Harc a jegyző ellen
Közélet
2009. aug. 7.

<p>Bár a bíróság jogerősen is kimondta, hogy Esztergom város jegyzőjét három éve jogtalanul távolították el posztjáról, a polgármester nem kívánja visszahelyezni hivatalába.</p>

Ha nem lenne súlyos, a város törvényes működését és gazdálkodását komolyan érintő az ügy, komikusnak is lenne mondható. Meggyes Tamás fideszes polgármester, és a város képviselő-testülete azzal az indokkal kívánt megszabadulni dr. Csomor Sándor jegyzőtől, hogy nem tette le hivatali esküjét, ami pedig törvény szerint kötelező. Ennek hiányában ugyanis nem töltheti be hivatalát.

Csomor leváltásának, közszolgálati jogviszonya megszüntetésének valódi oka egyébként nyilvánvalóan nem az eskü, hanem állítólag az a tény, hogy többször is kifogásolta a városi fürdő építése során tapasztalt törvénysértéseket.

A hosszas bírósági eljárásban hiába derült ki, hogy az eskü megtörtént - amit a polgármester aláírása is igazol az esküokmányon - Csomort semmiképp sem hajlandó visszavenni a városháza. A nemrég megszületett jogerős döntés nyomán ráadásul a jegyző elmaradt járandóságait is kamatostul meg kell fizetnie Esztergom városának.

A városháza egy korábbi közleménye szerint: „Meggyes Tamás polgármester nem hozhat olyan döntést, amit Csomor bírói úton előíratni szeretne, és korábban sem hozhatott volna. Vagyis Meggyes nem helyezheti vissza Csomort a jegyzői székbe. A képviselők ugyanis ellenkezőleg döntöttek. Ez a döntés pedig köti a polgármestert." Vagyis a testület és a polgármester lényegében „összejátszik", hogy a jegyző ne térhessen vissza munkaköréhez, dacára a jogerős ítéletnek. A jegyző munkáltatója mellesleg az a testület, melynek vezetője a polgármester, aki ellenében viszont aligha születhet bármilyen döntés.

A jelenlegi jegyző, Marosi György már korábban jelezte: Csomort „eredeti munkakörébe visszahelyezni nem áll módjában". Holott ebben épp a jegyzőnek nincs semmiféle hatásköre. Miután viszont Csomor a jogerős ítélet ellenére sem térhet vissza, akár végrehajtást is kérhet. Ez karhatalom igénybevételét is jelentheti, azaz elvileg rendőri kísérettel járhatna be dolgozni.

 

 

Forrás: Népszava

(forrás)