Esztergom: jogerős a búbánatvölgyi büntetés
Környezetünk
2010. szept. 10.

<p>Jogerőre emelkedett az a bírság, melyet a vízügyi felügyelőség szabott ki Esztergom önkormányzatára a búbánatvölgyi halastó tavaly őszi átalakítása miatt. A Meggyes Tamás fideszes polgármester vezette helyhatóság akkor sem ismerte el a szakhatóság megállapítását, miszerint a halastónál engedély nélküli földmunkákat végeztek, s kitartott amellett, hogy csak engedélyhez nem kötött medertisztítás folyt, bár a vízügyi felügyelőség a helyszínen mást rögzített.</p>

A város fellebbezést nyújtott be az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 36 ezer 640 forintos vízügyi bírságot kiszabó döntése ellen, ám azt az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség elutasította. Az immár jogerős határozat szerint "nem helytálló" az önkormányzat fellebbezése, miszerint csak jelentéktelen karbantartási feladatokat végeztek, hiszen "az elvégzett munka engedélyköteles" volt, ugyanis az "nem a tó fenntartására, hanem átépítésére, a vízjogi létesítési engedélyben lévő műszaki paraméterek megváltoztatására irányult." A hatóság szerint nem egyszerűen mederkotrás volt a területen, hanem módosították a parti rézsűt, a partvonal nyomvonalát és két új szigetet építettek, melyek egyértelműen engedélykötelesek lettek volna. Utóbb mindenesetre fennmaradási engedélyt kapott, ahogy a már elvégzett átalakítás és a tóbővítés is.

Emlékezetes, hogy Meggyes Tamás tavaly ősszel hivatali visszaélés gyanújával fel is jelentette a várost elmarasztaló és az önkormányzattal szemben eljárást kezdeményező vízügyi felügyelőség két vezetőjét. Közben kiderült az is, hogy az Orbán Viktor által alapított felcsúti fociakadémia elnökének cége végzi a Búbánatvölgyben zajló csatornafektetést. A Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonos-cégvezetője Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Mészáros cége, a Duna Aszfalt Kft. alvállalkozójaként látott munkához a területen idén tavasszal, miközben a vízellátásra, csatornázásra akkor nem volt jogerős szakhatósági emgedély. A búbánatvölgyiek egy része - bár örül a tó rendezésének - úgy véli, Meggyes a saját portája környékének "csinosításán" fáradozik közpénzből, hiszen családi háza a tótól néhány lépésre áll.

Forrás: nepszava.hu

 

(forrás)