Csehek érdeklődnek a párkányi papírgyár után
Közélet
2010. febr. 15.

<p>A cég eladását tervezi a többségi tulajdonos ír-holland papírkonszern, adta hírül a szlovák nyelvű Trend gazdasági magazin a legutóbbi számában. Eddig két vevőjelölt érdeklődött komolyan a cég iránt: a cseh JIP-Papírny és a Dél-Afrikai Mondi. A tulajdonosváltással a cég elkerülhetné a tervezett tömeges elbocsátást.</p>

A JIP-Papírny érdeklődését, a lapnak megerõsítette a cég vezérigazgatója Dušan Grmolec. Grmolec úr szerint a tárgyalások meg csak a kezdeti stádiumban vannak, konkrét javaslat eddig nem hangzott el. A lehetséges akvizícióval a párkányi cég részese lenne a JIP-Papírny küéföldi terjeszkedésének

A vállalat után érdeklõdõt a Mondi is, mely a papíripar legnagyobb befektetői közé tartozik. Szlovákiában az ő tulajdonukban van a rózsahegyi papírgyár, és az országon belül ő a legnagyobb kapacitású fafeldolgozó. A konszern a hírt eddig egyélőre nem erősítette meg, nemrégiben viszont közölte, hogy egy nagy cégcserérõl tárgyal a Smurfit Kappa vezetőségével.

A párkányi cellulózgyár hullámpapírt gyárt nyers fából, tavaly 350 alkalmazottja volt. A Smurfit Kappa vállalat tavaly le akarta állítani a gyártást, és mind a 350 embert elbocsátani, ugyanis a hullámpapír gyártása nyers fából drágább mint újrahasznosított hulladékból. Ennek köszönhetően az üzem hátrányba került a konkurenciával szemben. A teljes elbocsátást idén márciusra tervezték.

 

Forrás: http://hnonline.sk/podniky/c1-40485730-kappa-v-sturove-je-na-predaj-zaujem-maju-aj-cesi

Fordítás: Willant Zoltán, http://www.sturovo.com/

 

(forrás)