Részletek a Strigonium tulajdonosi részvényprogramról
Közélet
2009. máj. 15.

<p>Végre. Alig három héttel a népszavazás előtt Meggyes Tamás egy interjúban végre részleteket is közölt arról, hogy miként valósulhat meg a Strigonium Zrt. részvényeinek átadása Esztergom polgárai számára. Érdekes konstrukciót vázolt fel.</p>

24 ezer esztergomi felnőtt polgár lesz jogosult arra, hogy a Strigonium Zrt.-ben közvetett részvénytulajdont szerezzen. A polgármester kijelentette, hogy a vagyonszerzés után nem kell a polgároknak közterheket fizetniük - erre kész kidolgozott megoldása van a városnak. A "megkapott" üzletrészek, részvények évente több ezer forint osztalékot fognak fizetni a polgármester ígérete szerint minden polgárnak.

Arra is lehetősége lesz a "részvényeseknek", hogy az osztalékot "bent" hagyják és egy úgynevezett "szolidaritási alapon" keresztül az egész részvénytranzakció lebonyolítására létrehozandó szövetkezet folyamatosan visszaforgatja ezt a "bent hagyott" osztalékot, hogy újabb részvényeket vásároljon a Strigonium Zrt.-ben a várostól.  Az évek során így az egy főre jutó "részvények" névértéke elérheti akár az 50 ezer forintot is.

A polgármester szerint "divat lesz üzletrészekkel rendelkezni".

A Holding cégei 2008-ban a polgármester állítása szerint 160 millió forint nyereséget termelt: magyarul ennyivel több bevétele volt a cégeknek az esztergomi polgároktól, mint amennyi ugyanezen cégeknek összes kiadása volt.

A koncepció szerint tehát nem a polgárok kapnak forgalomképes részvényeket, hanem egy jogi személyiséggel rendelkező szövetkezet tulajdonába adja át a város ezeket. A polgárok legfeljebb egy szövetkezeti részjegyet (mint amilyen egy TSZ részjegy) kapnak. A városi cégekben ezzel a megoldással körülbelül ugyanakkora befolyása lesz egy esztergomi polgárnak, mint amekkora egy TSZ részjegy tulajdonosnak lehet egy Termelő Szövetkezet dolgait illetően. Ami egyébként nem kevés - hiszen a szövetkezetek teljesen demokratikusan működnek, minden döntést, minden tisztségviselőt többségi szavazással választanak meg. Kérdés, hogy Esztergomban egészen pontosan hol lesz megszervezve egy akár 24 000 tagot számláló szövetkezet taggyűlése.

A Szövetkezetbe csak esztergomi polgárok léphetnek be - arról nincs információ, hogy ha elköltözik egy szövetkezeti tag a városból, akkor ez miként érinti a szövetkezeti tagságát.

Kiváncsian várjuk, hogy ez a szövetkezeti koncepció mennyiben felel meg a szavazásra feltett kérdésnek, mely egyértelműen úgy fogalmaz, hogy egy sikeres népszavazást követően a polgárok tulajdonába kell adni a részvényeket.

A teljes interjú itt nézhető meg.

(forrás)