A város díszkivilágításának árát a városőrség kapja
Gazdaság
2009. nov. 20.

<p>Tegnap (nov. 19.) 31,75 millió forinttal megemelte a testület a Védvár Zrt-nek nyújtott 2009. évi céltámogatás összegét.</p>

Még februárban döntött úgy az esztergomi testület, hogy a Védvárnak 111,538 millió forintos vissza nem térítendő céltámogatást nyújt a Városőrség működtetésének körében felmerülő költségek kiegyenlítésére.

Időközben kiderült, hogy ez a támogatás áfa köteles, ezzel indokolja a polgármester a támogatás több mint 31 millió forinttal történő felemelését.

Az idei évben a támogatásból eddig 80 millió forintot utalt át a város a saját cégének, és a tegnapi döntés értelmében idén még 63,288 millió forintot kell kifizetnünk.

Az emelés 31 milliós összege nagyságrendileg megegyezik az élményfürdő villanyszámla tartozásával vagy a város díszkivilágításának éves költségével. A jelek szerint a városvezetés inkább az UD Zrt leányvállalatával közösen alapított cég pénzügyi helyzetét tartja szem előtt a súlyos tartozásokkal rendelkező élményfürdő anyagi megsegítése vagy a város valóban jól sikerült díszkivilágításának fenntartása helyett.

 

(forrás)