A plébániai látogatások újabb állomásairól Erdő Péter bíboros, prímás a Katolikus Rádiónak nyilatkozott.

A plébániák lelkipásztori látogatása ősidők óta a püspök kötelességei közé tartozik. Azt is kívánja az egyház, hogy legalább néha, személyesen is sor kerüljön erre, hiszen megbízott útján, például az esperesek segítségével a plébániákon évről évre van hivatalos látogatás, amikor ellenőrzik a gazdasági helyzetet, a lelkipásztori állapotokat, áttekintik a könyvelést, az anyakönyveket, és így tovább. A  Szentszéknek a 2000-es évek elején, a püspökök szolgálatáról kiadott direktóriuma arra buzdít bennünket, hogy vegyük fel a kapcsolatot a plébánia hívő népével, lehetőleg közös liturgikus ünneplés keretében is, de személyes beszélgetésekre is teremtsünk lehetőséget csoportokkal, közösségekkel, lelkiségekkel. Az öregeket, a betegeket látogassuk meg. Vizsgáljuk meg a szociális helyzetet vagy az egyház karitatív tevékenységét, keressük a kapcsolatot az ott élő szerzetesekkel, de esetleg a helyi világi társadalommal vagy az olyan munkahelyekkel, amelyektől az ott lakó emberek megélhetése függ.

A látogatás élményekben igen gazdag és nagyon intenzív esemény. Eddig a plébániák tíz százalékát sikerült így felkeresnem, magát a látogatás-sorozatot három és fél évre tervezzük. Ezekről jegyzőkönyv is készül, ami egyháztörténetünk egyik legfontosabb forrásanyaga. Például a Batthyány-féle vizitáció, vagy ami a Pázmány féle egyház-látogatásokból fennmaradt, az a történészek számára ma is érdekes forrás.  Természetesen nagy kihívást jelent, hogy nagyon rövid idő alatt, mondjuk félóránként, egészen különböző emberekkel, egészen különböző helyzetekben közvetlen, személyes kapcsolatot kell találni. Hála Istennek, az emberek szívesen fogadják, megvan rá az igény, megvan rá a nyitottság bennük, és így az emberi és kegyelmi kapcsolat tapasztalatom szerint létrejön, úgyhogy valóban, ezeknek a plébániáknak az életét is talán segíti, talán egy kicsit fölélénkíti egy ilyen látogatás, hasonlóan, mint ahogy például a plébániai missziók a maguk módján szintén megtehetik ugyanezt.

Az eddig meglátogatott helyszíneken szerzett tapasztalatokról Erdő Péter bíboros elmondta:

A fővároson kívüli rész egyházmegyénknek kisebb hányadát alkotja, a lakosság alig több mint tíz százalékát teszi ki. Ebben a vidéki részben is a történelmi központtal, Esztergommal kezdtük, ahol hat plébánia működik. De természetesen ebbe belekerült már a dorogi Szent Borbála plébánia, mert ugyanaz a személy látja el, mint az esztergom-kertvárosi plébániát. Ezután a visegrádi esperesi kerület következett, tehát kerületenként haladunk. Most a bajóti esperesi kerület felé léptünk tovább, ebbe beletartozik Nyergesújfalu, Bajót, Mogyorósbánya és Péliföldszentkereszt mint kegyhely, misézőhely és szalézi közösség. Péliföldszentkereszt soha nem volt önálló plébánia, ma sem az. Mogyorósbánya a XX. században lett önálló plébánia, addig Bajótnak volt a filiája. Ma úgy tűnik, hogy ez autóval nagy kerülő, de a régi világban, amikor az emberek gyalog és lovon közlekedtek, egy dombon keresztül könnyen eljutottak oda. Így aztán valamiféle lelkipásztori egységet képeznek ezek a plébániák. Nyergesújfalu kissé más helyzetben van, ott jelentősebb az ipari tevékenység, ott működik a Szalézi Rend középiskolája, és ott lehet legjobban megfigyelni, hogy a lakótelep-szerű építkezések nyomán beköltözött lakosság körében milyen jelentős tud lenni a misszió feladata. Tehát a feladatok közé nem pusztán a hagyományok ápolása és a mai élethez való igazítása tartozik, hanem az új missziós helyzetek meglátása és kihasználása is.

A teljes interjút a Katolikus Rádió Magvetés – hitéletünk krónikája című műsorában lehet meghallgatni, május 10-én 20 órától