Ismét "kikérték" Meggyest
Közélet
2010. jún. 16.

<p>Újra kérték Meggyes Tamás esztergomi fideszes polgármester mentelmi jogának felfüggesztését - erősítette meg a Népszava értesülését Rubovszky György.</p>

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke azt nem tudta pontosan megmondani, hogy milyen ügyben érintett Meggyes, ám annyit elárult: magánvádas eljárásról van szó. Ebből szinte egyértelműen következik, hogy a fideszes képviselő mentemi jogát nem függeszti fel a parlament (és a bizottság sem tesz erre javaslatot). Az az általános gyakorlat ugyanis, hogy ezt csak közvádas ügyekben teszik meg. Meggyesnek egyébként nem teljesen ismeretlen az a helyzet, hogy kikérik mentelmi jogát: volt már erre példa többször - előfordult, hogy három esztergomi közszereplő jelentette fel -, ám a polgármestert sosem adták ki. A városvezető tevékenységével összefüggésben (ismeretlen tettes ellen) közvádas eljárások is indultak, egyebek közt hamis vád, hivatali visszaélés és hatóság félrevezetése miatt, ám ezekben az ügyekben a fideszes országgyűlési képviselőt egyelőre nem kérték ki.

Legutóbb hétfőn szavaztak mentelmi ügyekről a parlamentben, akkor is hasonlóképp alakultak a felfüggesztések. A négy magánvádas ügyben érintett képviselő - Babák Mihály (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz), Horváth Csaba (MSZP), Simicskó István (KDNP) - mentelmi jogát nem függesztették fel. Nem úgy a rendőrök megtámadásával, tehát közvádas ügyben megvádolt jobbikos Samu Tamás Gergőét. Közvádas eljárás folyik Vona Gábor ellen is, egyesülési joggal visszaélés miatt - a Magyar Gárda működtetéséért - ám a Jobbik elnökét még nem kérték ki.

Forrás: nepszava.hu

(forrás)