Nagytakarítás vízesen és szárazon
Környezetünk
2009. júl. 12.

<p>Július 12-én ismét összefogott három civil szervezet, hogy környékünk lakosságának nyári igényeit immáron öt évtizede kielégítő Palatinus-tó neve ismét előtérbe kerüljön. Búvárok, horgászok és természetvédők vették újfent kezelésbe a tavat, tették rendbe annak partját és szépítették a tó legtöbbünk számára láthatatlan, de megdöbbentő dolgokat rejtő medrét.</p>

A napos, de kissé szeles vasárnapon közel 100 önkéntes gyűlt össze, hogy immáron sokadjára rendbe tegye az esztergom-kertvárosi Palatinus-tó medrét és partját. Az esztergomi Spartacus SE búvárai mellett a Dorogi Bányász Horgász Egyesület, valamint a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület önkéntesei vállalták ismételten az akció leszervezését és lebonyolítását. A résztvevők - emlékezvén a tavalyi állapotokra - idei akciójukkal elsősorban a tó nagyöblét kívánták rendbe tenni. Tekintettel arra, hogy ezt a partszakaszt vállalkozói összefogással tavasszal végre rendbe tették, a szemétszedés itt most csak a tó medrére korlátozódott (a tó egyéb részein a azonban a parton is zajlott a szemétszedés).

A tóból előkerült hulladék milyensége változatos volt, a pillepalackoktól, a gumiabroncson át a hűtőszekrényig (lásd képünkön) sok minden felszínre került. Még egy elsüllyedt szörfdeszka is. A sikeres akciót a résztvevők bográcsban főtt halászlével, illetve gulyással koronázták meg.

A 2009. évi tótakarítás támogatói voltak: Atlantisz Búvárcentrumm, Beuchat Magyarország, Cressi magyar-cseh-szlovák-román Képviselet, Divecenter, Ligeti és Bartók Sütőipari Kft. (Sárisáp), Sea-Watch Búváráruház, Szalánczay Péter vállalkozó, UEF, Zöld Vonal Búváriskola.

(forrás)