszen ebben az esetben úgy tudnánk a korábbi "érdekes" ügyleteket, szerződéseket vizsgálni, hogy még segítenék is a munkánkat.

De ha Meggyes marad, mi akkor is ki fogjuk vizsgálni az összes korábbi ügyet, és szerződést, majd azokat a nyilvánosság elé fogjuk tárni!

„Nem adom fel, míg életben találsz. Nem adom fel, míg nem robbanok szét. Míg akad egy kerék. Mit tovább vihetnék. Mi tovább forog még"
LGT

 

ZPZs

(forrás)