Szállodapiac helyzete

Szállodapiac helyzete

2009. 11. 19. 14:48

A szállodafejlesztések terén Budapestet még élénk aktivitás jellemzi, de a tervezőasztalon levő projektek esetében már egyre gyakoribb a beruházás átgondolása, halasztása. A jövőben ez az ingatlanszegmens várhatóan tovább fog gyengülni Balla Ákos, a Colliers Magyarország Kft. értékbecslő és piackutató divíziójának igazgatója szerint.

Jelenleg Budapesten négy darab ötcsillagos szállodát és tíz négycsillagos szállodát építenek, vagyis tizennégy nagyméretű, döntően 100-200 szobás hotel épülhet fel 2010 végéig.

Már most is érzékelhető a bankokkal folytatott tárgyalások során, hogy a hotelpiac kevésbé preferált területté, sőt van ahol már egyenesen tabuvá vált.

A klasszikus üzleti utazások száma drasztikus csökkenésen ment keresztül, mivel a nemzetközi tevékenységet folytató cégek visszafogják az utazási kiadásaikat, és az üdülési túrizmusban is egyre nagyobb részt képviselnek a keveset költő turisták. A régóta vizionált konferenciaturizmus fellendülése jelenthet megoldást, ehhez ugyanakkor 500-1000 fős befogadóképességű, nemzetközi színvonalú konferenciaközpontok fejlesztésére is szüksége lenne a hotelek számára. A kisebb, pár száz főt kiszolgáló konferenciahelyszínek adottságai ugyanis sok esetben már nem felelnek meg az aktuális piaci igényeknek.

Összegezve a trendeket a Colliers International szakembere rámutat, a hotel ingatlan fejlesztések terén stagnáló és lefelé ívelő időszak köszöntött be

 

Teljes cikk: http://www.colliers.hu/content/view/287/385/lang,hu/

2010. 01. 14. 8:50

A válság miatt állnak az Aqaplus Kft. beruházásai

Nem tudtak egyelőre célba érni az Aquaplus Kft. szállodafejlesztései. György Zoltán ügyvezető kérdésünkre elmondta: a válság miatt az elmúlt egy évben nem sikerült hitelt szerezniük a három szállodaberuházáshoz (Hotel Aqua - Esztergom, ability hotel - Tamási, wellness szálloda - Siklós), és egyikhez sem tudott emiatt lehívni pályázati támogatást. Csak remélni tudja, hogy újraszerződhet a fejlesztésekre, s az eredetileg előírt 2 éves megvalósítási idő kitolható 3 évre. A bankok olyan indokokkal utasították vissza egyébként a hitelkérelmét, hogy szállodafinanszírozásban nem szeretnének most részt venni, nem tudják, hogyan érinti majd a turizmust az elhúzódó válság, az üzleti tervben említett évről évre növekvő, 40, majd 50 és 60 százalékos kihasználtság szerintük túl kockázatos, bizonytalan a válság miatt a forintárfolyam és a betervezett költségek (például energiaárak) alakulása is, illetve a fenntartás.

A nehézségek ellenére az esztergomi hotel saját erőből 50 százalékos készültségen áll, a siklósi fejlesztést a pedig a nyereség visszaforgatásából, vagyonelemek átstrukturálásából, értékesítéséből tudták megkezdeni. A Tamásiba tervezett hotelfejlesztés még nem kezdődött el.

Az Aquaplus Kft. nem mond le a fejlesztésekről, megpróbálnak más eszközökhöz folyamodni. Mint György Zoltán elmondta, megpróbálnak szlovák befektetőket bevonni az esztergomi projektbe, a tamási ability hotel iránt pedig egy svéd betegbiztosító érdeklődik, s akár svéd befektető vagy bank bevonása is szóba jöhet. Siklóson a cég szeretne saját maga fejleszteni, a komplexumot Magyarország legszebb wellness-szállodájának szánják.

( Forrás: http://www.turizmus.com/article.php?id=1812&PHPSESSID=fdaa443dbb98eb5072b6996f1d9be62b )

 

2009. 12. 03. 21:42

Az utóbbi órákban elburjánzott offolást töröltem. Kérek mindenkit, hogy az eredeti támával foglalkozzon, ha offolni van kedve, akkor az Offoljunk című fórumot használja !

gömbicica

2009. 12. 01. 19:10
Százmilliós pluszt okozott a hegyoldalban épülő hotel támfalának ledőlése,

MIntha ilyen probléma lett volna a Visegrádi hotelnél is. Ott már régóta áll minden.

Ujabban csak ilyen "selejt" -már bocsánat ha megsértek valakit- épitészeket lehet találni? Dorogon a Mária utcai háznál is volt a nyitott teraszra a tervben berajzolva radiátor. ???? Érthetetlen.

 

 

 

 

,

gömbicica

2009. 12. 01. 18:51

 

 

http://hvg.hu/hvgfriss/2009.48/200948_EGERSZALoKI_FuRDoPRoJEKT_ALLAMI_KIVASARLAS_.aspx

Máshol sem jobb a helyzet, mint a garázsbeázós, csakazértázikbe, mert nincsen rajta tető projektünk itt helyben.  Érdekes történet, a hvg-ben mintha hosszabb lett volna a cikk.

 

nem utal profi tervezésre az sem, hogy a befüvesítendő szállodatetőre utólag kellett kijárót tervezni, különben csak egy vendégszobán keresztül közelíthette volna meg a kertész.

Vicc az egész. Csak az a baj, hogy milliárdokkal játszanak, nem mint egy macska a wc-papirral.

 

 

 

 

 

2009. 12. 01. 9:57

Esztergom turizmusát átrendezik a szállodák

Az ország egyik legszebb és legismertebb turisztikai desztinációja jelenleg csak panziókban, illetve kisebb kapacitású szállodákban tud éjszakázó turistákat fogadni, nem is beszélve nagyobb létszámú rendezvények résztvevőiről. Ám 2010-től mindez megváltozhat, hiszen mintegy 250, négycsillagos színvonalú szobát adnak át a most épülő két szállodában. Közülük minden bizonnyal az uniós támogatást is élvező Mária Valéria készül el elsőként. A szálloda 26-án tartotta bokréta-avató ünnepségét, amelyről 27-i bulletinünkben már beszámoltunk, s amelyről immáron felvételeket is láthatnak képgalériánkban.  Felvételünkön a látványos lézer-show egyik jelenete.

 

 

 

P.S.

Komment a címhez:  nem csak a turizmusát rendezik át...

Eredeti méret

2009. 11. 27. 12:32

És akkor még nem is beszéltünk a decemberben megnyíló 80 szobás Hotel Bellevue-ről, igaz, abban legalább nincs benne a város, tehát a beruházó-tulajdonos a saját pénzét kockáztatja.

Eredeti méret

2009. 11. 27. 12:29

Puci vajon mennyit késett az ünnepségről? Mert hogy késett, az biztos!

2009. 11. 27. 12:00

Vitathatatlan hogy a városnak régóta szüksége van egy minden igényt kielégítő nagy kapacitású szállodára .

 

Úgy tűnik ezt is sikerűlt túlteljesíteni. Jövöre kettő is lesz ha igaz ráadásul egymás mellett.

Az egyik egy csőd közeli "fél műszakos "élményfürdőre épül, a másik egy csőd közeli város kivilágítatlan bazilikájára ,miközben a kereslet hiánya és az árverseny következtében egymás konkurenciái lesznek.

Most ott tartunk hogy Gimesi úr mint tulajdonos ,ez így rendben is van csak én olyasmire emlékszem hogy a város is benne van ebben a nagyszabású elképzelésben ,de lehet hogy én tévedek . 

Örülök hogy fotja bokréta ünnepre is ,bár a rossz nyelvek szerint most költötték el az utolsó forintjait ennek az átgondolt projektnek,adja az ég hogy ne így legyen .

Legalább a Híd lapnak van miröl írnia .

2009. 11. 27. 9:33

154 szobás lesz a Maria Valéria Hotel

November 26-án tartották a szerkezetkész Maria Valéria Hotel bokréta ünnepségét Esztergomban. Gimesi Sándor tulajdonos 2010 nyarára ígérte a 154 szobás, négycsillagos színvonalú ház átadását. Meggyes Tamás polgármester arról beszélt, hogy a Mária Valéria átadásával új fejezet kezdődik majd Esztergom idegenforgalmában. Bocsák László, a szálloda igazgatója elmondta, hogy a business & spa hotel olyan szolgáltatásokkal várja majd szabadidős és üzleti vendégeit, mint a 140 személyes fine dining étterem, az 500 fős konferenciaterem, a nagyméretű apartmanok, a 40 személyes VIP lounge, valamint egy medical wellness részleg. A bokrétaünnepséget zenés műsorral egybekötött fogadás kísérte, mégpedig a már elkészült mélygarázs kényelmesen nagy terében. A bokrétaünnepséget látványos lézer show kísérte (képünkön).

A képen balról jobbra Meggyes Tamás Esztergom polgármestere, Gimesi Sándor a Maria Valéria Hotel tulajdonosa, Bocsák László a szálloda igazgatója.

 

( Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin, 2009/229. )

 

2009. 11. 19. 15:15

Sírós