ÉRTÉK A MÉRTÉK! - mindenfajta művészeti ágból szemelvények

2009.06.22. 18:27

Kedves MINDEN ide látogató OLVASÓ!

Ebben a rohanó, agyat és idegeket borzoló világban álljunk meg egy pillanatra!Vigyor

Csodálkozzunk rá a bennünket körülvevő világra.

Olvassuk el az éppen kezünkbe akadt verset, hallgassuk meg a rádióban éppen felhangzó zenét, nézegessük meg a látóterünkbe került épületet, szobrot, képet...

Ha nyitott szemmel, nyitott füllel, s főleg NYITOTT SZÍVVEL járjuk útjainkat, bizony, meglepően sok szépségre tudunk találni.

Az interneten böngészve is keressük az IGAZI ÉRTÉKEKET, s hozzuk ide mindannyiunk örömére, hogy a 250 éve elhunyt Joseph Haydn-t idézzem:

"A földön oly kevés a boldog és megelégedett ember... Talán a te munkád olyan forrás lesz, amelyből a gondterhelt néhány pillanatra nyugalmat, üdülést merít."

Kívánok jó böngészést, szellemi kikapcsolódást mindenkinek!

Szeretettel Holdfény

 

2017.03.29. 8:41

Ismerem én is, bár nekem a nagyon mély és nagyon magas hangjai erőszakoltnak tűntek... 

2017.03.29. 8:40

Na hiszen, hát tudd meg, nem volt igazam, mert nem mondtam, hogy itt, vagy ott van, hanem azt, hogy nem tudom, melyik az... De ha akár három is lehet, akkor már értem... Mindig tanul az ember valamit... 

2017.03.28. 23:15

Petőfi Sándor

SZEGET SZEGGEL


Jaj, a hátam, jaj a hátam
Odavan!
Szomszéd bácsi kiporozta
Csúfosan.
Átkozott a görcsös fütykös
Somnyele!
Mellyel engem oly pogányul
Csépele.


Mért is tart hát kertet s benne
Körtefát?
És az isten rá gyümölcsöt
Minek ád?
Csábítólag kandikált a
Körte rám;
Csábjait ki már sehogy sem
Állhatám.




Átugortam a palánkon -
Átesém!
Hogy megingott bele májam
És vesém.
S nem elég ez; szomszéd bácsi
Rajtakap,
S akkor jött még a valódi
Haddelhadd.


Én teremtőm! mért is értem
E napot?
Megrakott, hogy minden csontom
Ropogott.
Nesze, monda, nesze másik,
Harmadik!
És a mindentudó tudja,
Hányadik.


Jelen volt a holdvilág a
Lagzinál;
Búsan nézte: szomszéd bácsi
Mit csinál.
Fellegekből vett magára
Gyászmezet,
És megosztva szenvedésem
Könnyezett.

Ő, csak ő nem könyörüle
Egyedül;
Három a tánc! monda, s egyre
Hegedült, -
Hegedült a bottal hátam
Közepén,
Keservesen, siralmasan
Jártam én.


...De'szen jól van! kiheverem
Én e bajt.
S visszakapja még a kölcsönt,
Vissza majd.
Tudjuk, hányat vert az óra,
Tudjuk ám!
Ön is rak a tűzre rossz fát,
Bácsikám.


Ablakunkhoz estenként mért
Sompolyog?
Vettem észre, hányadán van
A dolog.
Más szemében ő a szálkát
Megleli,
S az övében a gerendát
Feledi.


A deákné vászonánál
Ő se' jobb:
Engem dönget a lopásért
S szinte lop;
Lopni jár ő, csókot lopni
Nénihez,
Míg anyánk a bibliában
Levelez.


Tegye lábát ablakunkhoz
Ezután:
Fogadom, nem nézek által
A szitán.
Megugratni vagy anyánkat
Hívom át,
Vagy leöntöm dézsa vízzel
A nyakát!




Csontváry Kosztka Tivadar: Holdvilágos éjszakai táj 

2017.03.28. 14:08

Most viszont hoztam valamit, egy filmet és vele egy híres, csodálatos hangot.
Tegnap néztük meg a yutun, nagy meglepetésemre szerepelt benne YMA SUMAC perui származású operaénekesnő is.
Yma Sumac (1922-2008), eredeti nevén Zoila Augusta Emperatriz Chavarri del Castillo legendás perui származású amerikai szoprán énekesnő, aki hatalmas hangterjedelmével szerzett világhírt. Wikipédia

Azonnal felismertem a hangjáról, az arca még nem volt gyanús, pedig valamikor rég láttam már a yutun.


Még édesanyámtól hallottam róla, a kb. 4 oktávnyi hangterjedelméről, megnéztem, kivágta a ""c (négyvonalas!) c-t is, meg lement a nagyoktávba, a wiki ír 5 oktávot is, de szerintem ez a lefelé miatt nem lehet igaz, én több videót végignéztem vele a film után, és szerencsére megtaláltam a filmrészletet is! Ide teszem azt, és a film linkjét is:

https://www.youtube.com/watch?v=G-6eKroZeIg
Yma Sumac - Pachamama

Sajnos, a film hibás, mert csak 100 perces, utána csak ismételgetnek belőle, nemtom, mér?! Na mindegy, itt van:
https://www.youtube.com/watch?v=t__yLOTG2LI
Az inkák titka (1954)

Na még egy Yma Sumac:
https://www.youtube.com/watch?v=R-C7jZfAQ34
Tumpa


Ez pedig nagyon különleges, feltétlenül hallgassátok meg, ilyet ritkán hallani:
https://www.youtube.com/watch?v=1KprLT-JxPY
Chuncho

2017.03.28. 13:51

Az ÉRTÉK topicot hagytam utóljára, ugyanis fontos közlendőm van!

Kedves Dmolnár!
Te láttad jól!
Valóban FÖNT van a bazilika orgonájának a redőnyműve, az a barna színű, mármint a MŰKÖDŐ!

Ugyanis kikértem a véleményét olyanoknak, akik nálam, zongoristánál jobban értenek hozzá.
Az egyik referens közös tanítványunk volt a Baróti tanár úrral. Én zongorára tanítottam, ő orgonára. Azóta a fiatalember orgonaművészi diplomát is kapott.
Bemásolom a leveleket. Tehát a válaszok:

Először a pesti zenész barátom válasza:

"Az alul szerintem is "Shellwerk" azaz redőnymű, de lehet, hogy fölül a hátsó is az. A redőnymű, nem más, mint egy olyan "szélláda", amelyet egy olyan szekrényben helyeznek el, aminek az egyik oldala zsaluzattal van ellátva. Lezárja a direkt hangot a zsaluzat becsukásával, vagy kinyitva erősíti.(álcrescendó). Újabban összehajtható ajtókat használnak (olyan mint a modern harmonikás szobaajtó) Ez utóbbi jobb, mert láthatóvá válik a mű belseje, és telejes Pozitívműként is szolgál.
Az összehajtható ajtókat szokták vízszintesen is elhelyezni ami a crescendo és diminuendo arányossága szempontjából talán még hasznosabb is. A basszuspedálok fölött a "henger" mellett lehet látni a redőnytalpat.Ha keresgélsz a híres orgona fényképek között látsz olyan orgonát is, amelynél három redőnytalp is található, szóval... meglehet, hogy úgy igaz, ahogy írtad. (Nem emlékszem, hogy hány redőnytalp volt a játszóasztalon a pedálok fölött a Bazilika orgonáján.) Ezt biza Barótitól kellett volna anno megkérdezni.
A "Henger" az azt csinálja, hogy; mondjuk egy alaphangra felépítesz regisztereket. Alaphelyzetben megszólal minden regisztrált hang, amely összessége megadja az éppen játszott hangot. Ha letekered a hengert, akkor, ahogy tekered egyenként leveszi az alaphangra épített regisztereket a legmagasabb hangszintől kezdve. (Természetesen ha veisszatekered akkor alaphelyzetbe kerülsz.
 
No ennyit tudok róla mondani..."

És jöjjön az orgonaművész volt tanítványom válasza, aki ezen az orgonán tanult annó:

"Valóban két redőnyműve lesz egyszer az orgonának. Az első manuál Schwellpositiv néven szerepel, jelenleg is üres. Az orgona „fő” redőnyműve az ötödik manuál a képen az orgonán legfelül középen látható. A tavalyi évben lett beüzemelve egy új játékasztal, gondolom a manuálok kiosztása nem változott.

https://www.youtube.com/watch?v=U8fD_3DNSwU 3:55-nél látható az új játékasztal egészben."


Kérlek kedves Dmolnár, bocsáss meg, hogy csak "féligazságot" írtam Neked, de ez itt már tuti, hogy így van, ahogy leírták a zenész kollégák.

/Sk. megjegyzés: remélem, a henger képe is látszani fog.../

Hogyan tévedhettem?

Ugyanis élt bennem egy olyan érzés, hogy mikor felbődült koncertek közben az orgona, akkor én önkéntelenül is hátrafordultam, és láttam ott fönn a barna lapokat kinyílni, becsukódni... De hát rég volt, és gondoltam, azóta át is festhették... Így hittem, hogy az alsó az igazi...
Így történt a tévedésem, ami valójában "majdnem igaz", de a volt tanítványom szerint csak majd LESZ!

Én csak ráérzésből gondoltam arra, hogy talán több redőnymű is lehet, amit a pesti barát megerősített! :)))

Hát akkor gondolom, most pontot tehetünk az orgona témára.

2017.03.21. 8:07

Rendicsek, megtaláltam... Amúgy valóban a hangszerek csúcsa az orgona, mert iszonyat mennyiségű tudás, munka és művészi elképzelés kell a megalkotásához... 

2017.03.20. 17:22



Na akkó mégegyszer nekifutok:
Ezt a képet tettem fel ugye az esztergomi bazilika orogonájáról.
Alul látható az erkély oszlopsora. KÖZÉPEN az oszlopok hézagjai közt látható a türkizkék anyaggal letakart játékasztal ötsoros klaviatúrája.

Afölött láthatók az éppen nyitott redőnylapok szürkéskékkel, ezek függőlegesek, nem vízszintesek, mint az ablakredőnyök, és hasonlatosak a manapság divatos szalagfüggönyhöz, csak tudtommal fából vannak.
Most, mikor nem játszanak a hangszeren, valószínűleg a szellőzés miatt vannak nyitva.
Fölötte láthatók a fanfársípok. Ilyen kevés orogonán van, pl. van a MÜPA orgonájának is, melynek tervezésénél és intonációjánál Baróti István tanár úr és Varnus Xavér működött közre.

Hoztam Neked egy orgonabemutatós videót, itt aztán tényleg remekül látható a redőnymű!
https://www.youtube.com/watch?v=q6kJRnskjkQ
Az Esztergomi Bazilika orgonája - Bemutatja Baróti István (immár sajnos néhai!) orgonaművész-karnagy (1940-2014).

Évekkel ezelőtt láttam tőle egy ilyen bemutatót, nagyon érdekes, csak ajánlani tudom mindenkinek, ha módjában áll egy hasonló előadást megnézni.
Állítom, méltán a hangszerek királynője az orgona! :)))
Sajnos az 1 cm-es legmagasabb síp hangját én nem hallottam. (Zenész "süket fülek"!) A legmélyebb pedig 10 m-es, és fából van, és szögletes hasáb alakja van, inkább hörög, mint zeng...
 

2017.03.20. 15:39

No most akkor hol van? Felül, avagy a fanfársípoknál?

2017.03.19. 12:42

Akit érdekel részletesebben Charles-Maria Widor, annak elhoztam a wikiről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Charles-Marie_Widor

Charles-Maria Widor (1844-1937) francia orgonaművész, zeneszerző és zenepedagógus. Wikipédia

Leghíresebb műve az V. f-moll orgonaszimfónia, elhoztam az egészet kottaképpel együtt:
https://www.youtube.com/watch?v=7MkaWrX8oHA
A mű öt tételes, f-mollban van, Op. 42. No 1.

00:00 - I. Allegro vivace
10:34 - II. Allegro cantabile
18:36 - III. Andantino quasi allegretto
25:50 - IV. Adagio
30:55 - V. Toccata

Előadja: Pierre Pincemaille

Itt ez a Szent Sulpice templom orogonája, ahol a szerző kántorkodott, itt is helyezték az altemplomban örök nyugalomra:


Érdekes, nem látok rajta "redőnyművet" (vagy csak nem látható?), amely a hangerő fokozásának céljából épült bele az orgonákba, igaz, a romantika (Liszt) korában. 
Az esztergomi Bazilika orgonájának is van ilyen. Megfigyelhető a falapokból álló redőny fönn középen, amikor kinyitja, vagy bezárja az orgonista.


A redőnymű középen van alul, a fanfársípok alatt.
Fanfársípok azok, amelyek merőlegesen előre állnak, hogy a hang kifelé erőteljesen szóljon. A redőnymű most éppen nyitva van.


2017.03.19. 12:05

Vasárnap van. Ezen a napon ha csak tehetem, orgona műveket hallgatok.
Talán a gyerekkoromból maradt vissza ez a szokás, ugyanis a keresztapám falusi kántor volt, aki autodidakta módon tanult meg orgonálni, s mivel gyerekkoromban ha náluk voltunk a hugival, mindig mennünk kellett vasárnap a nagymisére a templomba, ahol orogonált.
Azóta persze magasabb filozófiai tanulmányaim kapcsán ateistává lettem, de ez az orgonamuzsika szeretet megmaradt bennem.

Most először egy igen ritkán hallható művet hoztam, eléggé modern hangvételű, ezért lehet, sokaknak nem fog tetszeni. 
De én Kodály Zoltán előtt kívánok vele tisztelegni, aki 50 éve (1967. márc. 6-án reggel szívrohamban) hunyt el.

Kodály Zoltán: Preludium orgonára:
https://www.youtube.com/watch?v=bgasDqNYxnU
Dr. Simone Gheller plays the Praeludium by Zoltan Kodaly in Rovigo Conservatory of Music.

A következő mű igen népszerű, és sokan ismerik, az előadóját is, hiszen ő a Párizsi Notre Dame orgonistája, aki járt nálunk is, és játszott Esztergomban a Bazilika orgonáján is, ahová Baróti karnagy-kántor úr meghívására jött el:
https://www.youtube.com/watch?v=Idfou5-jW88
Charles-Maria Widor: Toccata from Symphony f-minor, Op. 42. No. 5. 
Előadja: Olivier Latry - Diocese Brooklyn, New York (USA)


Olivier Latry in Birmingham

S végül érdekességként szintén egy nagyon ismert művet hoztam, de animációs felvételben, melyen remekül figyelemmel kísérhetők a szólamok, mert más-más színűek.
Különösen figyeljetek a 2.perc 50 másodpercnél jövő FUGA részre, mely négy szólamú, az első szólam kék, és az utoljára belépő basszus szólam a lábpedálokon jön, zöld színnel:
https://www.youtube.com/watch?v=ipzR9bhei_o
Bach: Toccada and Fugue in d-minor, organ



2017.03.18. 14:40

Verselemzés a 8. osztályosok irodalomkönyvéből Arany János előbb idézett balladájának:

Szondi két apródja

A költemény szerkezete bonyolult, az események nem időrendi egymásutániságban, egy cselekményszálon bontakoznak ki. Többszólamúság, párhuzamos szerkesztésmód jellemzi a művet. Két időbeli szólam szolgál a történet alapjául: a két énekes a múltat pengeti lantján, míg Ali szolgája a jelenről beszél.

Az első két versszak három színhelyet jelenít meg. A leírás mozgalmas: látjuk az alkonyi nap sugarak fényével megvilágított, por- és füstfelhőbe borult vár romjait s szemközt a „nyájas, szép zöld hegyorom” tetején a lobogós kopjával megjelölt sírhalmot, a Szondit sirató, térdeplő lantosokat. Lent, a „völgyben alant” a nyüzsgő török táborban a győztes zsarnok diadalmámorát üli.

Drégely várának látképe:
Drégely várának látképe

A leíró versszakok utáni drámai dialógussal folytatódik a ballada. Először Ali és szolgája párbeszédét halljuk. A kegyetlen basa negédes szóvirágokkal várja, sürgeti az apródokat, hogy az ő dicsőségét zengjék ezentúl. – Arany János a keleties stílussal, török szavakkal hitelesíti a történelmi eseményt.

Az ötödik strófától kezdve bontakozik ki a két külön világ értékrendje. A páratlan szakaszokban az apródok históriás énekben idézik fel a közelmúltat, az egyenlőtlen erőkkel vívott harcot, Szondi György rendíthetetlen, meg nem alkuvó hősiességét és dicső halálát. A páros versszakokban a jelenről beszél a török küldött. Eleinte csábító ígéretekkel próbálja rávenni az ifjakat, hogy álljanak az idegen hatalom szolgálatába, legyenek hazaárulók, szolgálják Alit ezentúl. Az apródok éneke fokozatosan emelkedik himnikus magasságba, a török küldött fokozatosan veszti el türelmét, s majd kifogyva érveiből, durva szavakkal gyalázza Szondit és fenyegeti börtönnel a megingathatatlan dalnokokat.
A két apród átka a költemény végén jelképes, általános érvényű: a költők a hűség és a hazaszeretet erkölcsi parancsát közvetítik. (Ugyanezt sugallja az V. László[1853] és A walesi bárdok[1856] című ballada is.)


A szövegben előforduló nevek, régies kifejezések: "bülbül", "huri", "ormó", "gyaur", "sörbet", "pálma", "álgyú", "kaftán", "cseléd", "kelevéz", "Rusztem", "a hegy menedéke".


Figyeljük meg a költemény különös, izgatott menetű ritmikáját! Az uralkodó versláb az anapesztus. Az első három sorban a hatodik szótag csonkaláb, utána éles sormetszet következik; a negyedik sor tisztán anapesztusi lejtésű.


Többszólamú ballada: más elnevezéssel párhuzamos szerkesztésű ballada; balladatípus, amelyben különböző egyidejű cselekmények fonódnak össze.

/Fő forrás: http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodalom-8-osztaly/szondi-ket-aprodja/arany-balladai-szondi-ket-aprodja/

.......................

Sk. megjegyzés:
Ezt a csodálatos történelmi képet festő balladáját Arany Jánosnak mi is tanultuk annak idején, s látom, a mai ifjúsággal is megismertetik a hűség és hazaszeretet eme igen fontos jelképét.
Csak remélni tudom, hogy kavarodott világ ide, kavarodott világ oda, az elkövetkező nemzedékek tankönyveiben ugyanúgy helye lesz ennek a költeménynek, mint volt nekünk, legyenek is majdan bármilyen társadalmi berendezkedések a messzi jövőkben... /Holdfény/

Elhoztam a ballada zenei változatát is:

https://www.youtube.com/watch?v=zD8phwP-B5U
Arany János - Szörényi Levente: Szondi két apródja - Előadja: Koncz Zsuzsa






2017.03.18. 14:24

ARANY-ÉV 2017.

Arany János

SZONDI


"Beborult a csillagos ég felettünk,
Uramisten! védd a hazát helyettünk,
Vérünk áldozása,
Életünk fogyása
Hogy ne essék hiába:
Oh, ne engedd, uramisten!
Jutni pogány igába."


Szondi vitéz szomorkodik szivében;
Töri török Drégel várát keményen;
Basa büszkén járat:
Adja fel a várat
Kegyelemért, cserébe.
"Kegyelem az istennél van:
Folyamodom elébe!"


"Hadakozó vitéz népem mind kevés,
Fogy az ember, szaporodik a törés;
Minden katonámra
Egy-egy kapu tárva
Dőledező falamon:
De azért mi nem megyünk ki,
Itt halunk meg a romon."


Hallja Márton, Oroszfalu pásztora,
Kezeinél az úri szent vacsora...


(1856 körül)


Szondi György síremléke

A KÉT APRÓD


Szondi vitéz harcolt lelkesen,
Drégel alatt nyugszik csöndesen;
Sírja felett kopján gyászlobogó, koszorú,
Kopja tövén két szép ifiú.

.........................................


(1856 körül)





SZONDI KÉT APRÓDJA


Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
   Tetején lobogós hadi kopja.


Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
   Ali győzelem-ünnepet űlet.


"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
   Odaillőt egy huri nyakra!"


"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
   És pengeti, pengeti, sírván."


...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
   Meg nem marad itt anyaszülte.


"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
   Odalenn vár mézizü sörbet. -"


Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
   Egyenest oda fog folyamodni.


"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
   Ali győzelem-ünnepe van ma!"


Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
   Töri Drégel sziklai várát.


"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
   Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"


A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
   Szügyeikben tőrt keze forgat.


"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
   Zengjétek Alit ma helyette!"


Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
   Vele halni meg, ócska ruhába'!


"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
   Fiaim, hozzá köt a hála!"


Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
   Kelevéze ragyog vala balján.


"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
   Ali majd haragunni fog érte."


Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
   Diadallal várta be végét.


"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
   És börtöne kész Ali úrnak."


Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
   Ki miatt lőn ily kora veszte!


(1856 jún.)

Zichy Mihály: Illusztráció a SZONDI KÉT APRÓDJÁHOZ


2017.03.18. 13:39

Kedves ide látogatók!
Vigyázzatok az itt lévő linkben a HIRDETÉSEKRE kattintással, mert a vírusirtóm riasztott, úgyhogy inkább NE kattintsatok rá egyikre se! :((

 

2017.03.16. 23:30

Nagyon kedvelem ezt a szonetett, rég találkoztam már vele, és igen megörültem, hogy ismét rábukkantam, ezért elhoztam ide is:

PABLO NERUDA

44. szonett



Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,

mivelhogy ilyen kettős ez az élet,
a szó csupán egyik szárnya a csöndnek,
a tűzben mindig ott egy rész hidegség.

Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,

hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.

Szeretlek s nem szeretlek, mintha mindig

a boldogság kulcsát s egy ismeretlen
balsors esélyét tartanám kezemben.

Szeretlek hát kétéltű szerelemmel,
ezért szeretlek, mikor nem szeretlek,
s ezért szeretlek, amikor szeretlek.

/Somlyó György fordítása /

Pablo Neruda (1904-1973), eredetileg: Neftalí Ricardo Reyes Basoalto Nobel-díjas chilei költő. Wikipédia

Képtalálat a következőre: „szerelmesekről festmények”

Fekete Zsolt: Szerelmesek

Ez a zenemű pedig az egyik legkedvesebb zongoradarabom. Kottás változatban hoztam, aki érti a kottaolvasást, talán rájön, miért?
Szerintem így nemcsak hallható, hanem látható is, mennyire szenvedélyes, olyan sokféle érzelmet fejez ki a mű, mintha egy szerelmi légyottot festene meg...
Tegyétek jó hangosra a hangszórókat, akkor lesz olyan, mintha a koncert teremben ülnétek! :)))

https://www.youtube.com/watch?v=KHGd624HzDc
Rachmaninov: h-moll prelude Op. 32. No. 10.
Előadja: Borisz Berezovszkij, aki egy koncerten előadta az egész prelude sorozatot, igen nagy teljesítmény, meg kell hagyni!

Egyébként ebben a sorozatban van a közismert (zenészek által csak "Horror prelüd"-nek nevezett) Op. 3. No. 2. cisz-moll prelüd.
(Erről majd máskor szívesen írok, ha érdekel valakit a hozzá fűződő történet is.)

2017.03.16. 18:58

Képfeltevés módja?
Hát én úgy szoktam, hogy keresek a témához megfelelő képet a gugli "KÉPEK" rovatában, aztán rákattintok, és középen megjelenik a kiválasztott kép, külön a kép jobb oldalán szöveggel, ott van a kép MÉRETE is, általában (mivel nem tudok kicsinyíteni!) olyan képet keresek, amelyik nem éri el az 1000-es nagyságot. Alább keretekben szövegek vannak, mit akarsz vele csinálni:
Oldal keresése (itt ha rákattintasz, megjelenik a weboldal ahonnan a kép való), Kép megtekintése (rákattintva megjelenik a kép egymagában linkkel együtt), majd van a Megosztás. (Ezzel nem szoktam foglalkozni, fogalmam sincs, mit lehet kezdeni vele....)
Én általában - ha csak a kép kell nekem! - rákattintok a kép megtekintésére, és megjelenik a kép. 

Akkor arra az egér JOBB GOMBJÁVAL rákattintok, és a feljövő menüben rákattintok a "Kép másolása" szövegre.
Majd átmegyek arra a topicra, ahová be akarom tenni, és a jobb gombon a "Beillesztés" szóra kattintok, és már itt is kell lennie a képnek:

Cseresznyevirágot beporzó méhecske

Most a leírásommal együtt csináltam a manővert.
Van, aki másként csinálja, én így szoktam meg. De ezt csak a guglin fenn lévő képekkel lehet így.
A SAJÁT képeim albumát, mióta új a szeretgom portál, nem találom, de annak is volt módja a betevésének...
Dmolnárnak se sikerült a gépén lévő képet betennie... Pedig ő hozzám képest guru! :)))
 
Egyik este az 5 kiscicát a radiátorban a párom tette be a levelezőmből kivágással a macskásba, mert azt a bátyámtól kaptam Nőnapra...
Nos, én sem tudok mindent, hogyan kell csinálni, sajnos... 
Bár ritkán hagyom maga a "GÉP" által lerázni, de úgy gondolkozom, ami nagyon nem megy, azt haggyuk! (lenini elv!:DDD)

Ja, még valami!
A Képek keresője nálam "szigorú"-ra vanállítva, nehogy valami malőröm legyen, még így is tünnek el képek másnapra, általában szerzői okok miatt...
Ez ellen meg nem lehet tenni, sőt, nem is szabad, azt hiszem...

2017.03.16. 18:24

Kedves Possi!

Bizony, nagyon körültekintőnek kell lenni, mert igen sok a hozzá nem értő "kókler" hangszerész!
Hogyan segíthetnék? Talán hasznos lehet nagynevű (régi, kipróbált) zeneiskolákban érdeklődni, kikkel dolgoztatnak, kiket tartanak szakmailag megbízható hangszerjavítóknak.
Általában hangszercsaládonként működnek ezek a szakik: Úgymint fafúvós, rézfúvós, ütős, zongora és orgona javítók, építők.

Egy biztos!
Tudomásul KELL venni, hogy egy használt, felújított hangszer SOHA sem lesz már olyan mint az új!
(Lásd: Ruhavarratás új anyagból, vagy régiből átalakítás!!!)

Az az igazság, hogy a zongorák nagy hibája, s szinte javíthatatlan, ha a rezonáló lemez (a hangszer alja, lásd a cikkben az I. részben lévő képet!) megreped, azt már soha nem lehet tökéletesen megjavítani. Szoktak olyan gyantaszerű anyaggal kísérletezni, de mi zenetanárok is úgy tapasztaltuk, hogy sajnos, ez nem igazán válik be!
A másik gyakori hiba a régi zongoráknál, pianinóknál a filces részek (hangfogó párnák, kalapácsok) beszáradása következtében lévő "töpörödés", ami azt eredményezi, hogy a dempfer (hangfogó párna) nem takar rendesen, így le kellene cserélni az egészet, ami igen költséges dolog. Hibaforrás jellegzetessége a hang ZÚGÁSA, mikor elengeded a billentyűt, tovább zeng a húr...
Pl. a fafúvós hangszereknél is emiatt cserélik le az egész filcből lévő takarólemezeket, kapni is hozzájuk ún. "párnakészletet".
A vonósoknál a húrszakadás, és a hangolókulcs furatának kitágulása miatti kulcs visszatekeredése okozza a hangolhatatlanságot.
Tiplivel szokták szűkíteni, azt hiszem, de nem vagyok vonós szakértő...
 
Az ütősöknél (dobok) pedig a bőrök mennek tönkre, ezeket is időről időre (igénybevételtől függően!) cserélni kell.
Van, aki a műanyagra, van, aki az állatbőrre "esküszik", de mindkettő meghibásodhat!

Nekem pl. a szívem facsarodik el, mikor a focimeccseken hallok dobszót, mert láttam már olyan "emberi állatot" (!!!), aki fagallyal püfölte a szurkoláskor szerencsétlen dobot!!! :(((
Na az se fog érni már egy hajító fát se! :P
...........

Ami pedig az emberi barbárságot, rombolási hajamot, bosszúállást illeti, erről már beszéltünk a "Buhera mátrix" c- film kapcsán, Mucsi Zoltán színész élethűen adta elő ezeknek az "etikáját"! :(((
Azt gondolom, sajnos, nem ilyen lovat akartunk egyikőnk sem, akik végig dolgoztunk becsületesen egy életet, s a csalók, buherálók, kóklerek karmaiba kényszerültünk!:(((

2017.03.16. 17:53

A zongora szerkezete és működése V. befejező rész:

Mai modern STEINWAY Hangversenyzongora:

 


        A fiatal virtuóz jó mechanikájú, tartós, erős zengésű hangszereket
    keresett; a férfikorba lépő  művésznek  változatos  hangú,  a  zenekar
    többi hangszerét is imitálni  képes,  árnyalható  dinamikájú,  "kezes"
    zongorákra volt  szüksége.  A  felnőtt  Liszt  "tökéletes"  hangszerre
    vágyott, "legnagyobbra" és "legjobbra" - ezek világrajöttek,  s  velük
    együtt  újjászülettek  Liszt  zongoraversenyei   és   ámulatot   keltő
    rapszódiái. Végül a korosodó, tanítványok sokaságát nevelő mester  már
    elégedett  volt  -   no   nem   a   világgal,   csak   az   engedelmes
    Chickeringekkel, Bösendorferekkel és Steinway-kkel.

                                      *

    IRODALOM

        1. Liszt válogatott írásai, Zeneműkiadó, Bp. 1959.
        2. Gy. Gábry: Franz Liszts Klaviere, Akadémiai Kiadó Bp. 1978.
        3. Gát József: A zongora története, Zeneműkiadó, Bp. 1964.
        4. A. Dolge: Piano and their Makers, Dover P. New York, 1972.
        5. Gy. Gábry: Neuere Liszt-Dokumente, Akadémiai Kiadó 1968.
        6. Kárpáti János: Liszt Ferenc Chickering zongorái,  Magyar  Zene,
           1984/3.
        7. La Mara: Letters of F. Liszt,  Greenwood  P.  Publ.  New  York,
           1969.
        8. Márta Sz. Farkas: Dokumente über Ludwig Bösendorfers  Tätigkeit
           in Ungarn, Akadémiai Kiadó, Bp. 1977.
        9. Sz.  Farkas  Márta:  Zongoratörténeti   adatok   publikálatlan
           Liszt-levelekben. Zenetudományi Közlemények, MTA Bp. 1980.
        10. Sz. Farkas Márta:  A  zongora  csellórezonánsa.  Zenetudományi
            Közlemények, MTA Bp. 1979.

VÉGE!


2017.03.16. 17:17

A zongora szerkezete és működése IV. rész:
 

A gigantok korszaka

        1861-ben Liszt  elhagyta  Weimart.  Wittgenstein  hercegnő  Rómába
    költözött, véglegesen. Az altenburgi "paradicsomi"  állapot  megszűnt.
    Életének hátralevő részét javarészt három városban töltötte a  mester:
    Rómában, Weimarban és Pesten - immár hatalmas zongorák társaságában.


    
    

    Fent az első, lent a második Chickering



        Az első ezek között C. Frank Chickering zongorája,  amelyet  Liszt
    Rómában kapott tőle 1867-ben. (A párizsi kiállításon díjazott példányt
    vitte el Liszt lakására.) A mestert állítólag elkápráztatta a  hangja,
    és az első taktusok leütése után e  szavakkal  fordult  Chickeringhez:
    "Ez fenséges! Sohasem gondoltam, hogy egy zongora ilyen  kvalitásokkal
    rendelkezzen!" A zongorák "Kolosszusa"  (254cm  hosszú)  nem  fért  el
    római szállásán, ezért barátjához, Augusz báróhoz küldte Szekszárdra.
        Jonas Chickering - a cég  alapítója  -  1843-ban  szabadalmaztatta
    nagy találmányát, az öntöttvas keretet.  Ebbe  már  a  tőkét  is  bele
    lehetett építeni, és a húrokat is közvetlenül a  keretre  feszítették.
    Chickeringék hatvan éven  keresztül  saját  mechanikájukat,  az  angol
    típusú Edwin Brown-mechanikát használták (Brown a Chickering-műhelyben
    dolgozott) - Liszt zongorájában is ezt a mechanikát találjuk.
        Liszt második Chickering-zongorája  1881-ben  került  az  Egyesült
    Államokból Pestre. Ez kifejezetten neki készült.  Tábláján  az  alábbi
    szöveg olvasható: "Chickering & Sons - F. Liszt." Ez  a  hangszer  már
    kereszthúrosa  (korábbi  Chickering   még   egyeneshúrozású).   Sokkal
    közelebb áll a mai zongorához, mindenféle újítást  megtalálunk  rajta,
    még az ismétlő mechanikát is. Pedáljainak a száma három, eggyel  több,
    mint az 1867-esé. A plusz pedál lenyomásakor csak diszkantban (a magas
    hangtartományban)  emelkednek  fel  a  tompítók.   Különlegesen   szép
    zengésűek  a  vasfonatos  húrjai.  1984-ben   restaurálták,   és   egy
    hanglemezfelvételt  is  készítettek   vele;   Liszt   későbbi   műveit
    játszották  rajta.6  E  két  zongora  szerencsénkre  ma  is
    megtalálható  a  Zeneművészeti  Főiskola   Liszt   Múzeumában;   Liszt
    mindkettőt a Zeneakadémián használta,  és  később  az  intézményre  is
    hagyta.
        Liszt 1869-ben a herceg ajánlatára ismét  visszatért  Weimarba.  A
    Hofgärtnereibe  költözött  (ez  ma  a  weimari  Liszt  Múzeum).   Carl
    Bechstein. kihasználva Liszt "zongorátlanságát", egy 7 és fél  oktávos
    versenyzongorát küldött neki.  Liszt  nagy  örömmel  fogadta  a  remek
    zongorát. A hangszer ma Weimarban látható.


    
    

    Bechstein (fenn) és Bösendorfer (lenn)


        1886. áprilisában  Liszt  Angliában  járt.  Bechstein  Sydenhambe,
    Liszt szállására küldte legújabb  zongoráját.  A  zongorán  az  alábbi
    feliratot olvashatjuk: "Ez a zongora nagy gyorsasággal  készült  Liszt
    Ferenc   abbé    számára,    és    sydenhami    Westwood    House-beli
    dolgozószobájában helyezték el, ahol a nagy mester  legutolsó  angliai
    látogatásakor  használta  1886.  április  3-19-ig."  Ma  egy   kansasi
    múzeumban   őrzik.   Érard-féle    ismétlő    mechanikával    készült.
    Különlegessége  az  egy  darabból  készült  öntöttvas   keret   és   a
    kereszthúrozás.
        Igaz, Liszt és Érard "munkakapcsolata" is egyedülálló volt a  maga
    nemében, de Ludwig Bösendorfer és  Liszt  "érdekközössége"  talán  még
    jelentősebb a zenetörténet és azon belül a hangszertörténet számára. A
    zongoragyárat  Ignaz  Bösendorfer  alapította  1828-ban.  Fia,  Ludwig
    Bösendorfer 1859-ben vette át, és rövid idő alatt  a  monarchia  egyik
    legnagyobb  hangszergyárává  virágoztatta  fel.  Zongoráit   erőteljes
    hangzás, jó hangtartás,  szélsőséges  dinamikai  képesség  jellemezte.
    Bösendorfer az angol mechanikát kedvelte. Zongoráinak  hangja  annyira
    jellegzetes volt, hogy hamar megkapta a "bécsi hang" jelzőt.
        Liszt L. Bösendorfert több levelében barátjának nevezte, vacsorára
    hívta meg stb., azaz nyugodtan nevezhetjük mi is a barátjának.  Nagyon
    elégedett volt Bösendorfer zongoráival.  Így  ír  Horpácsról  1872-ben
    Eduard von Lisztnek:
        "Add át baráti üdvözletemet Bösendorfernek és mondd meg neki, hogy
    elégedett vagyok azzal a zongorájával, amelyen itt  gyakorolgatok  egy
    kicsit."7


    

    A "Liszt-Bösendorfer gépezet", egy korabeli karikatúrán


        Mint  már  említettük,  Lisztnek  Weimarban  is   volt   már   egy
    Bösendorfere. Pesten, Szekszárdon és másutt is Magyarországon  gyakran
    használta jótékony  hangversenyein  a  bécsi  zongorákat.  Beregszászy
    haragudott  Bösendorferre,  mert  az  elárasztotta  Magyarországot   a
    hangszereivel, s ahogy az lenni  szokott  (nálunk  mindig  a  külföldi
    termék a jobb), azt vették meg a magyar zongorák helyett.  Bösendorfer
    valóban  mindent  megtett,  hogy  hangszerei  népszerűek  legyenek  és
    elkeljenek. "Lisztet a kezdet kezdetén megnyerte.  Hajlongott  előtte,
    ahol csak megjelent, és megkoszorúzta azokat a  zongorákat,  amelyeken
    Liszt játszott" - írta Beregszászy, egyik cikkében. Pestszerte járt  a
    mondás: "Liszt az Úr, és Bösendorfer az ő Prófétája."
        Liszt persze nem vette rossz néven  ezeket  az  üzleti  fogásokat.
    Bösendorfer valóban elkényeztette.
        Volt olyan előadás, amelyre  tíz-tizenkét  hangszert  is  lehozott
    Bécsből Pestre, személyesen. 1870-től kezdve Liszt Zenei Matinéira  is
    rendszeresen szállított zongorákat. 1873-ban két különleges,  teljesen
    új konstrukciójú  zongoráját  hozta  magával  Liszt  50  éves  művészi
    jubileumára. (Ezeket tulajdonképpen a bécsi világkiállításon  szerette
    volna bemutatni, de későn készültek el.) A hangszerben a rezonáns  alá
    egy szélesen elnyúló, jó egy arasz átmérőjű lapot  helyezett,  amelyre
    felerősítette  a  rezonánst.  A  rezonáns  tartósságát   vaslemezekkel
    növelte; a zongora hangja ettől  Fémes  csengésű,  tömör  lett.  Ilyen
    típusú  zongoráit  Bösendorfer  "Liszt-zongora"  néven  dobta  piacra.
    Azokra a zongoráira, amelyeket Liszt  használt,  ráíratta  Liszttel  a
    nevét,  és  így  adta  el  őket  -  valamivel  drágábban...  (A  bécsi
    világkiállításon  egyébként  egy  nagyon  megmunkált,  szép  hangszert
    mutatott be a zongoragyáros. A zongora oldalán medallion-szerű Mozart,
    Beethoven, Liszt, Chopin, Weber, Schubert, Schumann képek  voltak.  Öt
    évig dolgoztak rajta8.)
        1884-ben  jelentette  meg  Bösendorfer  a  7   oktávos,   oktávoló
    zongorát. Ez az újítása teljesen lázba hozta Lisztet. Az újításnak  az
    volt a lényege, hogy egy plusz pedál lenyomásával a  felső  6  oktávon
    minden hangnak megszólaltatható lett az alsó  oktávja  is9.
    Ez a hangszer is Liszt "1838-as vágyai" között szerepelt.  De  épített
    Bösendorfer 305cm hosszú, 8 oktávos zongorát is.  Jogos  tehát,  ha  a
    zongoratörténetben a XIX. század  második  felét  az  óriások  korának
    nevezzük.
        A  mai  Magyarországon   gyakran   lehet   még   találkozni   régi
    Bösendorferekkel. Liszt  hangszerei  közül  két  Bösendorfer  zongora,
    található  a  pesti  Liszt  Múzeumban.  Az  egyik  egy  2,45m   hosszú
    hangversenyzongora, angol  mechanikával.  Ez  a  hangszer  az  1862-es
    londoni kiállításon érmet  kapott.  Több  alkalommal  hangversenyezett
    rajta a mester.
        Liszt ebben az időben sem  hagyott  fel  teljesen  a  nagyközönség
    előtti zongorázással. Ekkor  azonban  már  nem  tett  engedményeket  a
    hallgatóságnak, mellőzte az  üres  virtuozitást.  A  koncerteket  vagy
    különleges  alkalmakkor,  vagy  jótékonysági   célból   rendezték.   A
    zeneszerző általában tanítványaival  együtt  lépett  fel.  1875-ben  a
    bayreuthi színház javára zongorázta el  a  Wagnerrel  közösen  tartott
    koncerten Beethoven Esz-dúr  zongoraversenyét.  1876-ban  a  Vigadóban
    lépett fel  az  árvízkárosultak  megsegítésére.  Általában  rengetegen
    apelláltak az emberszeretetére.  A  Fővárosi  Lapok  1877.  dec.  25-i
    számában a következőket olvashatjuk: "Maholnap megérhetik, hogy  Liszt
    művészetét  jövedelmi  segélyforrásként  tekintvén,  valamely   társas
    egylet az évi költségvetésében bevételi rovatába teszi a tagdíjak után
    a »Liszt tíz ujját«". Fiatal korában először azért koncertezett,  mert
    meg akarta mutatni a világnak, mit tud ("a koncert én vagyok"), később
    azért, mert  anyagi  függetlenségét  akarta  megteremteni.  Amikor  ez
    sikerült, a pénz többé már nem érdekelte. Egy  impresszárió  egymillió
    forintot  ígért   neki   egy   amerikai   hangversenykörútért.   Liszt
    elutasította, mondván: nem üzérkedik a művészettel. Itthon sem  mindig
    volt kedve a nyilvános "kalimpáláshoz" - ahogy gyakran nevezte.

    

        Játéka és komponáló művészete  egyre  kiforrottabb  lett.  Borodin
    1877-ben Jénában hallotta játszani: "...a  zongora  hatalmas,  tartott
    hangjai méltóságteljesen hömpölyögtek (...) Milyen csodálatosan  zengő
    hangok, mily hatalmas erő!" Méginkább igaz lett  hát  a  zongoraművész
    Moscheles-nek Liszt ifjúkori virtuozitására vonatkozó mondása:  "Liszt
    játéka után a zongorát le kell csukni!"
        Magyarországi tartózkodásai során  Liszt  szívesen  ment  pihenni,
    komponálni Szekszárdra az Augusz családhoz. Auguszéknak két zongorájuk
    is volt a kastélyukban, egyik éppen egy Beregszászy.  Balszerencsénkre
    nem a legjobb, a legmodernebb de így is kiváló hangszer.
        Beregszászyval kapcsolatban  térjünk  vissza  egy  újításához,  az
    úgynevezett csellórezonánshoz.  Lényege  a  következő:  Beregszászy  a
    rezonáns lemezt oly módon tette domborúvá - csellótető-szerűvé -  hogy
    a hídon átfutó és felülről rögzített húrok  segítségével  a  rezonánst
    megfeszítette (a híd a  rezonánshoz  van  erősítve).  Minél  feszesebb
    tehát a húr, annál domborúbb a rezonáns.  Ezáltal  sokkal  erősebb  és
    ellenállóbb lett, mint elődei, és a zongora  zengőbb,  teltebb  hangon
    szólalt meg. A csellórezonáns ügyét  perre  vitték  a  bécsi,  1873-as
    világkiállításon.  Beregszászy  díjat  nyert  ugyan  a   zongorájával,
    feltalálónak azonban Ehrbart-t tüntették fel.  Állítólag  az  történt,
    hogy Beregszászy még 1872-ben elmondta Ehrbartnak a domború rezonánsra
    vonatkozó ötletét. Liszt, noha - Bösendorfer  miatt  -  Beregszászyval
    nem állt különösebben szoros kapcsolatban, nagy érdeklődéssel figyelte
    a fejleményeket. Kikérte Bösendorfer  véleményét  a  találmányról,  és
    felhozatott       egy       ilyen       zongorát        a        pesti
    Beregszászy-üzletbe.10

    


    Az Újvilág zongorái

        Liszt 1873-ban, valószínűleg a világkiállításon került kapcsolatba
    Steinway-ékkel.    A    tőlük    vásárolt    koncertzongorát     főleg
    hangversenyezésre használta, mint ezt egy Weitzmannhoz  írt  leveléből
    tudjuk. De már 1864-ben  találkozott  Liszt  az  Általános  Zeneegylet
    kongresszusán egy Steinway-zongorával, és  nagyon  dicsérte  építését,
    játéktechnikai lehetőségeit.
        A Steinway & Sons zongoragyárat a Németországból kivándorolt H. E.
    Steinweg és két fia alapította New  Yorkban,  1853-ban.  Már  1855-ben
    betörtek   az   amerikai   piacra.   Kereszthúros,    öntöttvaskeretes
    asztalzongorájukkal első díjat nyertek az Amerikai Intézet New  York-i
    kiállításán. 1859-ben hatalmas, modern gyárat építettek a 35. utcában.
    A harmadik fiú, Theodore  Steinway  előbb  Németországban  maradt,  de
    amikor két testvére meghalt, 1865-ben eladta németországi üzletét,  és
    az amerikai gyár technikai vezetője tett. Számunkra ez a harmadik fiú,
    Theodore a legérdekesebb. Ő 1825-ben született. Dr. Ginsbergtől tanult
    akusztikát. Ginsberg sokat foglalkozott vele, cserébe  az  ügyes  kezű
    Theodore modelleket épített a fizikus akusztikai előadásaihoz. Remekül
    zongorázott, nagy zongoragyűjteménnyel rendelkezett. Lépésről  lépésre
    sajátította el a modern tudományoknak a zongoraépítésben hasznosítható
    elméleteit.  Megvizsgálta  a   különféle   fafajtákat   és   megfelelő
    ötvözeteket keresett,  amelyek  elbírják  a  zongorahúrok  óriási,  30
    tonnányi feszítőerejét. Steinway-ék újításainak se  szeri,  se  száma.
    1866-ban azt találták ki, hogy bronzcsőbe ágyazzák s ezáltal  megvédik
    a légnedvesség változásának  hatásától  a  kalapácstartó  bakot  és  a
    kiváltás-szabályozó  csavarokat.  A   következő   évben,   a   párizsi
    világkiállításon ismét első díjat  nyertek  (nagy  csapás  az  európai
    hangszergyárosoknak!),  holott  hangversenyzongorájuk   még   nem   is
    tartalmazta a nagy újításokat.
        Jelentős  a  duplex-skála  elnevezésű  megoldásuk  is.   Hatásában
    hasonlít a Blüthner-féle aliquot rendszerhez. A húrt a  híd  után  oly
    módon rögzítik, hogy szabadon rezeghessen. Sőt, e  fennmaradó  húrrész
    hosszát az alaphanghoz  hangolják,  hogy  annak  valamelyik  felhangja
    szólaljon meg rajta. Így ez a kicsi húrdarab is, annak ellenére,  hogy
    közvetlenül nem ütik meg, a hanghullámok hatására rezonál a megszólaló
    hangokra és színezi őket.
        Steinwaynek az volt a legjobb ötlete, hogy felkérte Helmholtzot, a
    híres német fizikust:  tanulmányozza  zongoráinak  hibáit.  Helmholtz,
    együtt más német fizikusokkal alapos elemzés után  megállapította,  mi
    korlátozza  a  hangminőséget:  a  hangszer  rezonanciája  (a   zongora
    alkatrészei  is  rezgésbe  jönnek  és  kellemetlen  zörejt   csapnak),
    valamint a felhangok belső tompítása. A fizikus azt javasolta, hogy  a
    rezonánst függetlenítsék a tőkétől, az alkatrészeket pedig gondosabban
    méretezzék, továbbá rögzítsék is. Sajnos, az új hangszereket Liszt már
    nem próbálhatta  ki.  De  ő  már  az  1873-as  hangszerrel  is  nagyon
    elégedett volt: "Az Ön versenyzongorája  nagyszerű  mesterdarab,  mind
    rezgésben, hangerőben, mind éneklő  minőségben  és  harmóniahatásokban
    tökéletes".
        És most sóhajtson egyet a kedves olvasó,  több  hangszer  nincs  -
    legalábbis ebben a cikkben nincs.* (* Habár legalább említést  érdemel
    Liszt két ún. néma zongorája. Ezek fából készült  klaviatúrák.  Utazás
    közbeni komponálásra, gyakorlásra használta  őket  -  ismeretes,  hogy
    életének csaknem egynegyedét úton  töltötte.  Az  egyik,  hat  oktávos
    zongorát a  weimari  Lisztmúzeumban  találjuk.  A  másik  a  budapesti
    múzeumban  van,  ez  három  oktávos.  Érdekes,  bár  hangszertörténeti
    szempontból nem jelenős Liszt  üvegzongorája.  Ebben  a  négy  oktávos
    hangszerben a húrok helyett hangolt üveglemezek sorakoznak. Szintén  a
    Zeneakadémián őrzik, jelenleg restaurálás alatt van.)
        Valójában  számtalan   hangszert   jegyeznek   szerte   Európában,
    amelyeken  Liszt  játszott.  Egy  zongorára  még  sort   keríthetnénk,
    amelyről eddig még nem volt szó: Weimarban, a Liszt-múzeumban  látható
    egy  hétoktávos  Ibach-pianínó.   Fedéllapjának   belső   oldalán   ez
    olvasható:  "Liszt  Ferencnek  Rud.  Ibach  Fia  1885  április".   Egy
    esztendővel halála előtt kapta  ajándékba  Liszt  Ibachtól.  Egyébként
    Liszt gyakran koncertezett Németországban Ibach-versenyzongorákon.

 

2017.03.16. 17:02

Zongora szerkezete és működése III. rész:

 
 
 
Az altenburgi gyűjtemény

    

        1848-ban Liszt befejezte zongoravirtuózi pályafutását. Hozzájárult
    ehhez, hogy Carolyne Wittgenstein hercegné (élettársa)  Weimarban,  az
    Altenburgban  igazi  alkotóműhelyt  rendezett  be  a  számára.   Liszt
    tulajdonképpen már 1842-ben a weimari herceg szolgálatába lépett  mint
    udvari karnagy, de csak 1849-ben  költözött  véglegesen  Weimarba,  és
    1861-ig ott is maradt.


    

    Beethoven Broadwood zongorája



    Altenburgi lakosztálya  telis-tele  volt  hangszerekkel.  1861-ben
    Weitzmann    zenetörténésznek    írott    levelében     számolt     be
    róluk.5 Először két hangszerrelikviát  említett;  az  egyik
    egy   spinét,   amelyen   Mozart   játszott,   a    másik    Beethoven
    Broadwood-zongorája, amelyet Liszt csak  azért  tartott  meg,  mert  a
    zeneóriásé  volt  -  nagyon  ritkán  használta;  mint   hangszer   nem
    különösebben érdekelte. Számunkra azért fontos, mert Liszt  a  Nemzeti
    Múzeumra hagyta örökül. Érdekessége, hogy  minden  hanghoz  három  húr
    tartozik. Egy speciális pedál, az "una corda" segítségével a mechanika
    elmozdul jobbra, így a három húrból egy vagy kettő szólaltatható  meg,
    ezáltal változtatható a dinamikai színezet.
        Volt még Liszt lakosztályában  egy  Érard-,  egy  Bechstein-,  egy
    Streicher-,   egy   Bösendorfer-,   egy    Beregszászy-zongora,    egy
    Boisselot-pianínó    és    egy    óriáshangszer,     eredeti     nevén
    "Piano-melodium", ez a  név  egy  harmónium-zongora  együttest  takar.
    Érardról és Streicherről már beszéltünk,  Bösendorferről  majd  később
    fogunk - nézzük a fennmaradó három zongorát és a Piano-melodiumot.
        A Boisselot-pianínó Liszt dolgozószobájában állt, komponálásra ezt
    használta.  A  zongorát  1844-45-ben  magával  vitte  Spanyolországba,
    Portugáliába.  (Boisselot-val  együtt,   akivel   ott   életre   szóló
    barátságot kötött.) Louis Boisselot  halála  után  került  Liszthez  a
    remek hangszer.
        Az első Bechstein -zongorát Liszt veje, Hans  von  Bülow  1856-ban
    mutatta be Berlinben. Természetesen Liszt darabot játszott.  Eljátszva
    a  Flügel,  azaz  versenyzongora  szóval,  Bülowék   Carl   Bechsteint
    Beflügler-nek   (szárnyakat   adónak)   nevezték.   Nagy   találmányai
    Bechsteinnek nem voltak, "csupán" felhasználta  az  újításokat  és  jó
    zongorákat készített. Liszt nem volt vele szoros kapcsolatban,  mégis:
    a   későbbi   években    majdnem    mindenütt    találunk    körülötte
    Bechstein-zongorát.
        A  Beregszászy-zongora  készítője  Beregszászy  Lajos,  a   magyar
    hangszertörténet  egyik  legnagyobb  alakja.  Bejárta  Európa  legjobb
    zongoraműhelyeit.  1845-ben  állított  ki  először  Bécsben.  Zongorái
    szinte mindig díjakat  nyertek  a  világkiállításokon.  Meglepően  sok
    újítást  hozott.  Tökéletesítette  az   angol   mechanikát;   sikerült
    megszüntetnie azt a kopogó hangot,  amelyet  a  kiváltás  pillanatában
    fellépő  visszalökődés  okozott.  Szélesítette  a  hidat   (mint   már
    említettük, ez rögzíti a  húrok  rezgő  hosszát,  másrészt  ez  vezeti
    energiájukat  a   rezonánslaphoz),   ezáltal   növelte   a   hangerőt,
    egyenletessé tette  a  hangzást.  A  rezonátorlemezt  egyes  részeinek
    rögzítésével "hangolta". Talán a legnagyobb  teljesítménye  -  amelyet
    Beregszászy-rendszernek  is   neveznek   -   a   domborúra   kiképzett
    rezonánslap, az ún. csellórezonáns, de erről is majd  később  szólunk,
    Liszt magyarországi hangszereinek leírásakor.

    


    Egy korai "szintetizátor"


    

    Egy korai "szintetizátor": a Piano-melodium...


    

    ...és a "pianínó-melodium"


        Az    altenburgi    gyűjtemény    legkülönlegesebb    darabja    a
    Piano-melodium. Jacob Alexandre készítette az 50-es évek elején, Liszt
    útmutatásai szerint. Méretei lenyűgözőek 270x141x138 centiméteres.  Az
    alsó rész egy  harmónium*  (*A  harmónium  az  orgona  távoli  rokona,
    nevezhetnénk kis házi orgonának  is  -  mindenesetre  annak  pótlására
    szolgál. Liszt volt az, aki először alkalmazott  harmóniumot  zenekari
    műben, pontosabban a Krisztusoratóriumban.
        A Piano-melodiumon, továbbá agy hasonló, zongorával kombinált,  de
    csak két manuálos hangszeren  kívül  (amelyet  Pianínó-melódiumnak  is
    nevezhetnénk, s amely a budapesti Liszt Múzeumban található), Lisztnek
    még két harmóniumáról tudunk. Az egyik egy amerikai  Clough  &  Warren
    gyártmány (ezt Wittgenstein hercegnő később Gottschalknak,  a  weimari
    udvari orgonistának  adta),  Liszt  ezen  komponálta  egyházi  jellegű
    műveit. A másik egy szintén amerikai, Mason & Hamlin  gyártmány,  igen
    kiváló hangszer, ezt Liszt 1877-ben kapta  William  Masontól,  aki  az
    ötvenes években nála tanult Weimarban.  E  hangszer  a  katalógusokban
    mint "Liszt Harmónium" szerepel.  Különlegessége  a  Forte  és  a  Vox
    Humana,  azaz  emberi  hang  regiszter,  amely   utóbbival   tremolós,
    orgonaszerű  hangzást  lehet  elérni.  Ez  a   hangszer   jelenleg   a
    Liszt-szobában található,  nemrég  restaurálták,  még  hanglemezre  is
    vették a hangját. A lemezről természetesen Liszt-műveket hallhatunk.),
    erre  erősítettek  rá  egy  koncertzongorát.   Három   billentyűsorral
    rendelkezik,  azaz  három  manuálos.  Kettő  a  harmóniumhoz,  egy   a
    zongorához  tartozik.  A  zongora  hét  oktávos,  Érard-mechanikás.  A
    keretet hat darab vasrúd erősíti. Pedáljai a harmónium fújtatói között
    találhatók. A harmónium öt oktávos. Mindkét manuálhoz nyolc  regiszter
    tartozik. A rezgőnyelvek két fújtatóval működtethetők. Ehhez tartozott
    még egy másfél oktávos pedál-klaviatúra.
        A  Piano-melodium  négy  térdemelője  közül   a   két   függőleges
    segítségével a harmónium nyelvregisztereinek  hangjait  és  akkordjait
    lehetett zengetni az alsó manuálon, a vízszintes párral pedig a  felső
    manuálon,  tetszés  szerinti  hosszúságban.  Ezzel  fúvószenei  hatást
    keltett Liszt. A berendezés kiválóan alkalmas volt orgonapontozásra. A
    zongorán  is  hasonló  hatást  lehetett  elérni,  a  térdemelő   enyhe
    megnyomásának  hatására  az  éppen   játszott   akkord   a   billentyű
    felengedése után is tovább szólt.  A  levegőtároló  kikapcsolásával  a
    közvetlen széladagolás révén lüktetővé vált a harmonium hangja  -  ezt
    hívjuk tremoló regiszternek. Egy különleges berendezés lehetővé tette,
    hogy a zongora leütött hangja három különböző  erősségi  fokozatban  a
    nyelvregiszterek hangja után csendüljön fel. A  hangszer  ma  a  bécsi
    Kunsthistorisches Museum-ban látható.
        Hogy mit tudott ez a korai "szintetizátor"?! Richard Pohl 1854-ben
    felkereste Weimarban Lisztet. A mester Bach  Orgonafúgáját,  Beethoven
    Gyászindulóját, a Sylphentanz-ot a Faustból, valamint  az  Ave  Mariát
    játszotta  el  neki,  bemutatván,  mire  képes  a  "Riesenflügel".   A
    szférikus hanghatás lenyűgözte Pohlt. Liszt mindig arra vágyott,  hogy
    olyan hangszer legyen a birtokában,  amelyben  megvan  a  "hangzásbeli
    változatosság", és a "szimfonikus hatás".
        Elfogadhatónak látszik az a feltételezés, hogy  ezt  a  különleges
    instrumentumot  Liszt  gyakran  használhatta  hangszerelő   munkáihoz.
    Tudjuk,  hogy  éppen  1854-től  kezdődően  nem  bízta  másra  műveinek
    hangszerelését, holott odáig mindig ezt tette. (Kivételnek  számítanak
    a jóval később Doppler által hangszerelt Magyar rapszódiák.)
        Weimari éveiben Liszt gyakran zongorázott Blüthner  zongoráin  is,
    Blüthner szalonjában. J.  Blüthner  1853-ban  alapított  zongoragyártó
    céget, és 14 év elteltével a párizsi világkiállításon már  első  díjat
    nyert. 1856-ban fejlesztette ki  saját  ismétlő  mechanizmusát  (ennek
    ellenére továbbra  is  készített  hangszereket  érardi  mechanikával).
    Liszt kedvelte a Blüthnerek hangszínét. Könnyebb  kalapácsuk  s  ennek
    folytán világos, "áttetsző" hangzásuk volt.
        Blüthner 1873-as fejlesztése az aliquot (együttrezgő)  húrozás.  A
    felső három oktávra használta. Ebben az időben megnövelték a  zongorák
    magas   húrjainak   számát,   hogy    kiegyenlítettebbé    tegyék    a
    teljesítményüket.  A  legmélyebb  hangokhoz   egy   húr,   a   közepes
    magasságúakhoz kettő, a legmagasabb  hangokhoz  három  húr  tartozott.
    Blüthner beépített a felső oktávokba egy  negyedik,  "rezonáns"  húrt,
    saját tompítóval. Ezt a húrt  a  kalapács  nem  ütötte  meg:  ez  csak
    együttrezgett  a  többivel.  Amikor  minden  tompítót  felengedtek,  a
    negyedik húr együttrezgett az alsó hangok felharmonikusaival is.


(Folytatom!)

Felhasználási feltételek és adatvédelmi nyilatkozat | Moderálási alapelvek | Médiaajánlat | Impresszum