A Mária Rádió Világcsalád vezető testületébe választották a magyar Mária Rádió

A Mária Rádió Világcsalád vezető testületébe választották a magyar Mária Rádió

2009. 11. 02. 23:24

A Mária Rádiók ma már minden földrészen szólnak. Csodaszámba megy, hogy semmi mással nem, csak Isten dolgaival foglalkozva, non-profit, civil szervezetként, egyesületi formában, kizárva a hirdetéseket, nem szolgálva a politikát, az önkéntesek munkájából és a hallgatók adományaiból, a semmiből előlépve a világ talán legnagyobb rádiós hálózata lett alig húsz év alatt.

A Mária Rádió családmodellként működik

A Mária Rádió hallgatói közössége itthon is egy család, és az egész világon is egy hatalmas család. Család, amelyiknek óriási közös célja van: Istent hirdetni egy Istenről megfeledkezni akaró világban.

Azt szolgálják, hogy Égi Édesanyjuk, Mária segítségével hazahívják az elkóborolt, vagy eltévedt gyermekeket, keressék az elveszetteket, kiszabadítsák a rabokat, együtt legyenek a magányosokkal, imádkozzanak a betegekkel. S hirdessék, hogy Isten törvénye szerint jobb, szebb, emberibb az élet.

Családon belül nem kérdezzük, ki mit miért kap. Kap, mert szüksége van rá. A Mária Rádióval példát látunk a szolidaritásra Itt természetes az együtt érzés a szegényebb országokkal, így Afrika rádióival, támogatják azokat.

A vezető testületben a Magyar Mária Rádió

A Mária Rádió Világcsalád (RMWF) a nemzeti rádiók egyesülete. A családban azok döntenek, akik a legtöbbet teszik a másikért, s akik legjobban megteszik a kötelességüket, mert azoknak van nagy tekintélye.

Óriási megbecsülés, hogy a magyar Mária Rádió a Világcsalád vezető testületének tagja lett. Ipoly atya, a Mária Rádió műsorigazgatója képviseli ott a Mária Rádiót.

A magyar Mária Rádió három évre lesz tagja a RMWF igazgató tanácsának. Ebben tíz rádió van jelen. A magyar Mária Rádiót azért érte ez a megtiszteltetés, mert gyors és látványos a fejlődése, mert kiegyenlített a működése, mert önfenntartó és önfinanszírozó, és mert segíti a másik magyar nyelvű Mária Rádiókat Szerbiában, Szlovákiában és Romániában.

 

2009. 11. 04. 7:59

Este, mikor az ember elcsendesedik,  jó Őket hallgatni. Mindig helyreállítják bennem a hitet abban, hogy az ember alapjában jó.

 

Köszönöm Nekik !

 

 

 

 

2009. 11. 03. 20:39

Tiszteletem nekik,de itt mást nem lehet hallani,mint Mária rádió és szkupila jarbörs pomescsá beatlesova........

Úgy néz ki,hogy jó adójuk van,mint régen a Szu.

Lukasenko

2009. 11. 03. 19:08

Igazi amatör rádió. Semmi reklám, semmi pörgés. Aki hozzá szokott az átlagos hazai kereskedelmi rádiók blőd semmitmondásához, és hangos ürességéhez, az nem tudja sokáig hallgatni a Mária Rádiót.

2009. 11. 03. 18:53

A tisztességes,jóakaratot mindenkinek meg kell becsülni,világnézettől függetlenül! Gratulálok az elért eredményekhez,és remélem,hogy még sokszor hallunk a Magyar Mária rádióról,mint a világ egyik példát mutató, közösség tereremtő rádiójáról! Szívből mondja ezt egy nem vallásos ateista!