Tiltakozó tüntetés az esztergomi városvezetés diszkriminációjával szemben! (Politikai apartheid?)
Közélet
2010. márc. 20.

<p>A városvezetés utasítására (akiket zsidó szervezetek kerestek meg) a Várszínház Kft. amely 100%-ban az önkormányzat tulajdona, úgy határozott, hogy a Jobbik semmilyen rendezvényét nem engedélyezi megtartani a technika házában. A zsidó szervezetek tiltakozásával és érvelésével nem értünk egyet, de tiszteletben tartva azt tudomásul vettük.</p>

Viszont egy korrekt városvezetés ilyen esetben konzekvensen minden párt rendezvényét megtiltaná az adott épületben legalább a kampányidőszak idejére.

 

Nos, Esztergom városvezetése egyáltalán nem nevezhető korrektnek és elfogulatlannak.

Míg a Jobbik rendezvényeit - akár szerződés szegés árán is - betiltották az adott épületben, addig a Fidesz már a negyedik rendezvényét tarthatja ugyan ott, a kampány időszak alatt.

 

Ezért úgy döntöttünk, hogy a kampányidőszak alatt, a Fidesz minden ebben az épületben tartandó rendezvénye alatt tüntetni fogunk a városvezetés kirekesztő és antidemokratikus lépései ellen.

A demonstrációnak nem célja megzavarni a Fideszes rendezvényt, csupán szeretnénk felhívni az oda látogató Fidesz szimpatizánsok figyelmét arra, hogy mennyire inkorrekt és egyáltalán nem úriember a Fidesz helyi jelöltje. Mert versenyezni lehet és kell is, de amit Meggyes Tamás és csapata művel, az nem más, mint pitiáner gáncsoskodás. (Bár köztudott, hogy vannak akiknek a választás megnyerése nem egyéb mint újabb négy év mentelmi jog megszerzése.)

Ehhez pedig gátlástalanul felhasználják a jelenlegi gazdasági és politikai erőfölényüket, valamint az „udvari médiává" silányított Hídlapot és ETV-t.

 

Már most jelezzük, hogy ha már úgy is ott vagyunk, akkor a tüntetés végén - természetesen már magánemberként-  az „előadást" is meg fogjuk tekinteni.

A múltkor sikerült rögzítenünk Kövér László hazugságát, és talán most is lesz mit a média elé tárni azzal kapcsolatban, hogy mikkel szédítik a hallgatóikat a Fideszes politikusok.


A tüntetés helye, Esztergom Technika háza, Imaház u.2/a.

Ideje 2010.03.24 szerda 17.30.

Célja: tiltakozás a kirekesztés a diszkrimináció ellen.

 

Mutassuk meg, hogy nem vagyunk másodrangú esztergomi polgárok!

A tüntetésen nem célunk beszédek mondása, az esemény megzavarása!

Csupán a néma jelenlétünkkel és transzparensekkel akarjuk jelezni elszántságunkat.

 

Zentai Plajner Zsolt

Az esztergomi Jobbik elnöke

(forrás)