1 millió forint pénzbüntetés közérdekű adatok eltitkolása miatt
Közélet
2010. máj. 13.

<p>Elsőfokú ítélet született a BKV egyik igazgatója ellen közédekű adatokkal visszaélés miatt indult büntetőügyben: az igazgatót 1 millió forint pénzbüntetésre ítélték. Az ügy érdekessége, hogy teljesen analóg jogeset kapcsán folytat jelenleg nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség egy Meggyes Tamás ellen tett feljelentés nyomán.</p>

Az ügy előzménye az volt, hogy Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő másfél évig várt arra, hogy a BKV kiadja a Peron Kft.-vel kötött reklámszerződését. Miután a kért adatokat nem kapta meg, feljelentette a BKV-t közérdekű adatok eltitkolásáért, és pert is indított a társaság ellen.

A perben korábban elhangzott: a közlekedési társaság a polgári perben még a másodfokú tárgyalást megelőzően kiadta a kért adatokat, de Kulcsár Zoltán közérdekű adattal visszaélés miatt feljelentette Dányi József igazgatót. Ennek alapján a rendőrség nyomozást indított, majd a nyomozás eredményeként vádat emeltek a volt igazgató ellen.

Az elsőfokú határozat értelmében, amennyiben a közlekedési társaság korábbi vezetője nem fizeti meg a kirótt pénzbüntetést, úgy azt 200 nap, fogházban letöltendő szabadságvesztésre kell változtatni. A bíró az indoklásában hangsúlyozta: a vádlott tudatosan döntött a cég jogászának álláspontjával ellentétesen, és tagadta meg a kért adatok kiadását, amelyek egyértelműen közérdekű adatoknak minősülnek. A büntetés kiszabásánál a bíró nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást, valamint a vádlott büntetlen, törvénytisztelő előéletét.

Az esztergomi, nagyon hasonló ügyben 2009. januárjában kértem közérdekű adatokat Esztergom Önkormányzatától, majd miután megkeresésemre semmilyen választ nem kaptam, pert indítottam az önkormányzat ellen, melyet elsőfokon már 2009. őszén megnyertem. Az Önkormányzat fellebbezett, fellebbezésében továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, miszerint a kért adatok az Önkormányzat üzleti titkai és nem nyilvános adatok. A fellebbezés eredménytelen volt, jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet. A per megindítását követően, 2009. februárjában levelet kaptam Meggyes Tamás polgármester aláírásával, melyben bevallotta: "III. Richárd"-i döntést hozva ő maga döntött úgy, hogy nem adja ki a kért adatokat részemre.

Ezek után 2010. márciusában közérdekű adatokkal visszaélés miatt tettem feljelentést a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányságon, ahol tanúként kihallgattak, majd az ügyet - mivel annak lehetséges vádlottja mentelmi joggal rendelkezik - a Központi Nyomozó Főügyészségre helyezték át. A Főügyészség folytatja a nyomozást, a héten újabb tanúkihallgatáson vettem részt Budapesten.

Kiváncsian várjuk az ügy további fejleményeit - vajon megalapozottnak találja-e az ügyészség a feljelentést és a bűncselekmény nyomán megpróbál-e vádat emelni a mentelmi jog által védett politikus ellen?

 

 

(forrás)