Gyorsan lelepleződött Meggyes hazugsága

Gyorsan lelepleződött Meggyes hazugsága

2009.10.19. 21:40

Horváth Mihály személye nem merült fel felbujtóként és nem játszik szerepet abban a nyomozásban, amelyet emberölés előkészülete miatt folytat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság - közölte Léber Gabirella sajtóreferens.

Valótlanságot állított Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere, amikor pénteken élőszóban bejelentette, hogy Horváth Mihály felbujtóként játszott szerepet egy ellene szervezett állítólagos merényletben - közölte az érintett hétfőn, hozzátéve, hogy emiatt rágalmazásért beperli a polgármestert.

Horváth Mihály - utalva arra, hogy Meggyes Tamás országgyűlési képviselő is - elmondta: bízik abban, hogy "ezúttal parlamenti társai is egyet fognak érteni a bírósággal, hogy egyetlen képviselő sem jogosult mentelmi jogával visszaélve, újra és újra törvénytelenségeket elkövetni".

A Népszava híre alapján

 

Frissítés (2009.10.20.) NÉPSZAVA: Rendőrségi forrásaink azonban határozottan cáfolták Meggyes állításait, melyek szerint Horváth Mihály, az esztergomi polgármester korábbi kampányfőnöke bármiféle bűncselekménnyel gyanúsítható. Az ügyben eljáró rendőröktől semmiképpen nem szerezhetett ilyen értesülést - tudtuk meg. Kérdés, hogy a várossal kapcsolatban álló magánnyomozók tájékoztathatták-e, és ha igen, milyen forrásból.

Úgy tudjuk, a polgármester házának felgyújtásában egy „piti bűnöző" működött közre, aki egy helyi vállalkozónak ajánlotta fel, hogy jó pénzért likvidálja Meggyest. Minderről azonban állítólag magnófelvétel készült, aminek révén sikerült azonosítani az elkövetőt. Bizonyos, hogy üzleti természetű vita vezetett a Meggyest érintő bűncselekményekhez, s a nyomozás azóta sem hozott napvilágra más lehetséges indítékot. Meggyes zavaros, magánjellegű ügyeiről azonban régóta beszélnek a városban.

A polgármester által emlegetett „géppisztolyos merénylet" valóságos megtervezése a rendőrség szerint egyáltalán nem bizonyított, illetve azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy bizonyos körök Meggyes érdekében elkövetett - helyi szóhasználattal élve - „magán-titkosszolgálati" provokációja állhat a háttérben.

Frissítés (2009.10.20.) KEMMA: Misznéder Jánost is csak tanúként hallgatták ki a rendőrök. Ezen felül Meggyes nem maradt magára a merénylők elleni harcban, hiszen rendőri védelmet kért és kapott is az ügy lezárultáig.

 

2009.10.19. 23:10

Már megkezdődött a mellébeszélés. Nem midegy neked milyen minőségben? Ettől igaz vagy nem .

Bejó tudatosan hazudik, az oka meg nagyon egyszerű: valaki kérdezze meg tőle honnan kap fizetést?

Kérdezd meg Misznédert .

2009.10.19. 23:06

Láttad a jegyzőkönyvet?

Milyen minőségben?

2009.10.19. 23:02

Az "überelők" ne izguljanak : NEM HAZUDOTT MEGGYES TAMÁS!

Aki hazudott a cikket felrakó: BEJÓ.

Jegyzőkönyvben van: a "felbujtó" Horváth úrtól kapta , vette át a pénzt amit eredetileg a média megvásárlására szánt Horváth.

Innen kezdve lehet nyálaskodni tovább!!

Azon senki nem gondolkodott el miért pattant le Horváth abban az időben családostul?? Angliába??

Na és a média megvásárlásában többek között  benne van ennek a portálnak a vezetője és a cikk írója Bejó is , állítólag !

Úgy hogy várjuk ki a végét és kár vergődni . Persze pontosan tudjuk ezekre a reakciót.

2009.10.19. 22:22

bővebben?

2009.10.19. 22:22

Talán akkor sem lesz benne,ha a bíróság jogerősen elrendeli! Hova gondolsz ,majd beísmeri,hogy hazudott! Ezt ni! / Még szerencse,hogy nem tudok rajzolni a gépen! /

2009.10.19. 22:21

Hát igazán TI tettéek fel a fejére a koronát most pedig probáljátok levenni ))

Röhej.....

2009.10.19. 22:12

Óra indul. Mikor lesz kinn ez a hír a Hídlapon és az ETV-n, valamint az esztergom.hu-n?

 

2009.10.19. 21:44

Nocsak Tamás, megint?