Embertelen vízmű-privatizáció - Bencsik János tatabányai polgármester közleménye:
Közélet
2009. jún. 19.

<p>Miközben a kormány tagjai nap mint nap tagadják a vízszolgáltatás terén meglévő magánosítási szándékukat, addig a háttérben egymás után hozzák meg az azt elősegítő döntéseket.</p>

Miközben nyilvánvalóan hazudnak, addig azokat, akik a tényeket szóvá merik tenni, likvidálni akarják a politikai életből. Így akartak tenni Bencsik Jánossal is, aki az egyik televíziós műsorban az ördögien megtervezett, emberi egzisztenciákat tönkretevő, és magát a vízszolgáltatás biztonságát is veszélyeztető lépések mögött meghúzódó mentalitást azokéhoz hasonlította, akik embereket ültettek vonatra, kísértek fürdőhelyiségbe, ahol a csapokból nem víz folyt.

Bencsik János polgármester a napokban ismertette azt a birtokába került dokumentumot, amely "Az Északduntúli Vízmű Zrt. működésének és szervezetének korszerűsítése" címet viseli. A dokumentum szerint a korszerűsítés kiindulási eleme a víziközmű üzemek összevonása, mely megoldás szerint az új területi csoportosításban működő vízmű üzemek a jövőben működési területükön a közüzemi ivóvíz biztosítási feladatokat úgy fogják ellátni, hogy az eddig nagyrészt saját munkaerővel végzett karbantartási és hibaelhárítási feladatok elvégzését külső vállalkozók igénybevételével oldják meg. Külső vállalkozóként ezekkel a munkákkal az eddig, a vállalati szervezetben az üzemeknél működő dolgozói állományból létrehozandó korlátolt felelősségű társaságot kívánják megbízni üzleti alapon. Az új társaságnak lehetőséget kívánnak biztosítani arra is, hogy a beruházási feladatok elvégzésében is részt vehessenek. A tervek szerint központi telefonos ügyfélszolgálat létrehozását tervezik, melyek hosszabb távon átveszik a jelenleg működő fogyasztói irodák közönségkapcsolati szerepét.

A létrehozandó társaságot Északdunántúli Üzemfenntartási Kft néven kívánják megalakítani. Az Északduntúli Vízmű Zrt, az új társaság számára mellékszolgáltatás, vagy bérbeadás keretében átadja mindazokat a létesítményeket, amelyeket az ezen a területen dolgozók eddig is használtak. Ezen túl átadják számára azokat a berendezéseket, gépjárműveket, munkagépeket, amelyekre a korlátolt felelősségű társaság igényt tart. Az új kft munkajogi jogutódja lesz az ÉDV Zrt-nek, így a dolgozók átcsoportosítása felmondási díjazást, végkielégítést nem igényel, az átkerülő munkavállalókkal új munkaszerződést nem kell kötni.

Az átalakulással kapcsolatos dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy a kormányzati tagadó megnyilvánulások ellenére gőzerővel folyik a közel kétmillió ember vízellátását biztosító regionális vízművek széthordása, magánosítása - fogalmazott Bencsik János, aki rögtön hozzátette azt is, hogy a dokumentum megfogalmazása, és az abban megfogalmazott módszerek ördögi mentalitást tükröznek, és teljességgel emberellenesek. Kiemelte, hogy az új korlátolt felelősségű társaságot 80 milliós törzstőkével kívánják megalakítani, és abba rövid időn belül 200 milliós külső tőkét kívánnak bevonni. Tehát az állami tulajdonrész két és félszeresét. De ami ezután következik az anyagban, az már teljességgel felháborító, hiszen a külső tőke bevonását azzal indokolják, hogy az új társaságnál azonnal hatékonyságnövelésbe kezdenek, és az anyavállalattól jogutódlással átvett, de fölöslegessé váló munkaerő végkielégítését a bevont magántőkéből fogják kifizetni. Tehát az embereket be akarják csapni, megígérik nekik a biztos továbbdolgozás lehetőségét, majd az új szervezetből kirakják őket. Egzisztenciálisan lemészárolják azokat, családtagjaikkal együtt. Úgy kezelik őket, mint egy számot - mondta Bencsik János, és itt még nincs vége a történetnek, tette hozzá ismét.

A dokumentum azt is írja, hogy a létrehozandó korlátolt felelősségű társaság várható működési zavarai jelentős problémákat okozhatnak az ellátásban, veszélyeztethetik a víziközmű szolgáltatás zavartalanságát, biztonságát. Ezért aztán az anyavállalat majd igyekszik segíteni az új vállalkozás pénzügyi biztonságának megteremtésében, évente mintegy 1.4 milliárd forintnyi megrendelést garantálva számára, és kilátásba helyezve további 700 milliós megbízás elérhetőségét.

Bencsik Jánost, az egyik televíziós beszélgetés során felhozott párhuzam miatt politikai össztűz alá vették, és lemondásra szólították fel. Ezzel kapcsolatosan Bencsik elmondta, hogy miután a műsorvezető még pozitívumként kívánta feltüntetni - mely szerint milyen rendes a kormány, mert nem közpénzekből akarja elküldeni a munkavállalókat, hanem ahhoz még magántőkét is igénybe vesz - ezt az elfogadhatatlanul pimasz módszert, ezt a háttérben meghúzódó mentalitást, amellyel a fent is ismertetett dokumentumokat is megfogalmazták, azokéhoz hasonlította, akik embereket ültettek vonatra, fürdőbe kísérték őket, de a csapból nem víz érkezett. Ez a mentalitás embertelen, cinikus, az emberi erőforrást semmibe vevő, százezrek egészséges ivóvízellátását veszélyeztető, egyenesen ördögtől való. - A párhuzammal arra akartam ráirányítani Magyarország figyelmét, hogy a kormány világosan látja, hogy társadalmi támogatottság hiányában vesztébe rohan, de menetközben amit ér, azt még igyekszik magával vinni. Az ország ivóvízellátását is. Arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy nem érdemes felelősségvállalásról papolniuk azoknak, akik hetedik éve a felelőtlenség jegyében, saját érdekkörben machinálnak, és közben az emberek ezreit fosztják meg biztos megélhetésüktől, csak azért, hogy a saját zsebeiket tele tömhessék. Azt pedig külön is felháborítónak tartom, hogy a szocialisták viccet akarnak csinálni az általam említett párhuzamból. Vissza kell térni a világos, érthető beszédhez, vissza kell adni a szavak értelmét, és fel kell hagyni a hazudozás politikájával. A kormányzó elit még mindig azt hiszi, hogy a politika, a közjó szolgálata különválasztható a morális kérdésektől, a hitelességtől, a bizalomtól, a tekintélytől, az alázattól, a lemondástól, a tisztelettől és becsülettől. Remélem, hogy mindazok, akiknek fontos az ország biztonságos vízellátása, azok megértik az általam mondottakat, és mindez hozzá fog járulni ahhoz, hogy végleg összedőljön a hatalom kommunikációs várfala, melyet a hazugságok tégláiból raktak - fogalmazott Bencsik János.

 

www.magyarokszovetsege.hu


(forrás)