Az MSZP is üdvözli a független polgármesterjelölt indulását
Közélet
2010. júl. 29.

<p>Az MSZP Esztergom Városi Szervezete legutóbbi, jelöltállító taggyűlésén úgy döntött, hogy az önkormányzati választáson valamennyi választókörzetben indít szocialista jelöltet, valamint - természetesen - listát is állít.</p>

Megítélésünk szerint a még regnáló képviselő-testület fideszes többsége súlyosan eladósította Esztergomot, elvtelenül és tervszerűtlenül vezette a várost. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy az őszi választásokon kizárólag olyan jelölteket támogassunk, akik saját szakterületükön már bizonyították rátermettségüket.

Esztergom jelenlegi polgármesterének, Meggyes Tamásnak az alkalmatlansága és kompromisszumképtelensége egyértelműen bebizonyosodott az elmúlt tizenegy év során. Úgy gondoljuk, ez idő alatt számtalanszor megcsillogtathatta volna vezetői képességeit, tanújelét adhatta volna a település polgárai iránti elkötelezettségnek, élhetőbbé tehette volna a várost az itt élők számára, ám mindezzel adós maradt.

Megelégedéssel nyugtázzuk tehát Tétényi Éva független polgármesterjelölt indulását. Hisszük - az eddigi munkássága alapján nem megalapozatlanul -, hogy birtokában van azon képességeknek, melyekkel egy jó városvezetőnek rendelkeznie kell. Örömmel fogadjuk, hogy Esztergom polgárai esélyt kapnak az újrakezdésre, egy helyi botrányokkal, felelőtlen költekezésekkel és ki nem használt lehetőségekkel teli évtized, a Meggyes-korszak lezárására.

Nyíri Attila
elnök

 

(forrás)