Bajban a párkányi papírgyár
Közélet
2009. szept. 20.

<p>Az Új Szó információi szerint komoly gondokkal küzd Párkány és környéke egyik legnagyobb munkáltatója, a Smurfit Kappa papírgyár. Egyes hírek szerint az év végéig leállítják az alapterméknek számító fluting papír gyártását. Ez akár az összes alkalmazott, 324 ember elbocsátását is eredményezheti. A cég vezetése tárgyal a szakszervezettel, de Juraj Ziman szakszervezeti vezető csütörtökön nem tudott semmi biztosat mondani.</p>

„Még semmi sem dőlt el. Szinte hetente tárgyalunk a cég vezetésével, de még nem született eredmény" - mondta. Azt sem tudta kizárni, hogy a gyár teljesen bezárja kapuit, és mindenkit elbocsátanak. „Egyelőre erről még nem esett szó, mindent elkövetünk, hogy megmentsük a termelést" - mondta Ziman. Azt nem tudta megmondani, hogy erre mekkora az esély. „Én nem vagyok menedzser,nemén döntök - magyarázta Ziman azzal, hogy a tárgyalások befejezésének határideje sem ismert. - Hazudnék, ha bármilyen dátumot mondanék, igyekezünk minél jobb eredményt elérni."
A Smurfit Kappa ügyeiről a pozsonyi Dynamic Relations (DR) cég tájékoztatja a sajtót. Karol Wolf, a DR igazgatója szerint nem igaz, hogy a papírgyár bezárja kapuit. „A társaság nehéz helyzetben van, a cég vezetése jelenleg új stratégián dolgozik, amely reagál a kialakult helyzetre" - mondta lapunknak Wolf. A stratégiát csak nagy vonalakban vázolta. „Olyan jelenségekkel kell megbirkózni, mint a kereslet csökkenése, a fluting árának csökkenése" - magyarázta a kommunikációs szakember. A cég törzstermelését éppen a fluting adja, ez a tevékenység ad munkát a legtöbb alkalmazottnak. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a stratégia tartalmaz-emajdelbocsátásokat akkor is, ha nem áll le a termelés. „Erre az új stratégia ad választ,énerrenemtudokválaszolni" - magyarázta Wolf. Szerinte az új terv szeptember végére elkészül.

Forrás: ujszo.com

(forrás)