176 - VEGYÉL RÉSZT A DEMOKRÁCIÁBAN!

176 - VEGYÉL RÉSZT A DEMOKRÁCIÁBAN!

2009. 10. 29. 13:08

 

Ajánlószelvény-regisztrációs kampányba kezd az LMP – jelentették be a párt keddi sajtótájékoztatóján Budapesten és hét vidéki városban.

 


A Lehet Más a Politika (LMP) megkezdi felkészülését a tavaszi orszgággyűlési választásokat megelőző ajánlószelvény gyűjtésre. A most elindított kampány egy Magyarországon egyedülálló koncepció, mellyel szeretnék az állampolgárokat újból bevonni a politikába, erősíteni a demokratikus részvételt.

A párt sajtótájékoztatóján Schiffer András elmondta, ez a kampány pontosan arra az alapgongolatra építkezik, amiért az LMP-t annak idején létrehozták. Arra, hogy az embereknek vissza kell adni a közügyek intézését, a politika ellenőrzését. A kopogtatócédula regisztrációja révén az állampolgárok előre jelezhetik, hogy támogatni kívánják a pártot az országgyűlési választásokon való elindulásban, és segíthetik a pártot abban, hogy a megfelelő számú ajánlást időben összegyűjtse.

„Vegyél részt a demokráciában!” - ez a most induló kampány mottója, mondta Érsek-Obádovics Nándor, a kampány koordinátora. Szerinte az LMP ezzel a kampánnyal végleg „leveti a hálóinget”, és mindent láthatóvá tesz. Az érdeklődők ugyanis a párt honlapján (http://www.lehetmas.hu/176), illetve a kampány blogján (176.blog.hu) és twitter oldalán élő időben követhetik nyomon az LMP hálózatának alakulását, illetve a kopogtatócédula ígéretek számát. A honlapon ezen kívül különböző választói csoportoknak szóló, személyre szabott üzetenetek is olvashatók. Ezeknek a csoportoknak a száma a választásokig egyre bővülni fog. A 176.blog.hu oldalon pedig a kampányban részt vevők oszthatják meg egymással a kampány tapasztalatait, a kudarcaikat és sikerélményeiket.

Újságírói kérdésre a Érsek-Obádovics Nándor elmondta, hogy az ajánlószelvények regisztrációjához szükséges adatfelvételt a párt teljesen szabályosan végzi, az adatgyűjtő ívet az adatvédelmi biztosnál hitelesítették, és az állampolgárok számára teljesen egyértelművé teszik az adatgyűjtés célját.

A kampánykoordinátor reméli, hogy az embereknek tetszeni fog a kampány és figyelemmel fogják kísérni az LMP hálózatának és támogatói körének bővülését, és a kampány eredményeképp nagyobb lelkesedéssel vesznek majd részt a demokráciában.

Budapest, 2009. október 27.



és ami miatt megjelent a szeretgom.hu-n a hír: a 176 választókörzetből az egyik a mi lakóhelyünk, a Komárom-Esztergom megye 05. számú választókerülete. Az itt élők is élhetnek ezzel a lehetőséggel, az esztergom@lehetmas.hu jelezhetik támogatási szándékukat.

 

2010. 01. 07. 9:53

Kedves nodeip,

Köszönöm, hogy megkaptam ezt a hálás feladatot Kacsintás

Sajnos nem láttam az interjút, nem tudom, miről volt szó, mire hangzott el ez a mondet, úgyhogy megpróbálom "megmagyarázni" magamtól:

 

Nem akarnak politikusok lenni,csak politizálni"

Szerintem arra gondolt Tímea, hogy az LMP tagjai a mai Magyarországon használatos értelemben nem politikusok, s nem is akarnak ilyenné válni. Ellenben politizálni politizálunk. Én is, ők is, sőt, ha belegondolunk Te is itt a szeretgomon például.

 

ha lesz hatalom a kezükbe,ugyanis ezt nem akarják

Persze az ember szeret elszállni, meg nagyon optimistának lenni, de azért annyire mi sem rugaszkodunk el a talajtól, hogy rögtön kormányt szeretnénk alakítani egyedül. Azt viszont teljességgel kizártuk, hogy -amennyiben sikeresen szerepelünk, és bejutunk a parlamentbe- bármelyik másik párttal koalícióra lépnénk. Vagyis a szó szoros értelmében nem akarunk hatalmat a kezünkbe. Az LMP célja, hogy egy erős kontrol legyen a parlamentben, egy olyan kontrol, ami régóta hiányzik Magyarországról.

 

Mihelyt hatalom lesz párt társai kezében,ott is megjelenik a korrupció

Na, ezzel a mondattal nem tudok mit kezdeni, nem vagyok elég gyakorlott politikus, hogy kimagyarázzam magam Kacsintás

Én azért ennyire nem látok csúnyának minden embert, feltételezem, hogy vannak tisztességes magyar polgárok is, és azt is feltételezem, hogy ezen polgárok egy része alkotja az LMP-t.

 

2010. 01. 06. 17:55

Egy érdekesség!!!!!!!!!!!!

"Mihelyt hatalom lesz párt társai kezében,ott is megjelenik a korrupció.Már ha lesz hatalom a kezükbe,ugyanis ezt nem akarják.Nem akarnak politikusok lenni,csak politizálni"

Valaki magyarázza el nekem,hogy is van ez?

A kijelentést Szabó Timea tette ,M1 A la  carte.

2010. 01. 05. 8:46

Uhh, mindig ez van, beírok valamit lmp-ügyben szép csendben, nehogy észrevegyék a moderátorok, hogy pártpolitizálok Kacsintás

aztán mikor megint van időm belépni, látom, hogy összevesztek.

 

Egyéni induló:

Nincs még végleges döntés, a megbeszélések folynak. Ha lezárultak a tárgyalások és a szeretgom engedélyezi, akkor mindenképpen élünk a lehetőséggel, hogy megnevezhessük jelöltünket.

 

2010. 01. 04. 16:42

Ugye nem kell senkit sem figyelmeztetnem, hogy ne kezdjetek itt sem pártpolitikai elemzésekbe... :)

Lesz majd nemsokára külön weboldal, a szeretgomtól függetlenül a körzet képviselőjelöltjeiről - ott majd lehet.

2010. 01. 04. 8:06

Először azt kell tudatosítaniuk magukban, hogy csak az Önök állhatatos munkájának köszönhetően tud egészséges, hazai élelemhez jutni Magyarország. Sajnos a politika az utóbbi időben ahelyett, hogy tisztelné és támogatná ezt a munkát, olyan szabályozást hozott, mely megnehezíti a mindennapi munkát, és a válság terheit leginkább az élelmiszert megtermelőkre terheli. Az LMP egy olyan fenntartható mezőgazdasági rendszert fog felépíteni, amely megbecsüli a tisztességes munkát, és a gazdasági profitot ott tartja, ahol az érték létrejön: a termelőnél.

A teljes cikk itt olvasható!

 

 

 

 

 

 

2009. 11. 12. 12:26

Bocsánat, most veszem észre, hogy véletlenül magázódásra váltottam.Zavarban van

2009. 11. 04. 23:05

Kedves Zsolt,

 

Tudomásom szerint február második felére várható az LMP programjának hivatalos bemutatása.

Kérem várjon türelemmel, lesz idő a tanulmányozására, mielőtt elindul szavazni. Vigyor

2009. 11. 03. 8:46

Köszi szépen!

2009. 11. 03. 8:43

Kedves Zsolt,

 

Megnéztem a honlapotokat. Még mindig az egyik legjobban megcsinált párt-honlapnak tartom.

Köszönjük szépen, remélem ez a jövőben is így lesz. Ez a jó az internetben, mint médiumban: kevés vagy szinte nulla pénzből is meg lehet jelenni normálisan.

 

mikor hozzátok nyilvánosságra a választási programotokat

Őszinte leszek: nem tudom a pontos határidőt. Azt látom, hogy gőzerővel folyik a munka, de sajnos nem tudok konkrét dátummal szolgálni (ami nem azt jelenti feltétlenül, hogy nincs, lehet, hogy csak én vagyok tájékozatlan).

Amint megtudom, jelzem.

2009. 11. 03. 8:20

Kedves Laci!

Megnéztem a honlapotokat. Még mindig az egyik legjobban megcsinált párt-honlapnak tartom.

Viszont nem találtam utalást arra nézve, hogy Ti mikor hozzátok nyilvánosságra a választási programotokat. (Bocs ha ott van, akkor lehet, hogy átsiklottam felette.)

Ha nincs ott de publikus, akkor kérlek írd meg van-e tervezett bejelentési időpontotok?

 

Köszi szépen

2009. 11. 02. 20:43

Röviden tehát ahhoz kérjük támogatásotokat, hogy a „vidéken élni” ne a „valamitől megfosztva élni”-t jelentse, hanem visszanyerhesse a „nyugodt, kiegyensúlyozott és teljes életet élni” tartalmát . Mert igenis lehet más a vidék!

A teljes cikk itt olvasható!

2009. 11. 01. 21:43

Kedves Városlakók!

Mindannyiunknak joga van az ápolt környezethez, a minőségi közlekedéshez, a tiszta levegőhöz, a zöldfelületekhez, az elérhető szolgáltatásokhoz, és a városlakók érdekeit előtérbe helyező, korrupciómentes önkormányzatisághoz.

Ehhez képest a legtöbb magyarországi városban rossz levegőt, dugókat és drága közösségi közlekedést, energiapazarló épületeket, romló városképet, és a lakóktól eltávolodott politikát találunk.

A teljes cikk itt olvasható.

2009. 10. 31. 22:03

Mivel ez a fórum az LMP "176" kampányáról szól, megkérem mindkét versenyzőt, hogy nyisson magának egy külön fórumot, és akkor ott folytassa. Üvöltés

2009. 10. 29. 22:35

Elnézést kérek az idézgetésért, de gondoltam így talán nagyobb érdeklődésre számíthat, mintha csak egy linket raktam volna ki.

2009. 10. 29. 22:29


A "Vegyél részt a demokráciában!" kampány fontos célja az, hogy a politikai közösségünkben élő legkülönbözőbb csoportokat megszólítsa, és arra késztesse, hogy saját sorsukat a kezükbe vegyék. Álljanak ezek a csoportok aktívakból, passzívakból, gyengékből, erősekből, elesettekből, vagy sikeresekből, teljesen mindegy. Mi mindazokat keressük, akik változást akarnak, és hajlandók tenni is érte. Első levelünkben a Nemszavazók nagy csoportjához szólunk.

Az elmúlt évek politikájára visszatekintve nem csodálkozunk azon, ha nagyon sokan hátat fordítanak, inkább nem foglalkoznak a közélettel.

 

Azonban tudni kell azt, hogy a távolmaradás passzívan mégis támogatást ad az elmúlt két évtizedben már sokszorosan lejáratódott korrupt politikai elitnek, amely miatt Magyarország a jelenlegi slamasztikába került. Azok a cinikus politikusok, akiktől a távolmaradással meg akarod vonni a bizalmat, a nemszavazásodat, az ajánlószelvényed szemétbe dobását már régen „beárazták”. És nagyon is számítanak Rád, számítanak a passzivitásodra.

A teljes cikk itt olvasható.

2009. 10. 29. 14:51

Osztom Logice véleményét. Én is keresem a normális emberek pártját. Azt már tudom, melyek nem azok, azt még nem, melyik lesz az. Az LMP-t nem zárom ki az utóbbiak sorából, de még azért figyelek.

2009. 10. 29. 14:29

Tisztelt laca

Örülök hogy végre megindulni látszik az LMP.Beszéltünk már róla mennyire fontosnak tartom a kis pártok jelenlétét a parlamentben .Remélem kampányotok sikeres lesz és bekerültök .

Örülnék ha egy új szinfolt lennétek a politikai palettán .

A sikeretek zálogát abban látom hogy alternatívát adhattok azoknak a szavazóknak akik nem elkötelezett pértkatonák hanem egyszerűen csak normális emberek .

Hidd el sokan vannak ilyenek .

Sok sikert kíivánok .