Kiszélesítik a Szent Péter-bazilika folyosóit a pápát ért támadás miatt
A karácsonyi incidens miatt kiszélesítik a Szent Péter-bazilikában azokat a folyosókat, ahol a szertartások alkalmával bevonul a pápa és kísérete.
Eddig a korlátokat úgy állították föl, hogy azok a bevonuláskor pár lépésre voltak a pápától. Most azonban a Vatikáni Államtitkárság és a biztonsági szolgálat közös találkozóján úgy döntöttek, hogy távolabb helyezik azokat, így nehezebben lehet elérni a pápát, és több hely marad a biztonságiak számára is - írja a CNA Andrea Torniellire, az Il Giornale olasz napilap Vatikán-szakértőjére hivatkozva, aki hozzátette: a biztonsági őrök száma változatlan marad.
Egyes nem hivatalos körök a december 24-i eset kapcsán azt is megjegyezték, hogy ha újra használatba vennék a pápai hordszéket, a seda gestatoriát, akkor nem történnek ilyen esetek: a magasan ülő pápát könnyebben lehetne fotózni, látni is. Hozzátették, hogy 1970-ig az akkor feloszlatott Pápai Nemesi Testőrség tagjai kivont karddal vonultak a pápa mellett, ami megfelelő elrettentő erőt jelenthetett.
December 24-én este, a pápai szentmise bevonulási körmenete alatt egy zavart elméjű személynek, Susanna Maiolo, 25 éves olasz-svájci kettős állampolgárnak sikerült megközelítenie a Szentatyát. Megragadta palliumát, ennek következtében a pápa elveszítette egyensúlyát és elcsúszott. A pápa azonnal felállt és tovább haladt előre, miközben a szertartás folytatódott. A zűrzavarban Etchegaray bíboros elesett és combnyaktörést szenvedett. Az esetet az olasz tévé közvetítésében nem mutatták, azóta azonban több videó is előkerült róla, az egyik itt tekinthető meg.
A támadás ügyében a vatikánvárosi bíróság folytatja le az eljárást, még akkor is, ha a mentálisan sérült támadót közben olasz területre szállították, hogy gyógykezelésnek vessék alá. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a támadó nem volt beszámítható, s így nem büntethető, akkor természetesen az sem kerül szóba, hogy az esetre érvényes-e az Egyházi Törvénykönyv 1370. kánonjának első paragrafusa, miszerint aki a római pápa ellen fizikai erőszakot alkalmaz, az Apostoli Széknek fenntartott, önmagától beálló kiközösítés alá esik.
A pápa egyébként megbocsátott Maiolónak, sőt elküldte titkárát, Georg Gaensweint, hogy látogassa meg, és adja át neki ajándékát, egy rózsafüzért.

Éjféli mise, ami este tízkor van! Elképesztő!
http://index.hu/kulfold/2009/12/25/elesett_a_karacsonyi_misen_a_papa/