Banki regula, mentőöv a jelzáloghiteleseknek
Gazdaság
2009. aug. 18.

<p>Az elmúlt időszak egyik leglényegesebb, egyben legtöbb vitát kiváltó problémájára, a gazdasági válság következtében bedőlt jelzáloghitelekkel rendelkező háztartások megsegítésének lehetőségeire kereste a választ az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága.</p>

Az augusztus 18-ai ülést követően Winkfein Csaba, a bizottság szocialista alelnöke elmondta, testületük felkérte a bankokat, valamint a hitelkihelyezésekkel foglalkozó valamennyi vállalkozást, az etikai kódex megalkotásáig, ill. a pénzügyi szolgáltatók működésével kapcsolatos ellenőrzések lezárultáig ne kezdeményezzenek semmiféle, a családok kilakoltatásához vezető eljárást.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint - a korábban a sajtóban megjelent százezres nagyságrendre becsültekkel ellentétben - hozzávetőlegesen mintegy háromezer lakás kerülhet kalapács alá, ám ezeknek „pusztán" 10-15%-ból kell kiköltöztetni az adósokat, a többi ingatlan ugyanis nem talál új gazdára. Winkfein ezzel kapcsolatban kiemelte, az önkormányzatoknak is szerepet kell vállalniuk a lakosság tájékoztatásában és az egyéni, valamint a családokat érintő problémák hatékony kezelésében.

A képviselő rávilágított, az etikai kódexben foglaltak - a Fidesz állításaival szemben - minden pénzügyi szervezetre nézvést kötelező érvényűek lesznek. Ezáltal a bankok működését sikerülhet oly módon szabályozni, hogy az ügyfél és a pénzintézet között megszűnjön a „gazda-szolga" viszony, példának okáért ne lehessen a szolgáltatóknak egyoldalúan szerződést módosítaniuk. A politikus hozzátette: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a jövőben hatósági jogkörrel rendelkezik, így segítve az ügyfelek határozottabb érdekképviseletét a pénzintézetekkel szemben.

(forrás)